Alig érzékelte a húsába fúródó hűvös tárgy érintését, de a füle azonnal bedugult, elnémítva mindent maga körül. Döbbenten emelte fel riadt tekintetét a még ijedtebb Ted arcára, aki késlekedve, de kihúzta a kést a fiú gyomrából. Casey látta, hogy Swan tátog valamit, de egyetlen szót sem hallott. Félig összecsuklott térddel szorongatta Ted kabátját, majd lassan minden ereje elhagyta a testét, és térdre rogyott. Csodálkozva bámulta a fiú világos pulóverén a sötétvörös foltokat, aztán nagyon lassan, szinte fájdalmas tempóban lehajtotta a fejét, hogy szemügyre vegye a saját ruháját is, ami máris teljesen átázott a vérétől.

A három férfi tanácstalanul toporgott körülötte, csak Ted térdelt le mellé, hogy tanulmányozza a véletlenül okozott sérülést. Nem akarta megölni a fiút, az volt a szándéka, hogy alaposan ráijesszen, esetleg meg is sebezze, de csak felszínesen, ám már belátta, hogy nagy hibát követett el.

Jordan Casey arcát fokozatosan hagyta el az egészséges szín, átadva helyét a fakó fehérségnek, ami a lassan szállingózó hópelyhek színére emlékeztetett. Ted próbálta szólongatni a fiút, de Casey csak pislogott, mint aki azt sem tudja, hol van. Nem úgy tűnt, hogy felfogja a körülötte elhangzó mondatok értelmét.

– A rohadt életbe, kölyök, arról nem volt szó, hogy kinyírod a srácot! – méltatlankodott Mike felindultan.

– Bazd meg, taknyos, most mi a szart kezdjünk vele? Ha kiteszi a taccsot, én nem megyek sittre, azt vágod, ugye?

– Kurva életbe, nekem nincs is tartózkodási engedélyem. Mi a faszért kellett eztet csinálnod, te idióta? Most nézzél má’ rá, haver, ennek annyi…

Ted lázasan kutatott a fejében valami megoldás után, de csak a feszültség nőtt a szívében, és a bizonyosság, hogy Jordan Casey Jun egy óra múlva halott lesz. Vagy még előbb… Talán a következő néhány percben…

– Húzzunk el innét! – javasolta Juan hisztérikus hangon.

– Nem hagyhatjuk itt, ha megtalálják, ujjlenyomatot vesznek a ruhájáról, meg a helyszínen keresnek szövetdarabokat, meg mit tudom én. Hamar eljutnak hozzánk, és amilyen szarrágó pöcsök vagytok, egy perc alatt beköpitek egymást, és engem is. Szóval el kell vinnünk innét! – tiltakozott Ted, aki kezdett végre összeszedetten gondolkozni. Bár tudta, hogy az volna a legjobb, ha kórházba vinnék Caseyt, ahol talán megmentenék az életét, nem állt szándékában kockáztatni, hogy gyilkosságért lecsukják, ha netán meghalna. Vagy csak kísérletért, azért is éppen eleget kéne ülnie.

Miután felállt, matatni kezdett a zsebében a kocsi kulcsa után.

A sötétség úgy telepedett rájuk, mint egy ólom súlyú takaró, de nem rejthette el a titkot, amit most már együtt kellett megőrizniük. Mert az mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ha bárkinek elmondják, mi történt, óriási bajba keverednek.

– Vigyük el a autóhoz, rakjuk be, aztán keressünk egy kevéssé forgalmas helyet, és dobjuk a vízbe. Egyikőtök itt marad, hogy fellocsolja a vért, nehogy valaki meglássa. Ketten velem jöttök, mert egyedül nem bírom el.

Egy pillanatig néma csendben álltak, elkerekedett szemekkel, aztán nagyon lassan egymásra néztek, végül a magabiztosnak látszódó kamaszra szegezték csodálkozó tekintetüket. Swan idegessége mintha elpárolgott volna. Elszántan matatott tovább a zsebeiben, készen arra, hogy megvalósítsa az ördögi tervet. Ha érzett is bűntudatot, nem mutatta jelét, és a szánalom nyomai sem ráncolták össze izzadtságcseppektől csillogó homlokát. Ha csak maga a verejtékezés nem a tettének következménye, akkor bizonyára hamar túltette magát rajta, legalábbis a három férfi erre gondolt, ha a kifejezéstelen arcra meredt.

