A nap hátralévő része igazán remekül telt. Kézenfogva sétáltunk hazáig, ahol Nick fogadott minket a ház előtt. Kiderült, hogy felment már, de amint rájött, hogy csak Jack van odafent, azonnal lelécelt. Azóta a lépcsőn ülve várakozott, remélve, hogy vagy mi, vagy anyu mielőbb hazaérkezünk.

   Szerettem volna megkérdezni tőle, mi kifogása van még mindig Jack ellen, de láttam rajta, hogy kimerült és éhes, ezért későbbre halasztottam a dolgot.

   Kezdetben még érthető volt Nicky vonakodása a nevelőapámmal szemben. Úgy érezte, anyu elárulta apát, és Jacket hibáztatta emiatt. Azt gondolta, ő az oka annak, hogy a szüleink nem csak, hogy nem békülnek ki egymással, de ráadásul nem is találkoznak az évi egyetlen nyaraláson kívül.

   Tudtam, hogy Nick régóta tisztában van már azzal, hogy nem Jack a felelős a dolgok alakulásáért. A szüleink egy légtérben nem bírtak megmaradni, és bár a kedvünkért játszottak a vakációkon, átverni nem tudtak minket. Pontosan éreztük, mennyire mű az egész, de nem szóltunk, úgy tettünk, mintha elhinnénk, hogy a válás ellenére nem gyűlölik egymást.

   Épp csak megterítettünk Rileyval, máris hazaérkezett anyu, aki úgy ragyogott, mint még soha, mióta az eszemet tudom. Azelőtt egyszer sem járt nálunk Nick, és anyut végtelenül boldoggá tette, hogy egyszerre babusgathatja mindkét gyermekét, mindezt távol apától. Ha ez még nem lett volna elég számára ahhoz, hogy a föld fölött tíz méterrel lebegjen, Riley jelenléte végleg bearanyozta az estéjét.

    Egész idő alatt, amíg vacsoráztunk, anyu faggatta a fiúkat. Beszéltek neki az együttesről, a közös bolondozásokról, és Riley ismét kinyílt, mint egy gyönyörű, elragadó rózsa. Hogy anyu ne fogjon gyanút, nem ültünk egymás mellé. Én Jack oldalán foglaltam helyet, szemben Edwarddal és a bátyámmal, a másik oldalamon pedig anyu ült, aki mindenáron szembe akart lenni a fiával, és fogadott gyermekével, akit éveken át úgy kényeztetett, mintha a sajátja lenne.

   Reméltem, hogy anyu nem veszi észre azt, ami az én tekintetemet nem kerülhette el. Bár Edwarddal abban maradtunk, hogy újdonsült kapcsolatunkat nem verjük nagydobra a szülők előtt, tekintete folyamatosan felém vándorolt. Ha bárki vicceset mondott, mosolyát mindig felém villantotta, és bármiről volt is szó, leste a reakcióimat. Úgy figyelt, mintha egy kém lenne, akinek fel kell mérnie a személyiségemet. Bár tartottam tőle, hogy akaratán kívül lebuktat minket, mégis élveztem azt a figyelmet, amiben részesített. Éreztem, hogy lénye szinte szomjazza jelenlétemet, és csodálatosan szép szemei nem akarnak mást látni, csak engem. Valahányszor elfordította rólam a tekintetét, mintha fizikai fájdalmat jelentett volna számára az elválás.

   Egészen addig bírtam megőrizni méltóságomat, amíg az asztal alatt meg nem érintette a lábamat. Egy pillanatra összerándultam a váratlan kontaktustól, mintha ismét szikrák formájában öltött volna testet a kettőnk közötti feszültség. Jóformán leolvadtam a székről a fejleményektől. Azonnal felé pillantottam, tudva, hogy nem a bátyám ért hozzám véletlenül. Biztos voltam benne, hogy Riley szándékosan igyekezett magára vonni a figyelmemet.

