– Életben van? – kérdezte Nicolas reszketve, bár éreztem rajta, hogy nem akarja tudni. Lestát úgy remegett az ölemben, mintha ő is félne hallani, mit felel a piros ruhás. Egyedül Dante szemlélte kíváncsian a férfit, de csak addig, míg a hordágyat el nem tolták mellettünk.

Edward arca olyan volt, mint egy kísérteté. Szinte áttetszőnek tűnt a bőre, a haja is fakóbbnak látszott… Észrevettem valamit, ami Nick figyelmét elkerülte, nyilván, mert ő válaszra koncentrált…

– Ha valaha magához tér, azt kizárólag önöknek köszönheti – bólintott a fiatalember, aki leginkább a keselyűket juttatta eszembe különös vonásaival. Kékesszürke szemei együttérzéséről árulkodtak, ami számomra meglepő volt. Személyes tapasztalataim eddig azt mutatták, hogy az egészségügyben dolgozók túlnyomó része a legkevésbé sem enged meg magának érzelmeket a hozzátartozók, de még a beteg iránt sem. Ez a markáns, keskeny arcú mentős azonban szemlátomást sajnált minket.

Nem könnyebbültem meg, mint a bátyám, mert nekem már korábban feltűnt, hogy Edward oxigénmaszkja bepárásodott, márpedig ez nem történhetett volna meg, ha nem lélegzik. Mégsem nyugodtam meg. Attól, hogy vesz levegőt, hogy a szívét sikerült újra indítani, még semmi sem került a helyére. Nincs okunk fellélegezni. Nicolas talán másképpen gondolta, mert lelkesen – könnyes szemekkel – belém karolt, fejét a vállamra hajtva. Hallottam, hogy kiengedi tüdejéből az izgalom hevében benn tartott levegőt. De… És itt volt számomra a lényeg – mégis miért kéne ünnepelni és örömtáncot járni? Több oka is volt annak, hogy nem osztoztam fivérem újdonsült boldogságában.

Végül is, nem tudhatjuk, hogy Edward mennyi ideig volt eszméletlen, márpedig ha túl sokáig, akkor akár agykárosodást is szenvedhetett. Ez az eshetőség sokkal rémisztőbb volt, mint a halálának lehetősége. Mi van, ha magához térve – ha valaha magához tér egyáltalán – képtelen lesz kifejezni magát? Mi van, ha fel sem ismer minket? Mi van akkor, ha még a számunkra természetesnek tűnő ösztönök is cserben hagyják, és maga alá vizel majd minden alkalommal, vagy nem lesz képes egyedül enni, sem kifújni az orrát, ha nem lesz több, mint egy lélegző, mozgó játékbaba, amit etetni, tisztába tenni és gondozni kell?

Ha elmondtam volna eme aggályaimat Nicknek, talán óriásit csalódott volna bennem. Persze bizonyára meg sem értené, igazából miért rettegek ettől. Ha a bátyám, vagy bárki más előtt felfedem a legmélyebb félelmeimet, önzőnek és kicsinyesnek gondoltak volna. Csakhogy én nem attól tartottam, hogy életem végéig ápolónőként kell gubbasztanom szerelmem ágyánál. Ha így alakulna, akkor sem érezném mindezt tehernek. Riley ilyen rövid idő alatt is ráébresztett arra, hogy mennyi mindenre képes az ember azért, akit szeret. Igazság szerint attól féltem, hogy az élet, melyre most egészen nagy kilátása volt, számára mostantól szenvedés és küzdelem lesz. Nem akartam, hogy minden nap féljen, mert képtelen azonosítani és megérteni a körülötte nyüzsgő világot. Nem akartam, hogy kétségek gyötörjék, hogy másokra legyen utalva, hogy egy számára idegen világ vegye körül, amiben nem lát mást, csak ijesztő, veszélyesnek ígérkező dolgokat.

Nick elindult a mentősökkel, hogy kiderítse, melyik kórházba viszik Edwardot. Én nem tartottam velük. Annyi minden járt a fejemben, hogy hiábavaló lett volna úgy tennem, mintha boldog lennék. Az utolsó érzés volt a boldogság, ami most a szívemben lakozott.

