Csodaország 21. fejezet

Észrevétlenül léptek ki az utcára. Az autó halkan duruzsolt, s Mihály ellenállhatatlan vágyat érzett az asszony iránt, így egyik keze már a combján járt, s simogatni kezdte.

- Mindjárt otthon leszünk, várd ki – mosolyodott el Piros, hisz az, hogy férje ennyire türelmetlen jólesett számáéra. Majdnem húsz éves házasok már, de a férfi még most is úgy reagál közelségére, mint fiatal házas korukban. Érezte ő is, úgy szereti férjét, mint hajdanán.

- De utazást ígértél – nézett huncutul párjára, habár kezdte sejteni az uticélt.

- Igen, így is van. Mi is elmegyünk Csodaországba, hogy tudd jártunk már ott egypárszor — nézett vissza Mihály, akinek egyre fokozódó vágya már hangjában csengett.

Pirosnak határozottan tetszett az utazás, ahogy lázasan a vágy hevétől fűtve járták be Csodaország hegyeit, fürödtek meg tavában, s szedték a mámor virágait. Hallotta férje heves szívdobbanását, elakadó lélegzetét, ahogy öleli, ahogy vágyának tetőfokára ért. Megértette ebben a pillanatban miért volt Károly olyan kótyagos reggel. Ő is beleszédült az utazásba. Tudta, hogy férje hasonlóan van, mert amint megszólalt kiérezte hangjából.

- Mondtam, hogy jártunk már Csodaországban!

- De még sohasem említetted, hogy ott vagyunk. Mindig jó volt veled, de ez valahogy jobb volt, mint eddig.

- Igen, én is így éreztem. Tudod, hogy még mindig tudsz újat adni nekem, te… szuper feleség! – nyomott egy forró csókot az asszony szájára, aki miután szóhoz jutott halkan megkérdezte.

- Ki találta ki Csodaországot?

- Árpád papa.

- Kereki bácsi? – Lepődött meg Piros.

- Igen. Tudod, hogy én nagyon sok időt töltöttem náluk. Nekem az öreg lett a második apám. Mindig jó volt hozzám, s tényleg fiaként kezelt. Amikor megkérdeztük tőle, mit tegyünk az első éjszakán, amikor fiúból férfivá leszünk, akkor beszélt Csodaországról. Azt mondta, ha azt akarjuk, hogy ne féljen a lány sem, akkor vigyük el Csodaországba, s elmesélte minden egyes részletét annak, ahogy fel tudjuk oldani a feszültséget a lányban és magunkban is. Nagy hasznát vettük ennek akkor, mert az első éjszakánk valóban jól sikerült. Úgy alakult, hogy ezen is egyszerre estünk át. Aztán, egyre jobban belejöttünk, s én el is felejtettem, hisz régen volt. Most, hogy Kler felhozta, jutott eszembe megint. Árpád papa sok olyan dologra tanított, amit eddigi életemben hasznosan alkalmaztam. Az, hogy ilyen lettem, talán neki köszönhetem. Ismered anyut. Mindent megadott, de nem tudott tanácsot adni sok férfi dologban. Tudod, hogy apu korán meghalt.

- Igen, tizenkét éves voltál.

- Amikor szükségem volt tanácsra mindig Árpád papához fordultam.

Talán azért is alakult így Klerrel. Ő több nekem, mint a barátom, azt is mondhatom, olyan, mint a testvérem. Nagyon örülök neki, hogy megismertem akkor, mikor tizenhárom évesen bekerültem az osztályba. Még élesen élt bennem apám emléke, nem igazán akartam barátkozni senkivel. Emlékszem, már az első nap szimpatikus volt nekem, mert ő volt az egyetlen, aki közeledett felém. – Mihály csendben mesélt olyan dolgokról, ami eddig mélyen a lelkébe zárva élt benne, s éppen ezért nem volt téma közöttük. Valahogy ez nem került szóba eddig. Most, hogy Csodaország ismét felszínre tört, előhozott sok olyan fájó emléket, amelyről még az asszonnyal sem beszélt idáig. Piros meg is jegyezte, miközben beletúrt férje hajába.

- Soha nem beszéltél erről nekem. Pedig én azt hittem, mindent tudok rólad. Miért nem mondtad?

- Nem tudom, talán annak idején annyira elástam, hogy nem jött elő. Igazából nem szívesen hozakodtam elő vele, mert fájt. Tudod, nagyon szerettem apámat, és azt, ahol születtem, s amikor eljöttünk valami megszakadt bennem. Valahogy minden ott maradt. Ami abban az időben történt el akartam felejteni. Kler tanított rá, hogy a múlt az volt. Ezt mondta Kitinek is, emlékszel reggel erről beszélt. Nekem is így adott erőt ahhoz, hogy fel tudjam dolgozni mindazt, amit tizenkét évesen átéltem. Nem beszéltem soha apu halálának körülményeiről sem, mert sokáig tartott, míg feldolgoztam. Magam sem tudom miért nem beszéltem neked erről, de talán, mert soha nem kérdezted, s én ennek titokban örültem. Nem tudom, hogyan reagáltam volna. Mindig jó voltál hozzám, nem is igazán értem miért nem mondtam előbb. Nem tudom. Azért ne haragudj rám. – Simogatta meg az asszony arcát, lágy csókot nyomott szájára. – Pedig szeretlek, ugye elhiszed?

- Igen, hisz érzem, hogy még mindig szeretsz. Ha akarod, úgyis elmondod, de ez a legnagyobb hibád. Te jó ember vagy, s én örülök, hogy veled élek. Szeretlek téged, tudod.

- Igen tapasztaltam, mindig mellettem álltál, jó feleségem voltál. Remélem, még sokáig velem maradsz, még ha nem is beszéltem erről veled.

- Úgy terveztem! – Nevetett Piros, s szájon csókolta férjét, aki viszonozta a csókot, s határozottan érezte az asszony iránti mérhetetlen szerelmét, ami nem csillapodott a tizenkilenc év alatt. Határozottan tudta, meg találta az igazit, a tökéletest.

VÉGE

Szerző: Lázár Éva (Láva)