   Észrevettem, hogy mutatóujjával betűket rajzol a terítőn. Sajnos az elejéről lekéstem a szónak, de néhány betűt sikerült megfejtenem. “GORA”

   Eltűnődtem, mi lehetett a teljes szó. Egy darabig töprengtem, de hiába. Végül, hogy megértessem vele, hogy nem sikerült rájönnöm üzenetére, mikor újra találkozott a tekintetünk, alig észrevehetően megráztam a fejem. Azonnal széles mosoly terült el az arcán, és gyorsan anyura nézett, mintha az ő megjegyzésére reagált volna eképpen. Anyu elpirult.

– Szóval igaz! Még mindig emlékszel – derült fel az arca.

– Igen, Mrs. Daniels. – Edward magától is tudta, hogy anyut már nem Mrs. Andersonnak kell szólítania, ahogy gyerekkorában tette. Mindenre koncentrált, mégha nem is látszott rajta. – Nehéz lenne elfelejteni azt az estét. Nicky igazán komikusan festett tyúkanyónak öltözve. Ha nem csal az emlékezetem, még tojásai is voltak – kuncogott a bátyámra pillantva. Nick morgolódva rúgta bokán az asztal alatt.

– Jah, tényleg nagyon komikus volt – gúnyolódott sértődötten.

– Ugyan, angyalom, nagyon bájos voltál – nevetett anyu is.

   Jack némán tartotta szemét a társaságon, és bár mosolygott, úgy vettem észre, nem éli bele magát annyira a csevejbe. Mintha aggasztotta volna valami.

   Edward ismét rám mert nézni, és karcsú ujjával újra rajzolni kezdett a terítőn, de közben anyut sem hagyta figyelmen kívül. Ügyelt rá, hogy megálljon a keze, valahányszor más is látná, hogy mit csinál.

– Aznap voltál tíz éves, jól emlékszem? – folytatta anyu a korábbi témát.

– Igen, Mrs. Daniels. Egy kosárlabdát kaptam önöktől. Utána mindig azzal játszottunk a kertben. Michael épített nekünk egy kosarat, és abba dobáltunk – mosolyodott el Edward.

– Aznap este baromira elvert az apád – vetette közbe rosszkedvűen Nicolas. Ő nem tudta magát annyira elengedni, mint a többiek. Riley arca azonnal megváltozott. Megállt a keze, nem rótta már a köröket, és tekintete is elsötétült.

– Ó Istenem, tényleg. Éjjel zokogva hozott át az édesanyád. Reszkettél, és nagyon sírtál. Reggelig nem tudtalak megnyugtatni. Magamhoz öleltelek, és dúdoltam neked, amíg anyád próbált otthon szót érteni apáddal, aki…

– Rég volt – vágott anyu szavába Edward. Döbbenten hallgattam, miközben az arcát fürkésztem, de nem sok mindent tudtam leolvasni róla. – Elmúltak azok az idők – vont vállat, majd Nickre pillantott.

– Mi van most apáddal? – kérdezte anyu.

– Nem beszélhetnénk valami másról? – tért ki a válasz elől Riley.

   Rájöttem, hogy mikor én érdeklődtem az apja felől, akkor sem válaszolt. Vajon ennek köze van ahhoz, ami miatt nem lehetek vele? Legalábbis, ami szerinte elég súlyos indok ahhoz, hogy ne akarjak kapcsolatba bonyolódni vele.

   Nick elgondolkozva meredt maga elé, majd halkan megszólalt.

– Bocs. Nem akartam elrontani a kedved. – Miközben beszélt, finoman megérintette Edward kézfejét, ami még mindig nem mozdult, megfeledkezve a küldetéséről, hogy eljuttassa hozzám tulajdonosa üzenetét.

– Elnézést, nem volna gond, ha kimennék? Én csak… a fürdőszobába… csak egy perc – emelkedett fel Edward, és mindenki látta rajta, hogy nem a természet hívja. Szüksége volt néhány percre egyedül. Egyre inkább biztos voltam abban, hogy az apja nagyon kegyetlenül bánt vele, és ez bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy olyan könnyedén veszítette el a hidegvérét, bármi is történt vele. A lelki labilitást sokszor okozzák a szülők, és nála kétség sem férhetett hozzá, hogy ez áll a dolgok hátterében, és persze Any halála, amiről most sem tudtam túl sokat.

– Miért volt erre szükség? – kérdeztem neheztelően azután, hogy Edward eltűnt a szemünk elől.

