Jasmin

Amint beléptem az ajtón, Sammy és a bátyám szinte rám vetették magukat.

– Hol a csudában voltál? – kérdezte magából kikelve Nicky. Értetlenül néztem sötét szemébe, és felsóhajtottam.

– Akadt egy kis dolgom odakint. Látom, szünetet tartotok. Merre van Riley? – járattam körbe a tekintetemet a termen. Egy emberként húzták fel a szemöldöküket, és meglepetten összenéztek.

– Hát, arra én is kíváncsi lennék, tekintve, hogy nem sokkal ezelőtt utánad ment.
Zavartan meredtem Sammyre, aki elég feszültnek tűnt ahhoz, hogy én is ideges legyek.

– Nem értem. Minek jött utánam?

– Sokkal fontosabb kérdés, hogy ha te itt vagy, akkor ő miért nincs? – jegyezte meg Nicolas aggódva.

– Felhívom – mondta Samuel, miközben előhalászta a telefonját.

– Felesleges. Bizonyára elkerültük egymást. Valószínűleg odakint van, és ha nem talál, bejön.

Nicky csóválni kezdte a fejét, amivel leginkább a nem tetszését kívánta kifejezni. Visszament a színpadra, ahol a csapat többi tagja a dob körül gyűlt össze, és egymással diskurált. Úgy tűnt, ők felszabadultabbak, mint a bátyám és Sammy, aki zsebre csúsztatta a telefont, de nyugtalan volt a pillantása.

Öt perc múlva arra lettem figyelmes, hogy néhány lány a bejáratnál áll, és a biztonsági őrrel veszekszik. Vadul mutogattak Nickyre, és próbáltak valamit elmagyarázni, ami cseppet sem hatotta meg az őrt, nekem viszont felkeltette az érdeklődésemet. Edward még mindig nem tért vissza, és volt egy olyan érzésem, hogy a lányok talán miatta akarnak a bátyámmal beszélni, aki nem látta őket, mert éppen a gitárjával babrált.

– Segíthetek valamiben? – léptem az egyre zajosabb csoporthoz. Mindenki döbbenten nézett rám, hiszen fogalmuk sem volt, ki vagyok.

– A hölgyek a zenekar tagjaival akarnak beszélni, és nem értik meg, hogy nem engedhetem őket oda. Még belépővel sem, nemhogy anélkül – világosított fel az őr unottan. A lányok haragosan bámultak rá, rólam tudomást sem véve.

– Értse meg, muszáj velük beszélnünk! – hadarta a vörös hajú, kissé telt, de bájos arcú lány, aki szemlátomást fiatalabb volt nálam.

– Hányszor kell még elmondanom, kisasszony, egyszerűen lehetetlent kér…

– Az egyikük a bátyám. Ha csak üzenni akartok valamit, abban segíthetek – vágtam a őr szavába.

– Te vagy Jasmin Anderson? – csodálkozott a legalacsonyabb, sötéthajú, kissé dülledt szemű kamasz, aki bizonyára még a tizenhatot sem töltötte be. Úgy volt felöltözve, mint egy rockker, de vastagkeretes szemüvege miatt elég furán festett.

– Honnan tudod a nevem? – tűnődtem hangosan. Nem valószínű, hogy annyira híres lennék, hogy ez indokolná eme meglepő felfedezést.

– Edward Riley honlapjáról. Írt egy bejegyzést néhány napja, amin megemlített téged is.
Megdöbbentett a dolog, de elhatároztam, nem akadok fenn rajta. A barátnője vagyok, végül is, miért ne emlékezhetne meg rólam valamilyen formában a blogján? Nincs ebben semmi különös…

– Szóval, akartok mondani valamit a srácoknak? – ráztam meg a fejem, és ismét rájuk összpontosítottam.

– Nemrég láttuk Edwardot beszállni a kocsijába. Elég feldúltan hajtott el. Azt hiszem, nem érezhette túl jól magát, legalábbis nagyon úgy festett, mint aki rosszul van.

– Várj csak! – emeltem fel a tekintetemet meghökkenve. – Azt akarod mondani, hogy Riley elment?