A macska fejét cirógatva léptem az ablakhoz, és ott vártam meg, míg kiértek a hordággyal az udvarra. Fogalmam sem volt, hogyan vitték le a lépcsőn, főleg, mert elég szűk volt a forduló. Igazából nem is érdekelt. Ebben a percben ennél minden gondom nagyobb volt.

Láttam, ahogy először két mentős lépett ki az udvarra, majd utánuk Nick, aki elindult, hogy kinyissa a nagykaput is, hogy kényelmesebben kiférjenek a hordággyal. Amikor Edward mozdulatlan testét megláttam, kirázott a hideg. Még mindig túlságosan idegennek tűnt. Bár néztem az arcát, nem éreztem a megszokott melegséget, ami, valahányszor rá emeltem pillantásomat, elöntötte az egész testemet. Most fagyosság uralta a lelkem, és úgy éreztem magam, mintha egy mélyhűtőben rekedtem volna. Azt vártam, mikor válik jégcsappá a leheletem.

Dante ott ült még mindig, ahol Nick rászólt. Halkan nyüszögött, mert szeretett volna legjobb barátja mellett lenni, aki most olyan esetlen és védtelen volt, mint egy gyermek. Dante védelmező ösztönei nem hagyták nyugodni, de így sem szegte meg a neki szóló utasítást. Riley zseniálisan kiképezte őt, bár bizonyára sosem hitte, hogy egyszer éppen a saját profizmusa lesz az, ami megakadályozza a kutyát abban, hogy mellette legyen élete legnehezebb perceiben.

– Gyere ide, Dante! – sóhajtottam rekedt hangon. Engem is meglepett, milyen erőtlenül törtek fel belőlem a szavak. Az eb ennek ellenére engedelmesen hozzám sietett, és panaszosan vinnyogva nyaldosni kezdte a kezemet, amivel még mindig a rémült szőrmókot simogattam, aki továbbra is a karom alá nyomta a fejét. – Semmi baj, törpék, majd én vigyázok rátok! – suttogtam, miközben Edward alakja eltűnt a mentőautó nyitott ajtaja mögött.

Nicolas türelmetlenül téblábolt a kocsi mellett, és az egyik idősebb mentőssel beszélt. Néhányszor felnézett, keresve engem az ablaknál, de én behúzódtam a függöny takarásába. Nem akartam, hogy lásson, bár magam sem értettem, miért.

Mikor a kocsi elindult, és a bátyám futva a ház felé közeledett, elérkezettnek éreztem az időt, hogy szétnézzek a továbbra is füstös szobában. Furcsa módon most sem éreztem félelmet. Ez iszonyatosan zavart, de próbáltam tudomást sem venni róla.

Le akartam tenni Lestátot az ágyra, de komoly hadművelet révén úgy kapaszkodott belém, hogy lehetetlenség volt megválnom tőle. Szüksége volt valakire, aki erőt és biztonságot ad. Egyszerűen megértette, hogy mi forog most kockán. Bár igazából nem sokszor láttam a gazdája körül sündörögni – leszámítva az étkezéseket, amikor természetesen elképesztő szeretettel viseltetett a finom falatokat felszolgáló cselédje iránt –, mégis úgy tűnt, hogy aggódik.

Dante követett engem a helyig, ahol nem sokkal korábban még Edward feküdt. Lehajoltam, felvettem a levelet, és szőrös csomagommal az ölemben leültem az ágyra. Bosszantott, hogy ennyire nyugodt vagyok. Vajon miért nem szakad szét a mellkasom a kíntól?! Nem mintha nem fájt volna az egész… Csak valami mégis hiányzott. A szenvedély! Szenvedélyesen kellett volna vergődnöm…

Tompultan hajtogattam szét a gyűrött fecnit. Megremegtem, amikor észrevettem a betűket elhomályosító foltokat, amik valaha Riley könnyei voltak, mostanra azonban csak szomorúságának hírnökei.

Drága anyu!

  Először is szeretnék tőled bocsánatot kérni azért, amit most tenni készülök. Tudom, hogy sosem bocsátod majd meg nekem, és hidd el, pokolian szégyellem magam azért, hogy ilyen gyűlöletes módon gázolok át a szíveden. Habár tisztában vagyok azzal, milyen pokollá változtatom az életedet – ami csak most kezdett megvalósult álommá válni –, egyszerűen nem vagyok képes tovább küzdeni. Túl sok volt! Te tudod a legjobban, milyen sok!

