Hogy lehet ennyire érzéketlen? Próbáltam nem gondolni rá, hogy mit érez majd szerencsétlen lány. Inkább belekortyoltam a forralt borba, aztán ledőltem az ágyra. Kicsit még mindig vacogtam, miközben magamra húztam a takarót, és tovább köhécseltem. Tuti tüdőgyulladást kaptam Tristan könyörtelen játékától. Hamar elaludtam, főleg, mert nem csapott zajt.

Csupa hülyeséget álmodtam, mint mindig. Amikor felébredtem, fulladozva köhögtem. Azonnal éreztem, ahogy a fájdalom végigégeti a torkomat. Amikor alábbhagyott a köhögő rohamom, Tristan fölém hajolt, és egy ecsettel a kezében tovább rajzolgatott a mellkasomra. Eléggé ki lehettem ütve, ha erre sem riadtam fel. Zavartan néztem végig magamon. A takaró a derekamig le volt tolva, a pulóveremet felgyűrte a nyakamig, és úgy festegetett rajtam.

Megbénultam, amikor megláttam, min mesterkedik. Úgy néztem ki, mint akit felboncoltak. Szinte élethűen látszott, ahogy felnyitott mellkasomból előtűnik a szívem. Megborzongtam. Nem mertem Tristanre nézni, és ő sem törődött velem. Fájdalomtól eltorzult arccal fordultam el. Annyira kapart a torkom, hogy alig bírtam nyelni. A gyorsan mozgó ecset csiklandozott kicsit, de elviselhető volt.

– Gondolkoztál már azon, milyen lenne látni magad belülről? – kérdezte negyed óra múlva. Jézus! Hogy tudtam eddig anélkül élni, hogy ezen eltöprengtem volna??? Nem feleltem. – Mindig izgatott az emberi test. Ezért is tanultam anatómiát.

– Anatómiát? – csodálkoztam.

– Igen. Az első diplomám abból volt. Boncnok akartam lenni – mondta vigyorogva, miközben keze tovább mozgott az ecsettel. – Szeretem a vért, de rájöttem, hogy irtó unalmasak a hullák. Ezért váltottam képzőművészetre. Így legalább élő emberekkel dolgozhatok.

– Nem mintha törődnél velük – csúszott ki a számon. Azt hittem, dühös lesz, de hangosan nevetni kezdett.

– Szeretnéd, ha törődnék veled? – kérdezte félmosollyal az arcán. Azonnal elvörösödtem.

– Nem… vagyis… nem azért…

Inkább befogtam. Így is elég kínos volt. Kacarászott még egy ideig, aztán felsóhajtott.

– Kész vagy!

Totálisan – gondoltam visszafojtva egy köhögő rohamot.

– Még csak nyolc óra. Csináljunk valamit.

A többesszám megriasztott. Reméltem, nem fog fájni, bármit is akar csinálni. Felkelt, és elsétált a fényképezőgépig. Behúzta középre, szemben az ággyal, aztán elhúzta a függönyöket, beengedve a meleg napsugarakat.

Egy ideig állítgatott valamit a gépen, aztán mellém húzott egy reflektort, de nem kapcsolta fel. Hozott egy tálcát, és letette mellém, aztán telepakolta festékekkel. Félelemmel vegyes izgatottsággal figyeltem tüsténkedését. Amikor mindent kikészített lefeküdt mellém az ágyra.

– Vedd le a ruhádat, aztán helyezkedj el kényelmesen. A karjaidat emeld fel, a lábad nyújtsd ki.

– Mit fogsz csinálni velem? – kérdeztem ijedten.

– Megnyúzlak – felelte határozottan. Elsápadtam, mire felnevetett. – Na, nem szó szerint, ne aggódj. Csak megfestelek, mintha nem lenne bőröd.

Ez már beteges – gondoltam feszülten, de azért megtettem, amit kért. Elhelyezkedtem a kívánt pózt felvéve, és vártam. Merőben más volt így pózolni, hogy engem használt vászonnak.

A következő mintegy öt órában nem kelhettem fel. Néha féloldalasan feküdt, máskor fölém térdelt. Néma csendben dolgozott, mintha transzban lenne. Beharapta az alsó ajkát, az arca komor ráncokba húzódott, és megállás nélkül járt a keze. Néha nagyon szenvedtem, amikor az ecsettel érzékeny helyen ügyködött. Főleg a comb hajlatomnál, az alhasamnál, és a két lábam között volt nagyon rossz. A péniszemet kikerülte, de a combomat egy az egyben befestette.

– Most felkelhetsz egy kicsit – közölte nagylelkűen, miközben felugrott az ágyról, és az ajtó felé indult. – Csinálok valami kaját, aztán folytatjuk.