– Összetörte a kocsiját. Beletolatatott egy konténerbe. Elég sürgős volt neki – vetette közbe a vörös loknis. – Nem voltunk benne biztosak, hogy a többiek tudnak arról, hogy elviharzott. Olvastuk, hogy meddig tart a koncert, és még csak most kezdődött. Úgy véltük, a zenekar többi tagja talán nem értesült arról, hogy elmegy, főleg azok után, amilyen zavartnak és idegesnek tűnt.

– Feldúlt volt? Ezt nem értem. Láttam őt a színpadon… – Eszembe jutott a szám, amit utoljára énekelt. Talán rossz emlékeket hozott elő számára, esetleg eszébe juthatott Any – morfondíroztam, bár magamat sem tudtam meggyőzni arról, hogy emiatt elrohant volna. Főleg szó nélkül.

A lányok izgatottan néztek rám. Úgy tűnt, tényleg aggódnak, és talán örültek, hogy szívességet tehetnek Nickynek és a többi fiúnak.

– Kösz, hogy szóltatok – biccentettem feléjük, és hátat fordítottam nekik, de még kettőt sem léptem, máris utánam szólt a szemüveges.

– Mondd meg a bátyádnak, hogy vigyázzon Edwardra.

– Úgy lesz – ígértem, és felgyorsítottam a lépteimet. Ezúttal felmentem a színpadra, mert nem akartam arra várni, hogy észrevegye, hogy akarok valamit.

– Mi a helyzet? – pillantott rám csodálkozva, amikor szembe találta magát velem. Lerakta a gitárt, és kissé szórakozottnak tűnt. Talán azon töprengett, miért nem ért még vissza Riley.

– Azt hiszem, baj van.

– Baj? – kérdezte értetlenül. Észrevettem, hogy az egyik fiú az együttesből szintén hallja, amit mondok. Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet-e előtte továbbadnom, amit tudok, de végül is egy-két percen belül úgyis megtudja, mert Riley nélkül nem folytathatják csak úgy a fellépést.

– Edward feldúlt állapotban lelépett.

– Hogy mi csinált? – fakadt ki Nicolas az aggodalom és a düh keverékével a hangjában. – Ezt most nem mondod komolyan.

– Van néhány lány a bejáratnál. Látták őt, amint beletolatott egy konténerbe, aztán elviharzott. Szerintük nem volt jól.

– Néhány perce még nem volt semmi baja – sóhajtotta Nick elgondolkozva. – Vajon miért távozna szó nélkül?

– Én is ezen agyaltam. Semmi értelme az egésznek. Nem lehet, hogy a szám, amit énekelt, felkavarta valamiért? Eléggé beleélte magát…

– Mikor befejezte, még jól volt. Kiment utánad…

– Utánam – ízlelgettem a szót. – De én nem találkoztam vele. Hogy kerülhettük el egymást? Az étterem oldalában beszélgettem Henryvel.

– Ki az a Henry? – vonta össze a szemöldökét Nick. – Vele mentél ki. Láttam őt, de nem tudtuk, ki lehet.

– Hogy érted, hogy nem tudtátok? – csodálkoztam, miközben Sammy is megállt mögöttem. Nyilván rájött, hogy történik valami, és nem akart lemaradni róla. Mivel az őrök korábban látták Nickyvel beszélgetni, nem akadályozták meg, hogy csatlakozzon hozzánk.

A közönség egyre türelmetlenebbül morgolódott. Már közel tíz perce tartott a szünet, és kezdték elunni magukat, ami érthető volt, főleg azok esetében, akik összezsúfolódva álldogáltak. Az asztaloknál ülők még nyugodtnak látszottak, de tudtam, ez nem tart majd sokáig. Elég sokat fizettek azért, hogy lássák a fiúkat, hamarosan ők is zúgolódni kezdenek majd.

– Láttam, hogy kimész a sráccal. Amikor Edward észrevette, hogy nem vagy itt, szünetet kért. Aggódott miattad, mondtam neki, hogy te és az idegen kimentetek, erre elindult, hogy megkeressen.