– Nem direkt volt. Csak kicsúszott a számon – mentegetőzött Nicky.

   Egy darabig némán ültünk, senki sem folytatta az evést, még csak a poharak után sem nyúltunk.

– Nem kéne utána menni? – érdeklődött anyu együtt érzően.

– Majd én – álltam volna fel, de Edward abban a pillanatban megjelent az ajtóban. Vizes volt az arca, de ezt leszámítva semmi különöset nem láttam rajta.

– Bocsássatok meg, előfordul, hogy az ember nem tudja halogatni a dolgot – erőltetett egy egészen meggyőző mosolyt az arcára, aztán visszaült a helyére, és biztatóan Nickre pillantott.

– Eszembe jutott, amikor eljöttél velünk sátorozni. A nagybátyám egész idő alatt tacskónak szólított, de csak hazafelé mondta el, hogy miért hív így.

   Mind tudtuk, hogy Riley csak a szót próbálja elterelni az apjáról. Nicolas segítőkészen csatlakozott hozzá a dologban.

– Pont olyan makacs és önfejű vagyok, mint egy tacskó, és ráadásul még túlzottan merész is.

– Azért nevezett el így, mert nekimentél bottal annak a…

– Minek mentél neki bottal? – kérdezte anyu szigorúan. Nick meglepetten nézett rá, én pedig mosolyogva. Anyai ösztönét régóta nem élhette ki a fián, most végre nyílt rá lehetősége, amit meg is ragadott azonnal.

– Szarvasnak – vágta rá Nicolas.

– Te nekimentél egy szarvasnak bottal? – csodálkozott Jack, miközben a bátyám ellenségesen villantotta rá a szemeit.

– Kojot volt, nem szarvas – jegyezte meg értetlenkedve Edward, aki nem vette időben a lapot.

– Uram Isten, Nick, te bottal szálltál szembe egy prérifarkassal? Elment a józan eszed? – fakadt ki anyu megfeledkezve róla, hogy ez már több mint tíz éve történt.

– A nagybátyám azt mondta, Nicolas egy eszement tacskó, mert csak azok mernek rátámadni náluk erősebb ellenségre. Azóta is mindig így utal rád.

– Kösz az infót, Riley! – morogta Nicolas, miközben majdnem ropogósra sült anyu tüzes tekintetében.

– Oh – kapott végre észbe Edward, és idegesen beharapta az alsó ajkát. – Nem értem, miért fújta fel annyira. Végül is még csak kölyök volt.

   Senki sem hitte el, hogy Nicolas egy kölyök prérifarkassal dacolt, így már semmi sem menthette meg attól, hogy az este hátralévő részében anyu mindenért kioktassa. Szegény bátyám meg sem mert szólalni, mert bármit mondott, a végén mindig azt kapta, hogy milyen felelőtlen, és hogy ebből is látszik, hogy apánk alkalmatlan arra, hogy megfelelően gondoskodjon valakiről.

   Egyikünk sem akart anyuval vitába szállni apa nevelési elveit illetően, amúgy sem lett volna értelme, ráadásul tudtuk, hogy bármilyen ember vált volna Nickből, anyu akkor is apa bukását látta volna benne. A kettejük közti háború túl mélyre nyúlt ahhoz, hogy meg lehessen győzni arról, hogy Michael kiváló apa, és emellett rendkívül kedves és figyelmes ember.

   Vacsora után kártyáztunk, amit mindenki nagyon élvezett, egészen tizenegy óráig, amikor anyu takarodót fújt. Szerettünk volna még fenn maradni, de neki másnap dolgoznia kellett, ezért megértően tudomásul vettük, hogy a nap sajnos véget ért.

   Éjfél után Riley meglátogatott a szobámban. Annak ellenére, hogy befeküdt mellém az ágyba – bár szándékosan a takaróra, és nem alá -, túlságosan is úriemberként viselkedett. Nem érintett meg, miközben beszélgettünk, mintha kínosan ügyelt volna arra, nehogy végül egymás karjában kössünk ki. Egy után nem sokkal már olyan álmos volt, hogy azt kellett lódítanom, már nem bírok fenn maradni, mert láttam rajta, hogy neki nincs szíve csak úgy kisétálni a szobámból.