  Gondolkoztam rajta, hogy mi mindent fogok neked leírni, amikor végre rászánom magam. Annyi mindent akartam neked mondani, de most semmi sem jut eszembe. Semmi olyan, ami fontosnak tűnne, amit ne vihetnék magammal a túlvilágra. Bocsáss meg, hogy a pokolba menekülök. Szerettem volna örökké veled lenni odafenn, de nincs elég erőm végigjátszani a játszmát, amit az Úr kijelölt nekem. Vesztes vagyok, és azt hiszem, mindig is az voltam. De ez nem a te hibád! Minden rossz dolog ellenére, ami velem történt, már nem haragszom rád. Lehet, hogy egykor nem álltál mellettem, amikor szükségem volt rád, de az elmúlt három év tényleg kárpótolt mindenért.

Szeretlek, és gyűlölöm magam, amiért most megbántalak. Bocsáss meg érte!

Kedves Michael!

  Talán meglep, hogy ebben a levélben neked is jut pár sor. Nem annyi, mint szeretném… Neked is akartam mondani dolgokat, de már nem fog menni. Kicsit ködös lett időközben a világ. Azt reméltem, hogy lassabban hat ez az izé… Nem mondhatok el mindent, de valamit muszáj! Egyrészről, arra szeretnélek kérni, hogy vigyázz anyura! Nincs senkije rajtad kívül. Segítsd át ezen, és ne hagyd, hogy átengedje magát a gyásznak. Hidd el, nem azért teszem ezt, hogy őt is magammal rántsam. Bár lenne más út…

  Ja igen, mielőtt elfelejtem. Azt akartam neked mondani, hogy sokkal inkább éreztelek apámnak egész életemben, mint azt a mocskos szemétládát! Bárcsak… bár te lettél volna… Oh, a francba, milyen rohadt nehéz ez az egész… Korábban olyan egyszerűnek tűnt… Asszem, a kocsiban fel kellett volna vennem. Diktafonnal… Akkor még a fejemben volt minden.

  Jah, a lényeg… Szeretlek téged, úgy, mintha a fiad volnék, és remélem, hogy valami hasonlót éreztél irántam. Örülök, hogy ismerhetlek titeket. Mindannyiótokat. Ha te nem lettél volna… Nem tudod, hányszor mentettél meg ettől… De most már túl késő! Ne haragudj, hogy ilyen terhet akasztok a nyakadba. Úgy értem, anyut… Vagyis, a szomorúságát. Pont az esküvőtök előtt! Francba, bár ott lehetnék… Klassz bulit szerveztünk… Sam majd átveszi. Ő jó srác, meg fogja tudni oldani a dolgokat. Lesznek galambok is, de anyának ne mond el… Ne olvassa el ezt! Ezt most előrébb kellett volna írnom, de remélem, hogy egyikőtök sem akarja, hogy anyám a kezébe fogja ezt a levelet. Belehalna!

Legyetek boldogok, Michael, és soha ne engedd, hogy még egyszer bántsák az életben!

Drága Nicky!

   Fogy az időm, és a hely is a papíron. Muszáj leszek… vagyis röviden kell már. Nem fog menni… Szeretlek téged! Ezt muszáj leírnom, hátha már nem lesz rá időm. Azt akarom, hogy tudd! Te nem voltál a barátom. Úgy értem… a tesóm… bár tényleg az lennél! De mindegy, mert én mindig úgy éreztem, hogy az vagy.  Rohadt könnyek… Nem hittem, hogy ennyire fájni fog. Sajnálom. Jobb lett volna egy személyes búcsú, de ez persze lehetetlen. Figyelj, Nicky, nekem kérnem kell tőled egy utolsó szívességet. Tudom jól, miket vágtam a fejetekhez tegnap. Remélem, tudod, hogy egy szavát sem gondoltam komolyan. Te mindig mellettem álltál, és én egy rohadt szemét vagyok, hogy most is kérek tőled, ahelyett, hogy a bocsánatodért esedeznék.