– De akkor hogy nem talált meg? Nem értem – csóváltam a fejem, aztán hirtelen megdermedtem. – Ó, a francba…

– Mi az, hogy a francba? Ne idegesíts! Mi történt? – vált izgatottá Nick. Nem tetszett neki a hangsúly, amivel az utolsó mondat kicsúszott a számon.

– Henry a volt pasim – kezdtem zavartan.

– Mondd, hogy Riley nem látott semmi olyat, ami…

– Én nem… Csak megtörtént… De én… – Hiába magyarázkodtam, Sammy arca olyan borús lett, mint a nyári égbolt egy zivatar előtt.

– Csókolóztatok? – morogta számon kérően. Nem tartoztam neki elszámolással, de tudtam, hogy ingerültsége Edward miatt van, és megértettem, hogy azonnal felhúzta magát. Nick inkább értetlennek látszott, de biztos voltam abban, hogy nemsokára ő is mérges lesz.

– Megmondtam neki, hogy van valakim, erre megcsókolt, én észbe kaptam, és felképeltem. Elbúcsúztam tőle, azzal, hogy barátok maradunk, és megkértem, hogy menjen el.

– Edward látta a csókot – jegyezte meg Nicolas gondterhelt arccal. – Le kell fújnom a koncertet. Nem fog visszajönni.

– Nem hiszem, hogy látta. Az egész nem volt több néhány másodpercnél – vélekedtem inkább reménykedve, mint meggyőződve.

– Álmodozz csak – morgolódott Sammy szemrehányóan.

– A fenébe is, nem az én hibám! Én elutasítottam Henryt, világos? Nem tehetek róla, hogy megcsókolt!

– Hagytad! – vetette oda Samuel mérgesen.

– Felképeltem! Az mióta számít hagyásnak?!

– Ha nem akartad volna, meg sem tudott volna…

– Elég! Ettől nem lesz jobb a helyzet. Jasmin nem csalta meg Edwardot, az egész egy félreértés, amit azonnal tisztáznunk kell, mielőtt Edward csinál valami meggondolatlanságot – szólt közbe a bátyám, majd a zenekar tagjai felé fordult.

– Szóval ennyi volt! – sóhajtotta a hozzánk legközelebb álló fiú, aki minden szót hallott, ami elhangzott közöttünk.

– Mi a fenéért kell rögtön apokaliptikus hangulatba kerülnie? Megvárhatta volna, hogy szembesíthesse Jasmint a történtekkel – motyogta Nick, miközben a fejét vakarta.

– Keressétek meg, mielőtt tényleg nagyobb baj lesz.

– Nem hagyhatom itt én is a színpadot. Az emberek fizettek a jegyért – okvetlenkedett Nick.

– Figyelj, haver, Riley nélkül semmit sem ér az egész. Lefújjuk a koncertet, és visszafizetjük a jegyek árát.

– A pénz nem a miénk, nem fizethetjük vissza – csodálkozott. Most már a zenekar összes tagja rájuk figyelt.

– Majd kártalanítjuk a Hermelin tulaját, és ingyen megismételjük a fellépést. Minden most jelenlévő néző nevét felírjuk, és legközelebb fél áron jöhetnek be. Megegyezünk a tulajjal. Valahogy megoldjuk.

– Nem fog belemenni – csóválta a fejét a bátyám.

– Nem kérünk honoráriumot, sem most, se a következő két fellépésen. Ez elég jó ajánlat szerintem. Minden bevétel az övé… A fogyasztás most is nagy volt, mindenképpen megérte neki.

– Még alig kezdtük el a koncertet…

– Figyelj Nick, most elvitázhatunk itt ezen, de ettől még Edward nem kerül elő. Jobb lenne, ha most vele foglalkoznál, mert mind tudjuk, hogy mennyire hajlamos a hülyeségekre, ha maga alatt van.

– Igaz – bólintott Nicolas, és ismét ránk szegezte gondterhelt tekintetét. – Szerintem hazament, de nem hozzánk, hanem hozzájuk. Legalábbis ez vallana rá leginkább. Általában, ha nagyon kiakad valamin, magára zárja a szobája ajtaját, és leül a zongorához. Az megnyugtatja.