– Hülye vagy, taknyos? – hebegte Mike döbbenten. Ő volt az első, aki feleszmélt a kábulatból. – De hiszen még él, az istenit! Ha így bebasszuk a vízbe, meg fog fulladni…

– Ez a cél, seggfej! – húzta fel a szemöldökét értetlenül Ted, miközben az akadékoskodót bámulta. – Neki vége, akár így, akár úgy. Túl mély a seb, láttam már ilyet, az anyám ápolónő volt a kórházban. Túl sok vért vesztett, nemsokára leáll a keringése, és a szíve nem ver többé. Megvárhatjuk, míg magától patkol el, de csak hogy tudjátok, ha emiatt bukunk le, kicsinállak titeket!

– Jól van, öcsisajt, higgadjá’ le, okés? Mi sem akarjuk, hogy a zsaruk hidegre tegyék a seggünket, vili? Szóval akkó elvisszük a kölyköt valahová, és bedobjuk a vízbe. De előtte gondoskodni kell róla, hogy ott is maradjon! Szóval kell rá valami nehezék, vagy mit t’om én! Látnunk kell, hogy megfullad, mert nem fogjuk hagyni, hogy pofázzon a zsaruknak, ha élve szedik ki onnan!

Casey feje rohamos tempóban kezdett kitisztulni. A tompa fejfájása ugyan élesedett, de a hallását visszanyerte, így tanúja lehetett a beszélgetésnek, amiben megegyeztek arról, hogyan fognak végezni vele.

Ted, Mike és Maddock felemelték a földről erőtlen testét, és ügyetlenül ugyan, de megindultak vele Ted kocsija felé. Casey kétségbeesetten kapkodta a levegőt. Annyi ereje sem volt, hogy nyüszítsen, nemhogy még segítségért kiáltson. Tudta, hogy ezek négyen minden szívfájdalom nélkül vetnek majd véget az életének, de ez a tudat nem könnyítette meg azt, ami előtt állt. Most igazán félt, jobban rettegett, mint bármikor azelőtt.

– Ted… ne… kér…lek – nyöszörögte erőtlen hangon. A fiú rá sem hederített. Amikor odaértek a kopott furgonhoz, úgy hajították be a testét, mint egy zsák krumplit, mégsem érzett túl sok fájdalmat, bár a nyelvét elharapta, és a vér sós íze azonnal elöntötte a száját.

Mintha a Mindenható megsajnálta volna, langyos, ezüstös cseppek kezdtek potyogni az égből. A szél alig erősödött, a hullámok azonban dühösebben rohamozták a kavicsos partot, hangos morajlást hallatva. A lámpa pislákoló fénye haloványan világította meg a négy alakot, akik feszülten tették a dolgukat, magukban az esetleges következményeket latolgatva.

Juan és Mike beültek hátra a fiú mellé, Maddockot hátrahagyták, hogy eltüntesse a késelés nyomait. Ted beült a volán mögé, és imádkozott, hogy ne fussanak össze egyetlen rendőrautóval sem útközben.

Casey arccal a padló felé feküdt, így minden zökkenőnél beverte a fejét, de legalább a szájából ömlő vér akadálytalanul tudott kifolyni a furgon hátuljában. Juan útközben átnézte a rakományt, míg Mike az ujjait tördelve bámulta a máris élettelennek tűnő testet.

– Talán jobb lenne, ha kórházba vinnénk – motyogta ideges hangon. Egyre jobban eluralkodott rajta a pánik. Sok hülyeséget csinált már életében, de egy tizenöt éves kölyök meggyilkolása erősen meghaladta a még vállalható bűntettek határát. Az igazat megvallva, nem csak emiatt aggódott. Az utóbbi két évben egészen megkedvelte a mindig csendes fiút, aki már hozzátartozott a mindennapokhoz, mint a tömény halszag és a hajókürtök örökös búgása. – Végül is csak baleset volt. Nem akarta megölni a fiút… Még nem túl késő, Juan!

– Mirő’ beszélsz, haver? Há’ nem látod, hogy ennek má’ csengettek?

– Még él, lélegzik, nézd meg! – tiltakozott Mike, és elkapta a fiú vállánál a pulóverét. Egyetlen rántással megfordította Casey testét, így már mind a ketten láthatták a könnyektől nedves arcot, és a vértől csatakos, rémült vonásokat. – Ugyan már, Juan! Mi nem tettünk semmi rosszat, a fenébe is! De ha most nehezéket kötünk rá, és hagyjuk vízbe fulladni, akkor mi is tettestársak leszünk. Most még megúszhatjuk. Végül is egy ujjal sem nyúltunk hozzá, és biztos vagyok benne, hogy ezt ő is tanúsítani fogja majd. A kölök belemártotta a kést, ez igaz, de az sem volt direkt, és még ha ezt nem is hiszik el, akkor sem mi csináltuk, miért mi üljünk miatta? Én nem akarom megölni a fiút! Kedvelem, a fenébe is!