  Jasmin a legédesebb lány a földön. :) Rohadt mázlista vagy, hogy a kishúgod. Kérlek, védd meg helyettem, és ne hagyd, hogy valami szar alak bántsa őt. Tudom, hogy te majd megérzed, ha hozzá illik valaki. És ha nem… A bátyja vagy, ne hagyd, hogy újra rosszul válasszon.

  Igen, ezt is el fogom felejteni. Mondd meg a srácoknak, hogy megtiszteltetés volt velük zenélni. Hálás vagyok, hogy a barátjuk lehettem, és hiányozni… ez hülyeség, nekem már semmi sem fog hiányozni, azt hiszem.

  És Sammy. Neki is akartam írni, de már nem… Tudod, az idő! Köszönd meg neki a nevemben a barátságát, és üzenem a csapatnak, hogy öröm volt velük melózni. Legjobb team voltak, és én annyira sajnálom, hogy cserben hagyom őket.

  Szar alak vagyok, egy gyáva féreg! De téged mindig is szeretni foglak, Nicky! Ha odaát lehet majd érezni, én… Jasminre vigyázz! Ő az én hercegnőm! Egy kis napsugár az életem egén.

  El kéne mondanom egy csomó mindent… Semmi sem jut eszembe. Voltak még dolgok. Miért ilyen gyorsan… Azt hittem, több időm lesz!

  Az anyám! Ja igen, kérlek, kárpótold azért, hogy elveszít engem. Tudom, hogy imád téged, és szeretném, ha mellette lennél, mikor rám gondol. Csak légy vele figyelmes, és ne hagyd, hogy a képeimet nézegesse. Az volna a legjobb… az volna, ha elégetnéd. Mindet, a hátsó kertben, vagy valahol. És a cuccaimat… Ne legyen múzeum a szobám, meg amúgy is, a ház, adasd el vele, nem kell az neki. Rám itt is emlékezhet.

  Francba, akkora idióta vagyok, hogy éppen itt… De Dante és Lestát miatt muszáj volt. Mi van, ha napokig senkinek sem tűnik fel, hogy… Éhen halhattak volna! Haza kellett őket hoznom, hogy ne legyenek egyedül, amikor én… Ha megkérlek rá, a gondjukat viselnéd? Dante biztos depis lesz. Adj neki szárított halat, ha szomorú, az mindig bejön. Nagyon szereti.

  Nem emlékszem már, mit nem írtam le. Vigyázz a húgodra! Szemét vagyok, hogy ezt teszem vele, de nincs más választásom… Kicsi tündérke… Adj egy puszit a fülére a nevemben. Attól mindig felkacagott…

  Ne haragudj, abba kell hagynom, hogy még neki is legyen időm pár sorra.

  Isten veled, tesó, és mindenért örök hála! Szeretlek, ha még nem írtam volna.  
Kicsi, édes Jasmin!

  A végére kellett hagyjalak, mert igazából csak neked nem tudom, mit kéne mondanom. Őrülten szeretlek, jobban, mint bárkit ezen a világon! Az, amit te adtál nekem, felért a legnagyobb ajándékkal, amit férfi kaphat a sorstól. Te mindig velem voltál, akkor is, mikor 10 éven át távol voltunk egymástól. A szívemben őriztelek. Mint egy medálba rejtett fényképet…


  Te egy csoda vagy, kicsim, ezt ne feledd el, bármi is vár még rád.

  Eszembe jutott egy emlék. Az első nap, amikor visszajöttél. Emlékszem, hogy úgy néztél rám, mint egy idegenre. Bemutatott Nicky, mintha nem ismernénk egymást, és bár megszakadt a szívem, úgy tettem, mintha… mosolyogtam rád, miközben sav marta a lelkemet. Mondtam már neked, hogy amikor megláttalak, elállt a lélegzetem? Nick csomó képet mutatott rólad… A technika nem képes visszaadni semmit abból a sok gyönyörűségből, ami belőled árad. Azt hittem, hogy ott menten megáll a szívem, és a pokolban végzem azért, mert egyáltalán rá merészeltem nézni Isten legcsodálatosabb teremtményére.

  Nem megy… nem tudok anekdotákat írni, és nincs is már erőm rá.