– Jah, persze… Biztosan megnyugtatja majd, mikor azt hiszi, hogy Jasmin másik pasival kavar. Te tényleg beveszed ezt a baromságot? – háborodott fel Samuel. – Szerintem ennél sokkal nagyobb szarban vagyunk. Edward olyan szerelmes a húgodba, mint egy kamasz, aki még mindent olyan valóságosnak él meg, mintha az élete függne a változásoktól. Biztos vagyok benne, hogy most ezerszer nagyobb a gond annál, amit még meg tud oldani a zongorájával.

– Mi lenne, ha elindulnánk ahelyett, hogy ezen vitáztok? – kérdeztem sürgetően, és faképnél hagytam őket. Meg kell keresnünk, ez nem is volt vita tárgya.
Alig, hogy kiléptem a friss levegőre, a fiúk már a nyomomban voltak. Beültünk Nicolas kocsijába, és Sammy elővette a telefonját, miközben becsatoltuk magunkat. A fiúk elől ültek, én kénytelen voltam hátul helyet foglalni.

– Felesleges a mobil, nem fogja fogadni a hívást – csóválta a fejét Nick, miközben beindította a motort.

– Azért megér egy próbát – vont vállat Sam. Egyet értettem vele, de kiderült, hogy Nicknek volt igaza. Edward nem vette fel a telefont.

– Írhatnánk neki egy sms-t, hogy félreértés volt az egész, és úton vagyunk, hogy tisztázzuk.

– Nem fogja elolvasni. Most úgy érzi, összedőlt a világ, szóval valami ostobaságra készül. Még nem tudom, mire…

– Reménykedjünk, hogy szimplán a párnájába temeti az arcát, és kisírja magát – tette hozzá Samuel.

– Bár úgy lenne – jegyeztük meg egyszerre Nicolasszal, miközben átléptük a megengedett sebesség dupláját, és gyakorlatilag olyan tempóval szeltük az éjszakát, mintha autópályán lennénk. Szerencsére nem volt nagy forgalom, de tudtuk, ha lemeszelnek minket, akkor Nicky nagy bajban lesz.

Először Rileyék házához mentünk, bár én egyfolytában azt hajtogattam, hogy nálunk kéne kezdeni. Nem vigasztalt, hogy igazam lett. Hiányzott, annyira szerettem volna magamhoz ölelni, és a fülébe súgni, mennyire szeretem. Gyűlöltem Henryt, amiért ilyen kínos helyzetbe hozott. Samuelnek igaza volt, előbb kellett volna feleszmélnem. Bár nem vágytam Henry csókjára, nem húzódtam el elég gyorsan. Összezavarodtam. Végül is nem minden nap készül a halálba az ember volt barátja azzal, hogy fél egyedül. Nehéz döntés elé állított, de én Rileyt választottam, és Henry egójának ez semmiképpen sem tett jót. Ezért csókolt meg, nem búcsúnak szánta, hanem meggyőzésnek, de hiába, mert nem ingathatta meg a döntésemet. Szerettem Rileyt, tiszta szívemből rajongtam érte, és Brad Pitt is kevés lett volna ahhoz, hogy elrángasson mellőle. Persze, ha egyáltalán megtaláljuk, hogy mellé állhassak. Tuti magamhoz fogom bilincselni, hogy többé ne léphessen meg, mint egy duzzogó kisfiú.

Elég gyorsan elértünk hozzánk, de a kocsija nem állt a felhajtón, ám ennél is jobban aggasztott a tény, hogy mikor beléptünk, Dante nem rohant elénk a farkát csóválva. Ez nem lesz így jó – morogtam magam elé, miközben Nicolas felrohant az emeletre. Sammy a garázst nézte meg, én pedig a földszintet kutattam át.

Az állatok tányérja a helyén volt, de Lestátot nem találtam sehol. A konyhában minden szekrény alá benéztem, gyakorlatilag feltöröltem ruhámmal az egész padlót, de hiába. A macska nem lustálkodott a kövön, és a nappaliban sem leltem meg a kedvenc helyein. A könyvespolcokon, bútorok alatt és mögött, még a kamrában is kutakodtam. Éppen a gardróbot akartam átnézni, mikor Nicolas zihálva berobbant a hallból, és megállt előttem. Egy percig előre hajolt, és megtámasztotta magát a térdein, aztán aggódva felnézett. Sammy ekkor jelent meg az ajtóban.

