Nick remegő kézzel tartotta a dobozt, aztán gyorsan visszanyomta rá a fedelét, és felugrott. Mire észbe kaptam, el is tűnt a szemem elől. Gyors léptekkel követtem a konyhába. Jasmint megkértem, hogy várjon meg a nappaliban. Nem bánta, mert még mindig a macskát nyúzta. Azt hiszem, örült neki, hogy Lestát egyáltalán szóba áll vele.

Nicolas a konyhaasztalnál ült, a küldeményt az asztal közepére helyezte, és aggódva bámulta. Idegesen kopogott az ujjával az asztal fényes felületén, közben visszafojtva a lélegzetét, mintha valami borzasztó dolog szemtanúja lett volna.

Anyu és Michael abbahagyták a pakolászást – éppen az elmosogatott edényeket törölgették el, és rakosgatták a helyére. Michael szólalt meg először, kíváncsian fordulva a fia felé.

– Gondterheltnek tűnsz. Valami baj van, Nicky?

– Ezt kitől kaptad? – hagyta figyelmen kívül apja kérdését Nick. Erősen koncentrált a kék virágdoboz, aminek még mindig nem ismertem a tartalmát.

– Nem tudom. A postaláda alatt találtam a villában. Mi van benne?

Letelepedtem Nicolassal szemben, és most már én is az ajándékra szegeztem a tekintetemet. Michael érezte a levegőben a feszültséget, ezért letette a mosogatórongyot, és ő is az asztalhoz ült. Anyu ugyan fél szemmel figyelt minket, de tovább törölgette a poharakat.

– Apa, meg van még annak a zsarunak a száma, aki…

– Zsaru? – hökkent meg Michael, miközben a homloka közepéig ugrott fel a szemöldöke. – Minek neked rendőr?

– Nick, mi van abban a nyomorult dobozban?! – mordultam, mert már tényleg kezdtem ideges lenni.

Anyu is abbahagyta a rendezkedést, és most már minden figyelmét ránk összpontosította. Nick maga elé húzta a csomagot, de nem nyitotta fel.

– Nem volt hozzá valami üzenet? Bármi?

– Mi van benne? – követeltem ingerülten. Egyre jobban zavart, hogy húzza az időt.

– Nem vagyok benne biztos, hogy jó, ha látod.

– Nyisd ki! – utasítottam kemény hangon. Az apja is bólintott.

Nick egy pillanatig még habozott. Észrevettem, hogy néhány izzadságcsepp jelent meg a halántékánál, és még mindig furán lélegzett. Feszült arcok vették körül, de ő csak a csomagot bámulta, bár olykor felnézett rám. Nem tetszett a tekintete.

– Nyisd már ki, az Isten szerelmére! – csattantam dühösen, mire lehunyt szemmel eleget tett a kérésemnek. Továbbra sem láttam, mi lapul a kék dobozban, mert túl messze volt tőlem. Ellenben Michael megváltozott arckifejezése nem kerülte el a figyelmemet.

Michael volt az az ember, akit csak azóta láttam kibillenni a lelki egyensúlyából, amióta Jasmin visszatért. Azelőtt mindig higgadt és hidegvérű férfinek ismertem, aki póker arccal vágta orrba az apámat, amikor feldühítette. Michael rendíthetetlen nyugalma most mégis szétporladni látszott.

– Talán csak morbid a humora valakinek – vélekedett, de azért éreztem rajta, hogy átvette Nicky aggodalmaskodó hanghordozását.

– Mi az? – nyújtogatta a nyakát anyu, aztán közelebb lépett, és amint meglátta, mit rejt a kék csomagolás, felsikoltott.

– Megmondanátok végre, mi van abban a fránya dobozban? – kiabáltam türelmetlenül, teljesen kivetkőzve magamból. Nick végre elém lökte a csomagot, és én megpillantottam a hófehér rózsaszirmokat, amelyek hátborzongatóan festettek a sötét vérfoltoktól.

Döbbenten pattantam fel a székről, olyan lendülettel, hogy az hangos csattanással csapódott a padlónak.