  A miértet még el kell mondanom. Nem azért, hogy bosszút álljak, és nem is azért, mert az a fiú… Elképesztően fájt, de nem emiatt. Te nem okoznál szándékosan nekem ilyet. Tudom, mert te jó ember vagy, Jasmin! Tegnap, miután elmentetek, és feküdtem az ágyon, elgondolkoztam. A fejemet a párnába fúrtam, és próbáltam nem zokogni, hanem kitisztítani a gondolataimat.

  Én nem tudom elviselni, hogy más férfiak nézzenek rád, és azt sem, hogy hozzád érjenek! Emlékszel a sok sms-re? Tudod, ha nem vagy mellettem… Tegnap értettem csak meg, mit érzek irántad. Ez nem egyszerű birtoklási vágy, Jas! Tegnap éjjel megértettem mindent! Ha mi ketten együtt maradnánk, ha tovább küzdenék…

  Örökké féltékeny lennék, azért is, ha valaki túl közel áll hozzád, vagy ha tovább néz rád egy pillanatnál, nem beszélve arról, ha még hozzád is szól! El tudod képzelni, milyen életünk lenne? Állandóan vádaskodnék, örökké gyanakodnék, mindig elszámoltatnálak az időddel…

  El kell mondanom, hogy milyen boldog voltam melletted. Nem tartott soká, de olyan csodálatos volt!

  Nem akarom az életedet tönkretenni azzal, hogy folyton farkast kiáltok.

  Dante imád téged. Megtennéd, hogy amíg kiheveri ezt az egészet, beengeded magadhoz éjjel?

  Neked akartam adni valamit… Még Anytől kaptam. Egy zenedoboz. Részegen a falhoz vágtam, amikor…

   Úgy röstellem, hogy szó nélkül leléceltem! Meg kellett volna hallgatnom téged, de az agyam… Elborult… Volt egy olyan izé pillanatom… olyan, hogy is mondják? Jaj, nem jut eszembe… amikor valami van a szemed előtt, olyan sűrű izé.

  Egész életemben próbáltam túllépni apám sötét árnyékán… Jobb akartam lenni, mint amilyen ő, nem akartam, hogy rám nézve őt lássák, fiatalabb kivitelben.

  Ha az ágy alatt kucorogtam, és remegve néztem a kilincset, mindig megpróbáltam magam elé idézni a vonásaidat. Ne haragudj, Jasmin! Tündérországban mi ketten örökké boldogan élhetnénk, de ez nem tündérország, és én nem hős vagyok, hanem egy gyenge és szánalmas vesztes.

  Anyámnak mondd meg, hogy szeretem. Neki is akartam írni… Vagy már írtam?

  Sammy… Ő illene hozzád. Nem problémás, és hatalmas vagyont fog örökölni…

  Oh, francba, a vagyon… Anyámnak mondd meg, hogy mindent hagyjon rátok! És a zongora. Nicknek adom. Meg a gitárt, meg a ruhákat. Ami kell neki.

  Sosem szeretkeztünk… Ez fáj a legjobban… Annyiszor elképzeltem már, hogy milyen lesz. Fekszünk egymás mellett, felettünk a csillagos ég, a távolban egy bagoly hangja cikázik át az éjszakán… Lettek volna gyertyák… Kinn a parton, ott képzeltem el, nem tudom, miért. A víz lágyan cirógatta volna a bőrödet, a homok hűsítette volna forrongó lelkünket, és az ajkam… Azt suttognám nekec_”

Nicolas

Az ágyon ült, kezében a levéllel, és vadul rázta a sírás. Nem vett észre, nem láthatta, hogy én is a könnyeimmel küszködök. Erősen markoltam a telefonomat, és arról győzködtem magamat, hogy leszek olyan erős, mint ő, és ha eljön az ideje, én is el tudom majd olvasni azt a levelet…

Szerző: Audry

 

A fejezet letöltése ekönyv olvasókra:

PDF
EPUB
MOBI

Az ekönyveket csak a bejelentkezett VIP tagok tudják letölteni. Legyél te is VIP tag!

VN:F [1.9.13_1145]
Rating: 9.9/10 (14 votes cast)
Edward Riley 48. rész, 9.9 out of 10 based on 14 ratings