– Most nincs időnk a rinyálásodra, Mike! – ripakodott rá Juan, majd győzedelmes mosollyal az arcán felemelt egy köteg zsineget. – Mán csak kell néhány nehéz szikla. Kösd össze a lábait, én majd megkötözöm a kezeit – nyújtott át egy másikat Mike-nak. A férfi azonban nem vette el.

– Én ebben nem veszek részt. Nem vagyok gyilkos!

– Ugyan má’, Mikey, úgyis kiszenved most mán, csak szívességet teszünk neki, no. Te is látod, mennyi vére elfojt mán, csak nézzed meg, testvér! Most mé’ szenvedjen mán feleslegesen?

– Ké…rem… Mi…ke… ne…

– Kussojjá’, kölyök! Nézzed meg, mennyi bajt okoztá nekünk! Ide, ni! Majd ezzel elhallgattatlak – tekerte le a sálat a nyakából, majd széthajtogatta. Szerencsére elég széles volt ahhoz, hogy ne csak Casey száját tudja vele körbetekerni, hanem az egész arcát is. A fiú kissé rángatózott, miközben a lehető legerősebben meghúzta. Remélte, hogy már ettől megfullad, és akkor a vizes megoldás csak végső garancia lesz arra, hogy többé ne kerüljön elő élve.

Juan jó erősen rögzítette a fiú karjait a háta mögött, majd felhúzta a lábait is – mert Mike tényleg nem volt hajlandó segíteni –, és a bokáit a csuklóihoz erősítette, olyan szorosan, hogy a fiú kézfeje a talpához simult. Nem nagyon ellenkezett, bár halkan hörgött, és néhányszor összerándult. A sebe a kényelmetlen testhelyzet miatt még jobban szétnyílt, de Juan úgy vélte, ez csak jó, mert előbb belehal majd a sérüléseibe.

Mike-kal ellentétben Juant nem zavarta, hogy egy gyilkosságban segédkezik. Casey semmit sem jelentett számára, és a hazájában már amúgy is csinált hasonlót. Igaz, ott nem öltek, csak kiskorú fiúkat csempésztek gazdag ügyfeleknek, akik aztán ki tudja, milyen perverz játékokra használták őket. Juan soha egyiket sem látta viszont többé, de nem fájt értük a szíve, elég sok pénzt kapott ahhoz, hogy magasról tegyen arra, hogy élnek-e még egyáltalán. Ez a helyzet nem sokban különbözött attól.

Caseyért Mexikóban sok pénzt fizettek volna, elég jóképű fiú volt, izmos, törékeny testtel, ami sok férfinak tetszik, de holtan aligha ért volna valamit. Juan izgalmasnak találta a helyzetet, és élvezte, hogy újra megkötözhet egy védtelen, kiszolgáltatott kölyköt. Volt ebben az egészben valami tényleg izgató, bár jobban szerette, ha az áldozat legalább kicsit küzd, miközben mozdulatlanságba kényszeríti a testét. Casey azonban alig reagált, és olyan halkan nyöszörgött csupán, hogy az autó hangja teljesen elnyomta fojtott nyögéseit.

Ted eleinte borzasztóan ideges volt, de hamarosan kezdett lecsillapodni. A szállingózó hópelyhek egyre sűrűbben követték egymást, míg már be kellett kapcsolnia az ablaktörlőt is. Tudta, hogy a nyitott hátsó részben valószínűleg már iszonyatosan fázik a két idióta, de egyáltalán nem érdekelte, ahogy az sem rázta meg különösebben, hogy Jordan Casey Jun a kocsijában haldoklik.

Igaz, hogy eredetileg nem akart komoly kárt tenni a fiúban, már nem bánta különösebben, hogy Casey beledőlt a pillangókésbe. Örült neki, hogy végre megszabadulhat tőle, mert a kölyök már tényleg kezdett az idegeire menni. Az alibi miatt nem aggódott. A szüleinek fogalma sem volt arról, hogy kilógott a házból, és soha nem mentek fel az emeletre, így legfeljebb a húga buktathatta volna le, ő azonban egy barátnőjénél töltötte az éjszakát. Az egyetlen, amiről majd gondoskodnia kell a furgon lesz, de mivel a két héttel korábbi disznóvágás után még nem takarította ki, a vért is könnyen meg tudja majd magyarázni a szüleinek, ugyanúgy, mint azt, hogy miért áll neki fertőtlenítőszerrel csutakolni a rakteret.

Nem merte kísérteni a sorsot, így végül nem mentek olyan messze, mint eredetileg tervezte. Egy földútra fordult, ahol már járt néhányszor. Egy magánterülethez vezetett, ahol régebben horgászok gyűltek össze a jó fogás reményében, de az utóbbi néhány évben nem volt elég hal a vízben, így máshová költöztek. Ted úgy vélte, hogy ha Casey testére elég nehezéket raknak, valószínűleg soha nem fogják megtalálni a fiút, vagy ha mégis, akkorra a halak már minden nyomot eltüntetnek majd. Igazából még mulattatta is a gondolat, hogy Casey testéből haleledel lesz… Úgy gondolta, ez tökéletesen illik az amúgy is senkiházi fiúhoz.