   Már az ajtónál járt, amikor megfordult, visszasétált hozzám, gyengéden megragadta a tarkómat, és magához húzott. Legalább két percig egyikünk sem vett levegőt, csak élveztük a hosszú, közös, forró csókot, végül széles mosollyal cuppantott egy puszit az orromra, aztán szomorkás tekintettel távozott, illatát a szobában felejtve.

   Még fél óra múlva is éreztem a kölnijét, ami körüllengte az ágyamat, és rátelepedett a párnára, amin feküdt, és egyúttal a takaróra is. Azon a térfélen aludtam el, amit korábban ő foglalt el, és talán ennek köszönhetően, talán más okból, de egész éjjel vele álmodtam.

   Reggel arra ébredtem, hogy valami meleg és puha ér újra és újra az ajkaimhoz. Mikor kinyitottam a szememet, a világ leggyönyörűbb arca töltötte ki a látóteremet. Riley mellettem hevert az ágyon, féloldalasan, és olyan képet vágva, mintha először látna életében. Boldog volt, csak úgy ragyogott a tekintete, és hiába is akarta volna tagadni, nyilvánvaló volt számomra, mennyire szeretne most visszaélni a helyzettel. De ő Ő volt, az a srác, aki soha, de soha nem tenne ilyet. Keserű mosollyal feltápászkodott, és közölte, hogy kész a reggeli, amit mellesleg Nicky csinált, úgyhogy semmi jóra ne számítsak.

   Gyorsan lezuhanyoztam, aztán együtt megreggeliztünk. Anyu nem várta meg, míg végzek, de mivel Riley a turmixot hamar eltüntette, legnagyobb meglepetésemre csatlakozott hozzá, és felajánlotta, hogy ha már úgyis el kell mennie sétálni a kutyával, elkíséri. Jack is felöltözött, és mosolyogva homlokon csókolt, aztán elbúcsúzott tőlem, és magával vitte Jerryt is.

   Kettesben maradtam Nickyvel, aki még mindig nem mutatott hajlandóságot arra, hogy megbékéljen a nevelőapámmal. Egészen megkönnyebbült, mikor Jack elhagyta a házat, és végre fellélegezve nyújtóztatta ki elgémberedett izmait.

– Finomak voltak a szendvicsek – jegyeztem meg csevegős hangon. Szórakozottan elmosolyodott, de látszott rajta, hogy fel sem fogta, mint mondtam. – Riley éjjel meztelenül táncolt az ágyamon – folytattam.

– Igen, persze – sóhajtotta még mindig elgondolkozva. Kuncogva néztem rá.

– Utána akkorát szexeltünk, hogy beleremegtek a falak – próbálkoztam tovább.

– Nem hallottam – motyogta. Tudtam, hogy fogalma sincs arról, mit hordok össze.

– Nicolas! Hahó! Itt vagy?

– Itt, persze. Hol lennék? – kérdezett vissza, és végre megjelent a szemében az apró szikra, ami tudatta velem, hogy újra a való világban jár.

– Hát, nem tudom, hogy hol járhatsz, de hogy simán közölted, hogy nem hallottad, amint éjjel Rileyval élveztük egymást, az arra enged következtetni, hogy itt nem voltál.

– Te lefeküdtél Rileyval? – hadarta kissé feldúltan.

– Jézus! Dehogy! Csak azért mondtam, mert láttam rajtad, hogy el vagy varázsolva. Természetesen, Edward mindig úriemberként viselkedik, ami lassan kezd kiakasztó lenni, ha már itt tartunk.

   Széles vigyor terült el az arcán, de azért együtt érzőnek látszott.

– Tudod, én örülök, hogy ti ketten… hogy is mondjam… egymásba bonyolódtatok, de ha őszinte akarok lenni, túl korai még, hogy magasabb szintre emeljétek ezt a kapcsolatot…

– Ha melled nőne, azt hinném, te vagy az anyám – morogtam felé kissé duzzogva. – Nos, van mellem, igaz, kevésbé hivalkodó, mint a tiéd…

   Ahogy kárörvendő képére tévedt a tekintetem, felkacagott. Hozzávágtam egy szelet kenyeret, amitől hangos nevetésben tört ki.