Nem akartam elhinni, hogy még nem végzett. Már így is úgy festettem, mint akiről tényleg lenyúzták a bőrt. Felültem, de vigyáztam, nehogy valahol elkenjem a festéket, a végén még előröl kezdené…

Fél óra múlva jelent meg. Hozott két tányért, és egy nagy adag milánóit. Letette a tányérokat az ágyra, aztán leült mellém. Mindkét tányérra rakott a milánóiból, de nem adott villát nekem. Csak egyet hozott. Nem értettem, mire megy ki az egész, de nagyon éhes voltam, bár a torkom annyira fájt, hogy nem voltam benne biztos, hogy le tudnék nyelni akárcsak egyetlen falat tésztát is.

Beleszúrta a villát az egyik adag milánóiba, majd megforgatta, végül a szám felé nyújtotta. Zavartan meredtem a villára. Csak nem akar megetetni, mint egy gyereket?

– Nyisd ki a szád – mondta kedves hangon. Nagyot sóhajtottam, amit azonnal meg is bántam, mert a torkom rögtön tiltakozni kezdett. Kinyitottam a számat és hagytam, hogy beletolja a villát. Lassan rágtam a falatot, miközben megállás nélkül az arcom fürkészte. Amikor nyeltem egyet, kicsordultak a könnyeim. – Nagyon fáj? – kérdezte kíváncsian, de nem túl együtt érző hangon. Csóválni kezdtem a fejemet, de tudta, hogy hazudok. – Vajon meg bírod mindet enni? – kérdezte még mindig érdeklődve. Úgy éreztem, egy falat sem menne le a torkomon. Túlságosan fájt még a nyálamat is lenyelni. Csóválni kezdtem a fejemet. – Dehogy nem. Menni fog. Ráérünk – harapta be újra az alsó ajkát, és már tekerte is fel az újabb szálakat a villára. Felém nyújtotta. Kényszeredetten nyitottam ki a számat.

Több mint két óra volt, mire belém diktálta a kaját. A végére már potyogtak a könnyeim, de nem panaszkodtam, és ő sem szánt meg. Csak akkor kezdett enni, amikor már üres volt a tányérom.

– Szomjas vagy? – kérdezte halkan. Bólintottam. Kapart a torkom, de már nem volt forralt borom. – Ezt megeszem, aztán hozok inni.

Remek. Addig szenvedhetek tovább… De miért is hittem azt, hogy rögtön kimegy nekem innivalóért, vagy legalább a csapig elenged? Lehunytam a szememet, és küzdöttem a fájdalommal. Amikor újra felnéztem, hirtelen bevillant a suli.

– Iskolába kell mennem! – hörögtem erőtlenül.

– Megvesztél? Beteg vagy. Már beszéltem anyáékkal. Tudják, hogy itt vagyunk. Mondtam, hogy megfáztál. Megígértem, hogy vigyázok rád, úgyhogy itt maradhatunk.

– Meddig? – kérdeztem ijedten.

– Amíg meg nem gyógyulsz. Délután rendel a doki. Elviszlek hozzá. Holnap haza ugrunk, hogy anyu lásson, meg gondolom, kicsit aggódni akar. Aztán visszajövünk ide. Most úgyis sokat melózik, ezért engedte meg, hogy itt legyünk. Nem tud veled otthon lenni, de mivel kiskorú vagy, még nem maradhatsz egyedül. Szóval most én leszek a babysittered.

Tetszett neki ez a gondolat, az arcára volt írva, mennyire felvillanyozza, hogy azt tehet velem, amit csak akar. Nem szerettem volna vele maradni, de már mindent elrendezett. Elfordultam, és próbáltam nem kimutatni a félelmet, ami hatalmába kerített. Tíz perc múlva felállt. Reméltem, hogy végre hoz valamit inni, de majd egy órát távol maradt. Mikor visszajött, volt nála egy kancsó tea. Letette mellém, és tele töltötte a poharamat.

– Már megszáradtál. Szóval, ha megittad, akkor fordulj hasra.

Beletörődötten engedelmeskedtem. Ittam néhány kortyot, aztán hasra feküdtem, ő pedig munkához látott, hogy kidekorálja a hátamat, és az eddig hozzáférhetetlen testrészeimet is. Annyira fáradt voltam, hogy elaludtam közben. Amikor felébredtem, még mindig mellettem feküdt. Más ruhában volt, és a haja nedvesen tapadt a fejéhez. Eszerint megfürdött, amíg én totál kiütve feküdtem. Felnyögtem. Ha lehet, még jobban fájt a torkom, mint korábban.