– Mi a büdös franc ez? – kérdeztem undorodva, miközben elhátráltam az asztaltól. Az utóbbi hetek történései után rettenetesen felkavart ez a mocskos és lázító küldemény.

– Talán csak festék – vélekedett Nicky, de épp úgy nem hitt saját szavainak, mint a többiek. A keményre aszott rózsaszirmokat szemlátomást vérrel fröcskölték össze, ami már teljesen rászáradt a virágokra.

A hideg rázott a gondolattól, hogy valaki nekem szánta, bár az sem nyugtatott volna meg, ha anyunak címezik. Persze nem tudhattam, kinek szól, mert nevet nem írtak rá, és levelet sem találtam a közelében.

– Hogy juthat valakinek az eszébe ilyesmit küldeni?! Hogy lehet valaki ennyire beteg elméjű? – hüledeztem alig találva a szavakat, melyek darabosan törtek fel belőlem, mintha a nyelvem nehezen találná a helyét a számban.

– Nyugodj meg, kölyök! Bizonyosan csak rossz tréfa az egész – próbált csitítani Michael, miközben Jasmin lépett be a nappaliba vezető ajtón át.

– Tüntesd el! – parancsoltam Nickre, mikor megláttam a húgát. Nem akartam, hogy Jasmin lássa ezt a provokatív szennyet, de elkéstem. Jasmin arcából azonnal kiszaladt a vér, és néma sikolyra nyílt a szája.

Nick gyorsan becsukta a dobozt, és erősen szorongatta, mintha mindenkitől meg akarná védeni.

– Szerintem azért mégiscsak fel kéne hívni a rendőrséget! – indítványozta, de Michael csóválni kezdte a fejét.

– Ez kevés ahhoz, hogy komolyan vegyék. Még csak fenyegetést sem csatoltak hozzá. Ez így semmi. Legalábbis, ahhoz nem elég, hogy bármit is tegyenek.

– Istenem, ez borzasztó! – sietett hozzám Jasmin, és belesimult a karomba. – Ki küldene ilyen ocsmányságot Edwardnak?

– És ha nem is neki szánták? Végül is én is kaphattam – szólt közbe anyu reménykedve. A gondolat, hogy neki küldték, kevésbé zaklatta fel, mint az, hogy a fiát akarta valaki ily módon megfélemlíteni.

– Azt hiszem, jól esne most egy ital – állt fel Michael, és lassú, mégis ideges léptekkel indult a nappali felé, ahol az alkoholt tartotta. Nick is felugrott, tovább szorongatva azt a borzalmat. Követte az apját, így már csak hárman maradtunk a konyhában.

Jasmin reszketve bújt a mellkasomhoz, és zaklatottan nézett fel rám.

– Ugye nem lesz semmi baj, Edward?

– Nem tudom, kinek állt érdekében ezt elhelyezni a villa postaládája alatt, de ha komolyan ártó szándékú lett volna, akkor valami fenyegetést is mellékel hozzá.

– Ez nem elég fenyegető neked? – kérdezte elvörösödött arccal.

De az volt. Az igazat megvallva halálra rémített a küldemény, ugyanakkor nem akartam jobban felizgatni egyiküket sem. Attól, hogy pánikolnak, semmi sem lesz jobb. Megpróbáltam Michael taktikájához folyamodni, és csak egy jelentéktelen tréfának beállítani az egészet.

– Nézd, apukádnak igaza van, Jas, minden bizonnyal ez csak egy otromba vicc. Valakinek elég fura humora van.

– Ebben nincs semmi humoros! – förmedt rám anyu. Végre letette a rongyot, és közelebb lépett hozzánk. Tudtam, hogy meg fog ölelni, ezért elengedtem Jasmint, aki készségesen átadta a helyét neki. – Miért pont most? Miért pont azok után, hogy…

– Belátom, hogy mindez felkavaró, de nincs okunk azt feltételezni, hogy lesz folytatása, úgyhogy nyugodjatok meg! Felesleges ezért rendőrt hívni. Csak egy ártalmatlan, bár kétségtelenül bosszantó tréfa az egész. Talán azért csinálták, mert miattam félbe maradt az utolsó koncert, és elmaradt a repeta fellépés is. Bizonyára ez áll a dolgok mögött. Valaki bepöccent rám, és így akart bosszút állni rajtam. Gyertek, menjünk át a nappaliba, és nyugodjunk meg mindannyian.