– Te szeded össze – szögezte le gyorsan, miközben sunyi szemekkel méregetett.

– Szeretem őt – hagytam figyelmen kívül a gonoszkodását.

– Legalábbis, most úgy érzed, de tudod…

– Mit tudsz te a szerelemről, Nicolas? Számodra egy nőnek csak a lába közti testrésze létezik, a többi csupán felesleges körítés. Épp te fogsz kioktatni engem a szerelemről?

   Nem sértődött meg, ehelyett áttelepedett mellém, és megfogta a kezemet, amit ebben a helyzetben nem vettem igazán jó néven. Ennek ellenére viselkedtem, és nem vágtam orrba, pedig szinte sóvárgott az öklöm után…

– Nem voltam még szerelmes, ezt nem tagadom. Ugyanakkor végignéztem, hogy Edward miként zuhan össze, miután te kiléptél az életünkből, aztán újra végig néztem, amikor Anabell meghalt. Ha valaki tisztában van azzal, milyen egy szerelmes ember, az én vagyok. Nem éreztem még, de tanúja voltam, milyen pusztításra képes, és hidd el nekem, te nem érzel iránta úgy, ahogy ő irántad. Ezzel nincs is baj, hiszen nem is érezheted azt, ami benne több mint egy évtizede érlelődik, ugyanakkor azt mondom, adj időd magadnak, hogy megismerd őt, mielőtt úgy döntesz, hogy megadod neki azt, ami után egész életében áhítozott. Mert ha átléped a határt vele, számára nem lesz visszaút! Soha többé nem tud majd más nőre még csak ránézni sem. Nem is lesz tudatában annak, hogy rajtad kívül léteznek más nők is. Ezt nem akarhatod, Jas. Nem teheted ki ekkora kockázatnak, amíg nem vagy tényleg, millió százalékig bizonyos a saját érzéseidben. Nem azt kérem tőled, hogy soha, csak annyit, hogy még ne. Nincs itt az ideje, és biztos vagyok benne, hogy Riley emiatt óvatos. Ő tudja, hogy még korai.

   Annyira jó lett volna egyszerűen feldolgozni Nicolas szavait, és megfogadni a nyilvánvalóan megalapozott tanácsait, csakhogy Edwardról volt szó. Arról az Edwardról, aki minden helyzetben a mozdulataimat és reakcióimat leste, arról a férfiről, akinek értem hulltak a könnyei, róla, aki akkor is örökké hűséges lenne hozzám, ha egy olyan szigeten kéne élnie, ahol kizárólag gyönyörű nők veszik körül. Mégis hogyan uralkodhatnék a vágyaimon éppen vele szemben? Nick és Riley lehetetlent kért tőlem…

   Miután megnéztük a cirkuszt, amiről első nap lemaradtunk, és a városban vettünk néhány ajándékot, beültünk egy étterembe, és estig ott maradtunk. Most, hogy csak hármasban voltunk, Riley nem fogta vissza magát. Amellett, hogy tekintetét mágnesként vonzottam, az asztal alatt a térdemre csúsztatta a kezét, amit ott is felejtett egész éjjel. Nicky szólt haza, hogy az utolsó éjszakát szeretnénk együtt tölteni, mert én ragaszkodtam ahhoz, hogy megmutassam nekik a kedvenc szórakozóhelyeimet. Anyu nem ellenkezett, bár Nick szerint szomorú hangon törődött bele abba, hogy nem vele vacsoráztunk. Ennek ellenére megértőnek bizonyult, ami általában amúgy is jellemző volt rá, ha éppen nem akart szigorú anyának látszani.