– Nincs a garázsban sem a Mazda.

– Elment – tette hozzá Nicky.

– De hová? Talán elkerültük, és már…

– Nem hiszem, hogy hazament volna, Jasmin. Magával vitte Lestátot és Dantét.

– Talán csak a kutyát vitte, és sétálnak valahol. Kiszellőzteti a fejét – vélekedett reménykedve Sammy.

– Jah, kocsival sétáltat kutyát – csóváltam a fejemet a plafonra emelve tekintetemet.

– Lestátot is vitte. Nincs fenn a szállító kosara. Edward lelépett, és nem is akar visszajönni, máskülönben egyedül ment volna. Úgy tervezi, végleg felszívódik. Agyő, régi életem, légy üdvözölve, új…

Samuellel egymásra néztünk, és ugyanarra gondoltunk. Riley túl messzire ment. Még ha igaz is lett volna, amit lát, akkor sem ez a megoldás. Nem az, hogy szó nélkül szedi a sátorfáját.

– Mi ez a tumultus, fiatalok? Azt hittem, ma koncertetek van.

Megperdültünk, és megpillantottuk Michaelt, aki kíváncsian meredt ránk. Sötét pulóvert viselt, kék, viszonylag új farmernadrágot, és egy Nike edzőcipőt. Sűrű haja kuszán állt a fején, de szeméből a megszokott rajongás áradt, ahogy összetalálkozott a tekintetünk.

– Azt hiszem, ma éjjel egyikünk sem fog aludni – morogta Nicky, és elővette a mobilját. Sammy ugyanígy tett.

– Felhívom a srácokat. Biztosan segítenek a keresésben – motyogta Sam, és válaszra várva szorongatta a maroktelefont.

– Jó! Én a zenekar tagjaival beszélek, és szólok néhány havernak. Még nem juthatott messzire. A Mazdája elég feltűnő errefelé, csak kiszúrja valaki…

– Jasmin segíthet nekem, mindenkit ismer a cégnél. Ketten gyorsan összecsődítjük azokat, akik ráérnek. Aki nem, azt esküszöm, kirúgatom!

– Na jó, mióta vagyok láthatatlan? – kérdezte apa összevont szemöldökkel.

– Edward elment – jegyeztem meg, miközben a saját telefonom után kutattam, hogy részt vegyek a közös keresőcsapat összeverbuválásában.

– Na és? Nagyfiú már, miért baj az, ha egyedül császkál?

– Mert nem császkál, apa, hanem szökik – felelte Nicky morogva.

– Szökik? Mégis ki elől? Csak nem csinált valami hülyeséget?

– Ő nem, csak én… Vagyis, igazából nem csináltam semmit, csak ő hiszi azt, hogy igen… Az egész nem több, mint egy ostoba félreér…

– Na jó, Tökmag, egy szót sem értek abból, amit hadováltok.

Kifújtam a benn tartott levegőt, és gyorsan megpróbáltam értelmesen vázolni a nem túl bíztató helyzetet. Michael csendben hallgatta az előadásomat, aztán jól letolt, hogy hogy lehettem ennyire felelőtlen. Végül közölte, hogy ideje megszervezni a keresést. Úgy tűnt, megfeledkezett arról, hogy egész nap dolgozott, és hulla fáradt.

Negyed óra múlva a ház előtt álltunk. Szerettem volna a fiúkkal tartani, de apa ragaszkodott hozzá, hogy vele menjek. Nick megegyezett Sammel, hogy kirakja a Hermelin előtt, mert Samuel kocsiját ott hagytuk, mikor sietve eljöttünk.

Nagyjából két tucat embert mozgósítottunk negyed óra leforgása alatt, ebbe beletartoztak apa kártyás cimborái is, akikkel heti egyszer összeültek zsugázni valamelyiküknél, hogy kibeszéljék a sporthíreket, új verdákat, és persze a nőket.