Átvezettem őket a szalonként funkcionáló tágas szobába, amit most narancsos fénnyel borított be a csillár. A kanapéra ültem, hogy anyu és Jasmin is mellettem telepedhessen le. Nick és Michael már egy-egy konyakot szopogattak.

– Esetleg felbérelhetnénk egy magánnyomozót – vetette fel Nicky. – Ha más nem, kideríthetné, kitől származik.

– Ez nem is olyan rossz ötlet – helyeselt az apja.

– De igen! Ez nagyon rossz ötlet, Nick! Szerintem hagyjuk az egészet. Ha értelmetlen pánikba hajszol minket, eléri a célját. Engem is kiborít a helyzet, de úgy vélem, nem lesz folytatása. Valószínűleg az illető amúgy sem tudja, hogy most itt lakom. A csomag nem hozzátok érkezett, hanem a villához. Itt mind biztonságban vagyunk, ráadásul, ha komolyan ártani akart volna, akkor nyilván valami sokkal borzasztóbbat tesz. Ez csak egy üres és szánalmas próbálkozás volt arra, hogy megrémítsen. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy indokolatlan pánikrohamot kapok.

– Ugyanakkor – kortyolt az italába Nick, miközben Michael nekünk is töltött egy-egy pohárral -, mi van, ha azért a villába küldte, hogy te találd meg! Ha ide rakta volna le minden üzenet nélkül, akkor fogalmunk sem lenne, kinek szól, így azonban…

– Talán nekem jött – vetette fel ismét anyu, de egyikünk sem hitt neki. Igaz, hogy lehettek volna rosszakarói, végül is, aki írással foglalkozik, és kiadót vezet, könnyedén szerezhet magának ellenlábasokat, de valahogy elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaki ily módon hozza tudtára, hogy nem kedveli.

– Jól van, srácok, ennek így semmi értelme! Ha belegondolok, Rileyval értek egyet. Szerintem is jobb lenne egyszerűen elfelejteni az egészet. Ha a feladónak több célja is volt a megfélemlítésnél, akkor hamarosan újra hallat magáról – egyszerre borzongtunk meg mindannyian, még Michael maga is -, ha viszont mindössze csak ennyit akart, akkor úgysem zaklat minket többé.

Kimondhatatlanul jól esett, hogy azt mondta, minket, és nem azt, hogy engem. Bólintottam, mert ugyanezen a véleményen voltam magam is.

Egy dolgot mindenképpen elért a feladó. Elrontott egy kiváló estét.

Jasmin

A következő napok csendes töprengéssel teltek. Bár abban egyeztünk meg, hogy nem foglalkozunk többé a dobozzal és tartalmával, mindenki azon gondolkozott, ki és miért küldhette, ugyanakkor senki sem beszélt róla szívesen. Néha mégis szóba került, előfordult, hogy valakinek kicsúszott a száján egy ötlet, de mindig elvetettük.

Egy idő után a nyomott hangulat oldódni látszott. Lassacskán mindannyian felengedtünk, de megfeledkezni senki sem tudott a rémes ajándékról.

Edwarddal minden nap mentünk valahová. Eljártunk vásárolgatni, nézelődni, betértünk néhány múzeumba, és egy éppen tartó kiállításra is ellátogattunk. Ahogy az orvos kérte, szigorúan munkamentesen teltek a napjaink.

Egy pénteki napon látogattuk meg először Dr. Leveline rendelőjét, ami Sunnyville belvárosában kapott helyet a megyei kórház egyik rendelőjében. Bár volt időpontunk, majd egy órát kellett várnunk.

Amíg a magazinokat lapozgattuk, Edward huszadszorra is felsóhajtott. Egyik kezével a tenyeremet szorongatta, ezért én lapozgattam a kezében tartott újságot.