   Az étteremben élő zene szólt, csupa fiatal, szárnyait bontogató tehetség, bár akadt néhány borzalmas előadás is, de mi azokat is nagyon élveztük. Nick és Riley igazán elemében volt, ontották a poénokat, miközben a bátyám úgy vedelte a sört, mintha minden pohár után ezer dollár ütné a markát. Edward keveset ivott, de sör helyett a vodka mellett tette le a voksát, amit töményen, narancslé nélkül tett elé a pincér, valahányszor újat kért. Én Pina Coladát rendeltem, de később átváltottam Mochitóra, és nem igazán tartottam számon, hányat fogyasztok el az étteremben tartózkodásunk során. Egyszerűen jól éreztem magamat, boldog voltam, és élveztem Riley finoman simogató kezét, ahogy lassan, de céltudatosan fedezte fel a combomat. Élveztem kihívó, olykor huncut tekintetét, azt, ahogy újra és újra – mintegy véletlenül – hozzám érintette az asztal alatt a lábát, és azt, hogy önkéntelenül a kezem felé nyúlt, valahányszor hozzám intézte a szavait.

   Soha életemben nem szórakoztam olyan önfeledten, mint most. Azt sajnáltam csak, hogy a fiúknál nincs gitár, hogy a színpadra lépve lemossanak mindenkit, aki előttük arra vetemedett, hogy fellépjen.

   Hazafelé Edward végig átkarolt, miközben próbált megtartani. Nicolas hangosan énekelt – amit a környéken lakók annyira nem élveztek, mint mi -, miközben megállás nélkül egy üres sörös dobozt rugdosott, amivel még nagyobb zajt csapott. Biztosra vettem, hogy mulattatja az ablakokban feltűnő dühös arcok látványa, és a mérgesen, tajtékozva visszhangzó kiáltások is, amik általában nem túl kedvesen tájékoztattak róla minket, hová is mehetnénk, ha netán nem találnánk a haza utat, sőt, néhányan még arra is vették a bátorságot, hogy otrombán közöljék velünk, hogy édesanyánk foglalkozása a legősibb mesterség, ami csak létezik. Egyikünket sem zavarta a dolog, habár tudtam, se a bátyámra, se Rileyra nem jellemző ez a viselkedés, és azelőtt még én sem csináltam soha ilyet. De egyszer élünk, és végre tényleg jól éreztük magunkat, úgy véltük, belefér ennyi rosszalkodás.

   Mire megérkeztünk, Nicky már alig állt a lábán. Mivel anyuék aludtak már, megkértem a fiúkat, hogy néma csendben zuhanyozzanak, ami nem jött össze, mert Nick képtelen volt befogni a száját. Mivel Edward félt, hogy a bátyám netán nekizuhan a zuhanyzó falának, vele maradt, aminek az lett a vége, hogy Nick újra dalra fakadt. A nappaliban ülve a fejemet fogva próbáltam elfojtani a nevetésemet, tudva, hogy erre bizony anyu fel fog ébredni. Egyik felem azt kívánta, bárcsak elnézően a fejére húzná a párnát, a másik – a gonoszabbik – viszont szinte rimánkodott azért, hogy csináljon botrányt.

   Végül anyu helyett Jack jelent meg a szobában, felhúzott szemöldökkel meredt rám, mire vállat vontam, és a fejemet csóváltam.

– Én jól vagyok – vigyorogtam, cserébe kaptam egy puszit a homlokomra, aztán nevelőapám bedörömbölt a fürdőszoba ajtaján. Mire kinyílt, már Jack mögött álltam, fejemet a vállára hajtva, és majdnem bepisiltem a nevetéstől, amikor Riley kitárta az ajtót. Szerencsétlen ott állt felöltözve, talpig vizesen, a feje búbján egy hatalmas habpamaccsal, kezében egy hátmosó kefével.

– Mi az Isten haragját műveltek ti odabent? – kérdezte elképedve Jack.

– Épp fejébe vette, hogy ő Darth Vader, és mindenáron fénykardozni akar – sóhajtotta Edward letörölve arcáról a vizet. Gondterheltnek tűnt, amíg meg nem pillantotta potyogó könnyeimet, és azonnal felvidult ő is, amint rájött, mennyire mulattat a helyzet.

– Hát Luke, akkor itt az ideje, hogy legyőzd apucit! – vigyorogtam rá. Jack a plafonra meredt, de azért összeborzolta a hajam, még egyszer megpuszilt, majd sóhajtott egyet, mielőtt visszavonulót fújt.