– Felébredtél? Akkor fordulj meg – mosolygott lelkesen. Kábán fordultam a hátamra. Egy perc múlva villogni kezdett a vaku. Már be voltak húzva a függönyök. A reflektor fénye mellettem ki tudja mióta világított rám. Elég sokáig kattogtatott. Néha rám szólt, hogy helyezkedjek másképpen.

Nagyjából két óra múlva lekapcsolta a lámpát, és elhúzta a függönyöket.

– Le kell ezt mosnunk rólad, mielőtt a dokihoz megyünk. Még a végén a hullaházba visznek a vizsgáló helyett – kacarászott.

Az ismételt többesszám megint a frászt hozta rám, de feleslegesen aggódtam. Bekísért a fürdőszobába, megnyitotta nekem a csapot, és megvárta, amíg megtelik a kád. Csendesen fütyörészett, néha rám pillantott, általában övön alul, aztán újra a vizet bámulta. A kád hamar megtelt, elzárta a csapot, és végre magamra hagyott.

Beültem a forró vízbe, úgy éreztem, leégeti a bőrömet, és hamarosan hasonlatossá válok ahhoz, amilyenre lefestett, de végül megszoktam a hőfokot, és megkönnyebbülten merültem el benne. Nem tudtam, mennyi az idő, így csak akkor eszméltem fel, amikor benyitott.

– Figyelj, öcsi, tőlem, ha visszajöttünk, órákig is áztathatod magad, de most indulnunk kéne. Beszéltem a dokival. Millióan vannak a rendelőben, de ha odaérünk egy órán belül, akkor soron kívül fogad minket. Persze semmi sincs ingyen, egy képem bánja, szóval még leverem rajtad – vigyorgott sejtelmesen. Biztos voltam benne, hogy nem viccel. Megtalálja majd a módját, hogy valóban megfizettesse velem a kép árát. Persze nem gondoltam, hogy pénzt akar tőlem. Valami más módját választja majd a kártérítésnek.

Megtörölköztem a fürdőlepedőben, amit odadobott nekem, aztán felöltöztem. Kicsit zavart, hogy ugyanazt a ruhát kell felvennem, amiben előző nap voltam, de nem problémáztam ezen, nem akartam idegesíteni. Csak én innám meg a levét a végén, ha felbosszantanám.

Egy óra múlva megérkeztünk a rendelőbe. A hátsó ajtón mentünk be, mert Tristan nem akarta, hogy lerohanják. Útközben elmondta, hogy mennyien ismerik a városban, hiszen a galériája egyre népszerűbb. Elég termékeny festőnek számított, sőt, még a fotóit is kiállították. A galéria ugyan nem a saját tulajdonát képezte, de csak a saját műveit lehetett megcsodálni benne. Szerettem volna látni, mert bár mint ember megrémített, mint alkotó lenyűgözött a tehetsége.

Az orvos mosolyogva fogadott minket. Azt hittem, hogy Tristan kint marad, de rájöttem, hogy esze ágában sincs magamra hagyni. Leült egy kényelmes fotelbe, és beszélgetni kezdett a dokival, akit bizonyára gyerekkora, sőt, talán születése óta ismert. A férfi csak Trisnek nevezte, és mindvégig barátságosan mosolygott rá.

Tristan előadta, hogy ő vigyáz rám, mert a szülei nem érnek rá. Emiatt kimarad az egyetemről, de nem bánja, mert mégis csak a testvére vagyok, mégha nem is vérszerinti. Azt is ecsetelte, milyen odaadóan gondoskodik rólam, és mennyire aggódik az állapotom miatt. Arról persze nem beszélt, hogy miért fáztam meg. Nyilván kínos lett volna elárulnia, hogy meztelenül kellett futnom a kocsija után, amíg ő nyugodtan rajzolgatott.

Mire a doki megírta a recepteket, Tristan már sokszorosan bevágódott nála, mint nagy és szerető báty. Nem láttam értelmét felvilágosítani Dr. Delayt arról, hogy mennyire rosszul ítéli meg a helyzetet. Tristan felettem állt a ranglétrán, és tudtam jól, hogy a tápláléklánc legalján kullogok. Ragadozó volt, én pedig a reszkető nyúl, akit bármikor sarokba szoríthat és felfalhat.

Útközben a ház felé megálltunk egy patikánál. Kiszállt, és kiváltotta a gyógyszereket, majd az ölembe dobta a zacskót, és visszaült mellém. Nem beszélgettünk. Bekapcsolta a CD lejátszót, és üvöltetni kezdett valamit, amit semmiképpen sem neveznék zenének. Inkább olyan volt, mintha elevenen nyúznának valakit, némi zenei aláfestéssel megspékelve.