– Még mindig rossz ötletnek tartom – jegyezte meg komoran meredve Jim Carrey műmosolyára.

– El kell mondanod neki!

– Már majd egy hét telt el azóta, Jasmin! Tegnap voltunk a villánál, és semmilyen váratlan dolog nem történt. Nem kaptunk több csomagot, nem volt levél, vagy más üzenet sem. Kár ennyire aggódnod.

– Bár próbálod tagadni, igenis hatással van rád ez az egész. A doktornő pont a lelkiállapotod miatt kezel, és azt most jelentősen befolyásolják a történtek – győzködtem.

Edward szemmel láthatóan zokon vette a hallottakat, és inkább semmit sem felelt.

– Kérlek, a kedvemért, mondd el neki!

– Ne játszd ki megint ezt a kártyát! Most már életem végéig ez lesz? Ha valamit nem szeretnék, amit te igen, akkor azzal jössz majd, hogy tegyem meg a kedvedért? Mert működik a dolog, szó se róla, de így elég egyoldalú lesz a kapcsolatunk.

Igaza volt, és tudtam is, de valahogy muszáj volt meggyőznöm. Éppen egy újabb monológra készültem, de kinyílt a rendelő ajtaja. Kilépett egy középkorú férfi, és lehajtott fejjel távozott, anélkül, hogy akár felnézett volna. Leginkább egy szorongó ürgére emlékeztetve.

Bár alaposan megnéztem az idegen kopott kardigánját, és agyonhordott nadrágját, figyelmem tetemes részét mégis a doktornő vonta magára, aki magas volt, karcsú, és olyan gyönyörű, mint egy fotómodell. A legkevésbé sem emlékeztetett orvosra, még melegséget árasztó mosolyával sem.

– Ön bizonyára Mr. Riley! Én Dr. Eveline Leveline vagyok. Nagyon örülök, hogy végre találkozhatunk. A kezelőorvosa sokat mesélt nekem önről. Ön kétségkívül szokatlan fiatalember. Kérem, fáradjon beljebb – lépett félre, hogy utat engedjen kedvesemnek. Rólam tudomást sem vett, ezért felálltam, hogy kövessem Rileyt. Mielőtt még beléphettem volna a rendelőbe, az utamat állta. – Kegyed Mr. Riley kedvese, ha nem tévedek – találgatott, bár nem kellett két diploma ahhoz, hogy erre rájöjjön. Valahogy nem tetszett nekem ez a nő!

– Igen, ezért is szeretnék bemenni vele – vágtam rá gyorsan, és ismét megpróbáltam belépni, de továbbra is elállta az utamat.

– Senki sem lehet jelen a kezelés alatt! Az a tapasztalatom, hogy az emberek csak akkor őszinték, ha nincs ki előtt titkolózniuk. Az ön jelenléte nyilván befolyásolná a beszélgetésünket, akkor is, ha néma csendben ülné végig. Ez nem párterápia, Ms… Bocsásson meg, mi is a neve?

Szúrós tekintettel méregettem a legkevésbé sem szimpatikus nőt, miközben szinte fortyogva szűrtem a szavakat a fogaim között.

– Jasmin Anderson vagyok.

– Értem, Ms. Anderson. Higgye el, értek a szakmámhoz, ezért is vagyok az állam legjobb pszichológusa. Vigyázni fogok Mr. Rileyra!

Hiába hápogtam, egyetlen értelmes mondatra sem futotta, ezért csak néztem, ahogy behúzta az orrom előtt az ajtót, kirekesztve engem Edward életének egyik fontos állomásáról.

Amíg várakoztam, idegesen tördeltem az ujjaimat. A magazinok nem kötöttek le, a gondolataim pedig úgy csapongtak, mint egy tehetségtelen író első regénypróbálkozásának cselekménye.

Hogy elüssem az időt, felhívtam Nickyt, aztán apát, majd anyut, és kínomban még Jacket is – aki nagyon vidám volt, mert mint megtudtam, megint előléptették -, de még mindig túl sok idő maradt hátra a kezelésből.