– Te szedd ki a zuhany alól a vinnyogó megasztárt, te pedig, ha jót akarsz, egyedül állj a zuhany alá, különben holnap temetés lesz – jegyezte meg viccesen, de a tekintet, amit Rileyra villantott biztosított róla minket, hogy az utolsó szavakat halálosan komolyan gondolta.

   Amint távozott, Edward kilépett a fürdőszobából, és magához ölelt, ezzel összevizezve engem is.

– Pedig úgy szerettem volna veled csintalankodni a zuhany alatt – mosolyogtam rá. Egy pillanatig lenyűgözve nézett, aztán felkacagott, végül betapasztotta a számat egy hosszú, forró csókkal.

– Dilis vagy, de azért szeretlek. Viszont, ha nem bánod, én mennék előbb zuhanyozni Nick után, mert már az alsógatyámból is folyik a víz.

   Benyomtam a térdem a lába közé, hogy ellenőrizzem, igazat beszél-e, mire erősen magához ölelt.

– Alávaló bestia vagy, Jasmin Anderson. Nem illik ám ilyet csinálni. Mi lesz, ha megmozdítasz bennem valamit?

   Tudtam, mire céloz, ezért olyan hangosan visítottam fel a nevetéstől, hogy csak egy csókkal tudott elhallgattatni. Hiába, a sok koktél minden gátlásomat eltörölte, és felvillanyozódtam, mint egy karácsonyfa. Amikor eleresztett, még a tekintete is mosolygott.

– Légy jó kislány, és csinálj nekünk egy kávét, mert még lefekvés előtt össze kell pakolnunk. Gyanítom, a bátyád délelőtt nem lesz használható állapotban, pedig tizenegyre ott kell lennünk a reptéren.

– Jól van, Luke! Előre a Birodalomért!

– Inkább a lázadókért, de mindegy – mosolygott, majd újra megcsókolt. – Na nyomás, mielőtt Nick kiszédül a zuhanyból.

– Nincs gond, még énekel – jegyeztem meg kacarászva, de azért nehéz szívvel elindultam a konyha irányába, hogy lefőzzem a kávét, amire én is vágytam.

   Soha nem gondoltam, hogy a repülőút élvezetes is lehet. Riley ölelő karjai egészen más fénybe helyezték az utazás élményét. Amíg a gép elemelkedett a földtől, halkan dúdolt a fülembe, miközben finoman ringatott. Nick grimaszolva nézett minket, majd tüntetőleg felvette a fülhallgatóját, de biztosra vettem, hogy valójában csak megjátssza, hogy bosszantjuk.

   Útközben arról beszéltünk, hogy mi mindent csinálunk majd, ha Greenfieldbe érkezünk. Edward megkért rá, hogy menjek vissza dolgozni, mert kevesen vannak, és azt is megígérte, hogy megnézhetem őket élőben a következő fellépésükön. Felajánlotta, hogy elvisz horgászni egyik délután, és ha lesz kedvem, és persze apa engedi, akkor felmegyünk a hegyre sátorozni, oda, ahová a nagybátyjával szoktak járni. Számtalan programot szervezett fejben hármunknak, és csak kettőnknek is, és olyan hévvel ecsetelte, milyen fantasztikus lesz az ÚJ életünk, hogy meg is feledkeztem arról, hogy nemrégen még vitáztunk egymással.

– Ki kell mennem – álltam fel fél óra múlva. Riley ült kívül, hogy én az ablakon át nézelődhessek, úgyhogy neki is fel kellett egyenesednie, hogy kiléphessek a székek közötti üres folyosóra.

– Jó ötlet, nekem is kell – sóhajtotta, és együtt indultunk a vécé felé.

   Megálltunk az ajtónál, és egymásra néztünk. Edward kopogtatott, és mivel nem jött válasz, kinyitotta az ajtót.

– Ki itt belépsz, hagyj fel minden erénnyel! – vigyorgott rám. Meglepetten meredtem elégedett arcára. Tetszett neki, hogy képes volt megdöbbenteni csupán néhány szóval. Ez a fajta viccelődés eddig nem volt jellemző rá, de tetszett, hogy kezdi tényleg elengedni magát.

– Ej, Mr. Edward Riley. Csak nincsenek hátsó szándékai? – kérdeztem komolyságot erőltetve magamra.