Örültem, hogy megérkeztünk, mert már iszonyatosan fájt a fejem a hangzavartól.

Kiszálltam, de megvártam, amíg megelőzött, és követtem az ajtóig. Amikor beléptünk, kellemes meleg váltotta fel a kinti hűvös levegőt. Megkönnyebbült a torkom, bár megállás nélkül kapart.

Az emeltre mentünk. Tristan az ágyra mutatott, de mielőtt még lefekhettem volna, rám szólt, hogy ne koszoljam össze, ami egyenlő volt azzal, hogy megint vetkőznöm kell. De már nem akadtam ki rajta annyira, mint kezdetben. Az ember alkalmazkodó lény, és én amúgy is könnyebben idomultam a környezetemhez, mint mások, hiszen az egész életem erről szólt.

Hagyott aludni egy kicsit, addig festegetett. Kivételesen nem engem, hanem valamit, amit maga elé képzelt. Néhány percig figyeltem az arcát, ez volt az egyetlen, amit szerettem a közelében. Jó volt nézni, ahogy koncentrál. Az álom sebesen gyűrt maga alá, mint egy úthenger, és nem is ébredtem fel addig, amíg be nem kapcsolta a hifitornyot.

Úgy látszik, csak olyan zenéket hallgatott, ahol embereket kínoznak, mert megint vinnyogni kezdett valaki, mint egy újévi malac, ráadásul most a dobszóló is idegtépő volt. Fejemre húztam a párnát, de csak egy percig, amíg rám nem ugrott. A szuszt is kipréselte belőlem, majd legördült rólam, lehúzta a párnát, és vigyorogni kezdett.

Már nem csak a torkom fájt, a fejem is hasogatott, amit a rémséges ricsaj csak tovább fokozott.

– Tudod, mennyit aludtál? – kérdezte jókedvűen. Nem tudtam, de bevallom őszintén nem is érdekelt. Bármennyi időt töltöttem is szunyálással, pokolian kevésnek éreztem. – Na, Csipkerózsika, most tápászkodj fel, mert elmegyünk.

Elmegyünk? – tudatosult bennem utolsó szava. Mégis hová? Hiszen ágynyugalmat rendelt az orvos. Tristan magasan tett arra, hogy fáradt vagyok, és nem érzem jól magam. Kirángatott az ágyból, aztán a kezembe nyomott egy halom ruhát. Nem a sajátjaimat.

Felöltöztem. Leginkább Twist Olivérre emlékeztethettem a nálam két számmal nagyobb cuccokban, de legalább jó meleg volt minden, amit adott. Amikor elkészültem, berendelt a fürdőszobába, és megszárította a hajamat. Szemben álltam vele, és nem bírtam a szemébe nézni. Zavart, hogy a hajamat fésülgeti hosszú ujjaival. Tűrtem, hiszen ez volt az egyetlen választásom, már ha ez egyáltalán annak mondható. Amikor úgy érezte, már elég száraz a hajam, és nem csatakos az izzadtságomtól, lecibált a konyhába. Ihattam egy kis forró teát, amit bizonyára akkor csinált, amikor én még ejtőztem, aztán odaadta a kabátomat, és az ajtó felé indult. Lehajtott fejjel lépdeltem utána.

Beszálltunk a kocsiba, aminek a legkevésbé sem örültem, mert azt jelentette, hogy nem egy öt perces sétáról van szó, bár egy percig sem hittem, hogy beérné ennyivel. Úgy pörgött, mint egy búgócsiga, ami nem képes leállni.

Nem hagytuk el az erdőt, de sokáig kanyargott a kitaposatlan utakon. A kocsi iszonyúan rázkódott, a fejem pedig úgy lüktetett, mintha valaki belülről püfölné. A CD lejátszó legnagyobb bánatomra megint elviselhetetlen hangokat adott, amik elnyomták a kerekek alatti gallyak ropogását. Pedig szívesebben hallgattam volna azt. Tristan észrevehette, milyen arcot vágok, mert egy darabig engem figyelt, alig pillantva az útra, aztán feljebb tekerte a hangerőt, mintha direkt kínozni akarna. Talán ez is volt a célja.

Mire megérkeztünk, már hányingerem volt, annyira fájt a fejem. Egy tisztás közepén álltunk meg, és mivel kiszállt, úgy döntöttem, én is kikecmergek a kocsiból, már csak azért is, hogy egy kis friss levegőt szívhassak magamba.

Szerző: Audry

VN:F [1.9.13_1145]
Rating: 9.7/10 (18 votes cast)
Tristan 4. rész 18+, 9.7 out of 10 based on 18 ratings