Elképzeltem, hogy vajon mi folyhat a bőrrel bevont ajtó mögött. Dr. Leveline keresztbeveti a lábait a felháborítóan rövid miniszoknyájában, és igéző mosolyával faggatja kedvesemet a legintimebb titkairól. Talán rólam is beszélnek.

Azonnal elsápadtam. Mi lesz, ha a doktornő azt találja mondani Edwardnak, hogy rossz hatással vagyok a gyógyulására? Mi lesz, ha eltiltja tőlem, vagy legalábbis arra bíztatja, hogy költözzön vissza a villába?

Olyan ideges lettem, hogy hirtelen kivert a víz. Írtam egy aggódó üzenetet Nickynek, melyben kifejtettem a félelmeimet, de végül nem küldtem el. Paranoiás idiótának tűnnék – nyilván nem alaptalanul.

Vajon miért nem bírom ezt a nőt? Végül is most látom először életemben, és talán tényleg igaza volt abban, hogy Edward könnyebben beszél az intim dolgairól, ha nem vagyok ott. Mégsem tudtam elnyomni magamban az érzést, hogy esetleg egy másik orvossal jobban járnánk.

Mikor végül kinyílt az ajtó, megkönnyebbülten ugrottam fel.

Riley arcán nyugalom tükröződött, a szemei élénken, és meglepően vidáman csillogtak. Miután kilépett, azonnal megállt mellettem, és gyengéden átkarolt. Talán Dr. Leveline mégsem a sátán, és nem próbálta meg ellenem hangolni életem szerelmét, futott át az agyamon.

– Vigyázzon magára, Mr. Riley! Hamarosan újra látjuk egymást.

– Mindent köszönünk, doktornő! – mosolygott kedvesem, mielőtt a titkárnő irodáján át a kijárat felé vezető ajtó felé terelt.

Mire visszaértünk Greenfieldbe, már nekem is jobb kedvem volt. Hétágra sütött a nap, az emberek szorgos hangyákként nyüzsögtek a forgalmas utcákon. Szokatlanul nagy volt az élet a belvárosban. Megebédeltünk egy olcsó, de takaros étteremben, aztán elindultunk haza, hogy Dante társaságában meglátogassuk a partot.

Edward úgy döntött, nem áll be, úgysem szándékoztunk néhány percnél tovább maradni. A felhajtón parkolt le a Mazdájával. A kocsin még mindig látszott a horpadás az utolsó koncertjük estéjéről, amikor belehajtott egy konténerbe. Mind a ketten kiszálltunk, én a ház felé indultam, hogy elintézzem folyóügyeimet, ő pedig Dantéhoz ment, aki boldogan csaholva ugrálta körül a kert közepén.

Éppen felléptem az első lépcsőfokra, mikor megpillantottam az ajtó előtt a madártetemet. A törött nyakú galamb groteszk pózban feküdt, kitekert szárnyakkal, és lehetetlen szögben elfordult fejjel. Undorodva borzongtam meg, és azonnal Riley felé fordultam.

– Fúj, itt egy döglött madár! – kiáltottam, mire abbahagyta a kutya dögönyözését.

Néhány hosszú lépéssel mellettem termett, és félig vigyorogva, félig fanyalogva bámulta a tollas testet.

– Ajándék Lestáttól! Ha belegondolok, már régen nem hozott nekünk egyetlen dögöt sem. Éppen itt volt az ideje!

– Ez undorító! – jegyeztem meg még mindig borzongva, mire felkacagott.

– Üdv a boldog macskatulajdonosok táborában! Velem együtt kaptál egy jó fej kutyát és egy vérszomjas bársonytalpút is! Remélem, örülsz.

– Nagyon vágytam már egy vérszomjas bársonytalpúra! – grimaszoltam gúnyosan, mielőtt megcsókoltam volna.

– Egy perc, és eltakarítom – ígérte még mindig vidáman.

Amíg elmentem a mosdóba, azon töprengtem, miért törte ki a macska a madár nyakát…

Szerző: Audry

VN:F [1.9.13_1145]
Rating: 10.0/10 (7 votes cast)
Edward Riley 57. rész, 10.0 out of 10 based on 7 ratings