– Te jobbat érdemelsz egy koszos kis lyuknál, amibe előtted ki tudja, mit hagyott az utolsó látogató.

– Uhh, el is ment tőle a kedvem – fintorogtam, mire felkuncogott.

– Megvárlak. Addig leülök oda – mutatott néhány üres székre. A repülőn egyébként sem voltak túl sokan, főleg az első osztályon, ahol mi utaztunk, miután Jack vette a jegyeket helyettünk. Nick azóta sem tudta, mit reagáljon erre a nemes gesztusra, ezért egyszerűen egy szót sem szólt.

   Miután visszatértünk a helyünkre, megnéztünk egy filmet, közben újra és újra egymásra pillantva, mint két kacérkodó tini. Nick nem akart zavarni minket, ezért egész úton olvasott és zenét hallgatott. Egyszer sem nézett felénk, amiért nagyon hálás voltam neki.

   Apa nem jött értünk a repülőtérre, mert ahhoz nem végzett elég korán, de megígérte, hogy mire haza érünk, ő is ott lesz. Most nem voltam olyan izgatott, mint első alkalommal. A taxiban egész végig azzal szórakoztattam magam, hogy megpróbáltam bejutni Riley pólója alá, de úgy ellenállt, mint egy ezrednyi katona. Folyamatosan rám szólt, hogy illetlenül viselkedek, de Nicky cinkosan uszított ellene, amitől valahogy még viccesebb volt az egész. Mire leparkolt a taxi apa háza előtt, Edward már szó szerint zihált, annyira kimerült a védekezésben. A taxis vigyorogva rám kacsintott, amikor megálltam a bátyám mellett, aki éppen pénz után matatott a dzsekijében.

– Igazán összeillenek a fiatalemberrel, de ne hagyja, hogy ő viselje a nadrágot – kuncogott olyan tekintettel, mintha egy összeesküvés részleteibe nyert volna bepillantást.

– Oh, csakis szoknyát adok rá ezentúl – biztosítottam jókedvűen.

   Edward azonban nem volt olyan vidám, mint előző este. Határozottan rosszkedvű lett, ahogy közeledtünk a ház felé. Látszott rajta, hogy nyomasztja valami, és az volt a gyanúm, hogy most arra gondol, milyen jó lenne elszívni egy cigarettát. Úgy döntöttem, hogy amint bementünk, kiszedem belőle, miért vág olyan arcot, mintha elnyalt volna egy fél citromot.

– Légy üdvözölve újra itthon! – tárta ki előttem az ajtót Nicky.

   Lerúgtam a cipőmet, amint beléptem, és anélkül, hogy megvártam volna, hogy Riley is megszabadulhasson a sajátjától, húzni kezdtem a nappali felé. Fél lábon ugrálva próbált rávenni, hogy higgadjak már le, de nekem iszonyatosan jó kedvem volt, mert csak most tudatosult bennem igazán, hogy apa lesz az egyetlen akadály kettőnk között, ő pedig sokat dolgozik…

– Gyere már! – vonszoltam végig az előszobán, miközben Nick utánam szólt, hogy várjak egy percet, de mielőtt még visszatarthatott volna, beléptem a nappaliba, és a mosoly azonnal az arcomra fagyott.

   Hirtelen olyan csend lett, mint a temetőben éjszaka, és nagyjából az érzés is, ami eluralkodott rajtam, egy kriptában való sziesztázást juttatott eszembe. Rájöttem, hogy már Edward sem kérlel, hogy engedjem el, és Nick hangja is elhalt mögöttem. Dermedten meredtem az apám karjaiban megbúvó idegen nőre, aki úgy bámult engem, mint egy földöntúli tüneményt.

– Helló srácok! Örülök, hogy végre itt vagytok! – csilingelte a perszóna nyájasan. Éppen reagálni akartam, de nem volt időm rá, mert két szó arra késztett, hogy szívrohamot kapjak és elpatkoljak.

– Szia, anyu…

Szerző: Audry

VN:F [1.9.13_1145]
Rating: 10.0/10 (12 votes cast)
Edward Riley 36. rész, 10.0 out of 10 based on 12 ratings