Miután lefékezte az autót, Juan segítségével leemelte a már alaposan megkötözött fiút a furgonról, és a földre dobták. Casey nyögdécselt ugyan, de nem mocorgott túl sokat. Mivel Mike nem volt hajlandó segíteni, ketten kerestek néhány nagyobb sziklát, aztán módszeresen hozzákötözték a haldokló egymáshoz rögzített végtagjaihoz. Casey tovább hörgött, de még mindig viszonylag nyugton tűrte a helyzetét.

Mivel túl sötét volt, Ted elővette az elemlámpáját, és megvilágította a víz felszínét, amit csak a világítótorony fénye, és a hold ragyogása vont ezüstös köntösbe. A hullámzó fénysáv körül azonban komor feketeség lakozott, amit a kis lámpa sem száműzhetett. Talán éppen ez erősítette meg benne az érzést, hogy ez kiváló sírhelye lesz majd Jordan Casey Junnak, így nekitámasztotta a lámpát egy sziklának, majd felemelték Caseyt, és elvitték a partig. Az épp csak öntudata határán egyensúlyozó fiú teste meglepően nehéznek tűnt, bizonyára azért, mert már nem igen tartotta magát. Az arcát nem láthatták a sál miatt, de Ted el tudta képzelni, milyen képet vághat.

Amikor a kés belefúródott az iskolatársa hasába, még rémület járta át, mostanra azonban kellemes bizsergéssé enyhült. Soha életében nem fordult még elő, hogy ilyen különös izgatottság uralta volna a tetteit. A bűn elkövetése önmagában nem jelentett annyi élvezetet, mint a tudat, hogy kin hajtotta végre. Jun mindig is szálka volt a szemében, egy apró rovar, amit el kell taposni, mert fertőző és ocsmány. Nem csak azért féltette tőle a húgát, mert csóró és jelentéktelen volt, egyszerűen undorodott tőle. Úgy érezte, Casey egy fekély a világ hatalmas, szőrös seggén, így hát azzal, hogy megszabadítja tőle, igazából szívességet tesz a társadalomnak, és legfőképpen Lorynak. Ez a gondolat kárpótolta azért, hogy éppen egy gyilkosság elkövetésén fáradozott.

Mike hisztérikusan könyörgött, hogy hagyják abba, és hívjanak egy mentőt, de Juan és Ted figyelmen kívül hagyták. A férfi és a fiú olyan egyetértésben közreműködött egymással, mintha naponta ismételt rutin feladatot végeznének. Ez még inkább rémisztővé tette őket. Könyörtelen és rideg arckifejezésük elborzasztotta Mike ártalmatlan lelkét.

Noha szívesen diskurált a szexről, és mindig túl hangosan beszélt, nem volt rossz szándékú ember, és bár szeretett felvágni a testvére és Juan előtt – akit eddig igazi haverjának tartott -, soha nem vetemedett volna arra, hogy bántsa ezt a gyereket. Nem csak azért, mert kedvelte, egyszerűen távol állt tőle az erőszak. Szinte reszketett a félelemtől és csalódottságtól. Juan valódi barátnak tűnt, de most csak egy kegyetlen szörnyeteget látott, aki túl jól illett a veszjósló éjszakához. Már nem ismerte ezt az embert, csak egy idegen volt, és nem is vágyott arra, hogy megismerje.

– Ne aggódj, Jordan, hamar túl leszel rajta! Majd írj, ha már odaát leszel! – súgta Ted a megkötözött fogoly fülébe immár jókedvűen, aztán belökték a vízbe, és utána dobálták a nehéz köveket is. Casey teste abban a pillanatban elmerült, ahogy a súlyos sziklák lerántottak a víz alá. A halk csobbanást követően elnyelte a pokoli sötétség.

– Uram Isten! Ti nem vagytok normálisak! Ezt nem hiszem el! Hogy tehettétek?! Az istenit! Hiszen életben volt! – majrézott Mike, aztán a vízhez rohant, és kétségbeesetten bámulta a felszínen felbukkanó buborékokat. – Még él, a francba is! – üvöltötte, és utána akart ugrani, de Juan visszarántotta.

– Egy perc múlva már nem fog. És most menjünk, mielőtt még meglát minket valaki!

Szerző: Audry

VN:F [1.9.13_1145]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
Heaven and Hell 2. rész, 10.0 out of 10 based on 4 ratings