Apa egész úton hallgatott. A környező városokat is belevettük a keresésbe. Minden kocsival rendelkező csapat instrukciókat kapott, hogy merre induljon. Az volt a cél, hogy minél nagyobb területet fésüljünk át. Tudtunk, hogy késésben vagyunk. Rileynak legalább fél óra előnye volt, vagy még több… Nicknek sok barátja volt szomszédos településeken, megkérte őket, hogy keressék a Mazdát, és figyeljenek a kutyájukat sétáltató fiatalemberekre is.

Amíg megkerültük a városházát, és áthajtottunk a bevásárlóközpont parkolóján, apa azon tanakodott magában, hogy Edward vajon képes volna-e megállni a kutyával és Lestáttal egy egyszerű parkolóban. Végül mind a ketten úgy véltük, hogy egyedül talán megtenné, de az állatoknak meleg és zárt tér kell, ahol rendes kaját kapnak, és kinyújtóztathatják tagjaikat. Edward mindig szem előtt tartotta az igényeiket. Ennek ellenére továbbra is árgus szemekkel lestük a parkolókat.

Hajnali kettőkor megálltunk a város egyetlen gyorsétterme előtt, kávét rendeltünk, és egy kis sült krumplit. Igaz, nem a legjobb éjszakai kaja, de mind a ketten túl éhesek voltunk már az idegeskedéstől.

– Több baj van vele egyedül, mint az összes többi kölyökkel együttvéve – vélekedett Michael, miközben egy falat krumplit rágcsált. Hideg volt, egészen lehűlt a levegő, ezért egyfolytában járt a motor, hogy ne fagyjunk halálra.

– Haragszol rá? – kérdeztem elszomorodva.

– Drágám, olyan ő nekem, mintha a saját fiam lenne. Bármilyen ostobaságot csinál is, nem számít. Az ember olykor mérges a gyerekeire, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretné őket jobban a saját életénél is. Nem mondom, hogy nem haragszom rá, amiért képes ezt tenni a szeretteivel, de még mindig utána mennék egy égő házba, akkor is, ha tudnám, hogy egyikünk sem juthat ki élve.

Apa hangjából kiérződött az őszinte szeretet, és főleg a meggyőződés. Megtenné, éreztem, hogy nem csak azért mondja, hogy felvágjon előttem. Ő aztán nem! Apa nem félt semmitől, és valószínűleg egy oroszlánnal is szembeszállt volna értünk, sőt egy tucatnyival is.

Most, hogy belegondoltam, mi mindenre lenne képes mindannyiunkért, büszke voltam rá, és ugyanakkor hálás voltam, hogy újra vele lehetek. Alig volt emlékem a múltból, a közös nyaralásokon pedig már régen nem éreztem őt igazán az apámnak. Jack mindig is előrébb való volt az életemben, legalábbis azóta, hogy vissza tudtam emlékezni. Most viszont már megértettem, hogy mit jelent igazán apának lenni. Jack ugyan bírt engem, és mindig jó fej volt velem, de közel sem szeretett annyira, mint Michael.

– Kösz, hogy itt vagy! – sóhajtottam meghatottan, miközben letöröltem egy könnycseppet a szemem sarkából.

– Ő a családunkhoz tartozik, akár felfogja, akár nem. Mindig is része lesz az Anderson familiának. Ha évekig kéne utána kutatni, akkor sem adnám fel, és tudom, hogy te sem, kincsem.
Letette a maradék krumplit az ölembe, és sebességbe tette az dzsippet.

– Szóval azt hiszed, nem találjuk meg, ugye? – szegeztem neki csalódottan a kérdést.

– Ezt nem mondtam – fordította el az arcát, és úgy tett, mintha a visszapillantót nézné. Nem akart szembesülni a tekintetemmel, mert akkor muszáj lett volna igazat mondania.

– De gondoltad – morogtam magam elé, és hirtelen elment az étvágyam. Megittam a kávé felét, és beraktam a poharat a kesztyűtartóba.

– Előbb-utóbb megtaláljuk – jegyezte meg minden meggyőződés nélkül.

– Na persze…

Szerző: Audry

VN:F [1.9.13_1145]
Rating: 9.4/10 (16 votes cast)
Edward Riley 44. rész, 9.4 out of 10 based on 16 ratings