Vártam, hogy meghalljam óvatos lépteinek zaját, de helyette olyasmi történt, amire nem készülhettem fel. Hirtelen valami puha és meleg ért a számhoz. Mire kinyitottam a szemeimet, erős karjai már körülzártak, és ajka bátran olvadt össze az enyémmel. Egy pillanatig bénultan hagytam, hogy mohón faljon fel, mint egy kiéhezett szörnyeteg, aztán elhúzódtam tőle.

– Mi a fenét csinálsz? – kérdeztem haragosan.

– Csak teszteltelek – jegyezte meg, és keserű mosollyal nézett a szemembe.

– Teszteltél? – kérdeztem megrökönyödve.

– Azt mondtad, harcoljak azért, amiben hiszek, de mikor ezt tettem, megharagudtál rám. Mint mondtam, mindegy, mit csinálok, neked úgysem felel meg. Tudtam, hogy így fogsz reagálni, csak azt akartam, hogy te is lásd.

   Vissza akart ülni a helyére, de megragadtam a pólójánál fogva, és ezúttal én érintettem ajkaimat az övéhez. Eleinte meglepődött, és nem tudott mit kezdeni a váratlan fordulattal, de mivel nem húzódtam el, felbátorodott, és egyre magabiztosabban fonta körém karjait.

   Az idő kereke megakadt, és mi megfeledkeztünk a körülöttünk terpeszkedő világról. Olyan szenvedélyessé vált ölelése, hogy szinte elvesztem a karjaiban. Mohón kapott a szám után, valahányszor játékosan elhúztam a fejem, de nem volt követelőző. Ha úgy érezte, hogy nagyon visszakozom, visszavonult, de sosem hagytam, hogy eltávolodjon tőlem. Lábaimat átfontam a dereka körül, és úgy kapaszkodtam belé, mintha egy szakadékon készülnénk átugrani, és az életem múlna azon, hogy ne csússzak le róla. Olykor elmosolyodott, de mindig ott volt tekintetében az óvatos félelem.

   Teljesen megfeledkeztem arról, hogy nem akarok tőle semmit. E percben nagyon is komoly terveim voltak vele. Először is, tudatosítanom kellett benne, hogy imádom, ahogy csókol. Volt benne valami rettentően őrjítő. Hol csak bámult, anélkül, hogy megérintettek volna ajkai, hol szó szerint arra törekedett, hogy minél mélyebben merüljön el a számban. Néha végigsimított a derekamon, máskor magához szorított.

   Nem vettem észre, mikor kerültem felülre, mert azzal voltam elfoglalva, hogy lehámozzam róla a pólóját. Egy ideig félmosollyal nézte bénázásomat, de mikor már félig leküzdöttem a testét rejtő akadályt, gyengéden megfogta a kezemet. Tekintetemet izmos hasán felejtve nyögtem fel, miközben olyan vadul kalapált a szívem, hogy azt vártam, mikor veti szét a mellkasomat.

– Ezt ne! – suttogta kissé félénken.

– Miért? – kérdeztem az ajkait keresve. Elhúzta a fejét, és felsóhajtott.

– Mert nem akarod. És én sem akarom…

   Megleptek szavai, és végre kicsit észhez tértem. Még mindig elviselhetetlenül hajtott a kínzó, már-már idegtépő vágy, hogy magamban érezzem, de azért megdermedtem, várva a magyarázatát. Elfordított arccal zihált, kerülve a lehetőségét is, hogy egymásba fonódjon követelőző tekintetünk. Minden porcikája remegett, és tudtam, hogy nagyon is szeretné beteljesíteni azt, ami után én is sóvárogtam. De fegyelmezte magát, sőt, szinte küzdött saját, sürgető érzései ellen. Még sosem találkoztam olyan férfivel, aki képes lett volna éppen egy ilyen szituációban nemet mondani, főleg, ha még szereti is a lányt, akivel belekeveredett. Egyszerűen érthetetlen volt számomra a viselkedése.

– Azt hittem, szeretsz – sziszegtem türelmetlen, de megvető hangon. Lehunyta a szemét, és próbálta lenyugtatni magát. Egyre lassabban vette a levegőt, ügyelve rá, hogy nagyokat lélegezzen.

– Persze, hogy szeretlek – motyogta végül esetlenül. Nem volt kétségem afelől, hogy most sokkal jobban kíván, mint valaha, mégsem mozdult meg, ami kezdett az őrületbe kergetni. Csak feküdt, mint aki lebénult, és ha megpróbáltam megcsókolni, egyre messzebb húzta a fejét.

– Akkor mi ütött beléd? Hirtelen már nem vonz a lehetőség, hogy…

– Jasmin! – mordult fel halkan, és bizonytalanul rám emelte átható, mégis kissé frusztrált tekintetét. – Egy: a szomszéd szobában alszik az édesanyád és a bátyád. Kettő: attól, hogy szeretném, ha te és én… attól még nem helyes. Te magad mondtad, nem is ismerjük egymást…

– Eddig nem úgy vettem észre, hogy ez zavar téged – csúsztam le róla dühösen.

   Egyszerűen képtelen voltam felfogni, mi a fene baja lett hirtelen. Megállás nélkül ostromolt, mint egy várat, és mikor végre engednék, egyszerűen közli, hogy mindez nem helyes. Megzakkant ez a srác? Vagy csak játszott velem? Utóbbi lehetőség igencsak nevetségesnek tűnt, tehát az első mellett kellett voksolnom.

   Felült, és most már bűnbánóan hajolt felém, de mielőtt elérhetett volna, elfordultam, és a hátamat mutattam felé.

– Holnap megbánnád! Ami most történt… csak a helyzet hozta így… nem szeretsz engem, nem vagy szerelmes belém!

– Mit érdekel az téged? Tudni akarod, milyen velem lenni, nem igaz? Kívánsz engem…

– Igen, így van. Mindennél jobban szeretnék veled lenni, úgy… de csak akkor, ha tisztában vagy vele, mit teszel. Ha nem egy hirtelen fellobbant tűz miatt omlasz a karjaimba, hanem azért, mert azt érzed irántam… amit én irántad… Én szeretkezni szeretnék veled, nem csak lefeküdni. Azt akarom, hogy ha egyszer megtörténik, az olyan élmény legyen számodra, amire szívesen emlékszel vissza, ami mindig jó érzéseket kelt benned. Ha most megtennénk, talán rájönnél később, hogy hiba volt. Hogy nem is akartad, csak a helyzet hozta úgy… kerülnél engem, mert nem tudnál a szemembe nézni. Úgy éreznéd, hogy visszaéltem a helyzettel, hogy belerángattalak és kihasználtalak. Könnyebb leküzdenem a vágyaimat, mint együtt élni azzal a tudattal, hogy csak egy numera volt, ami köztünk történt. Inkább soha ne légy az enyém, minthogy később utáld, hogy…

– Te tényleg nem vagy egyszerű! – vágtam a szavába, és lassan felé fordultam.

   Lesütött szemmel térdelt mögöttem, és nem csak csalódottságot láttam az arcán, de bűntudatot is. Rosszul érezte magát, és kezdett kényelmetlenné válni számára a beszélgetés. Visszahúzódott a csigaházába, és bár nem mozdult, látszott rajta, hogy legszívesebben elrohanna.

   Először arra készültem, hogy beolvasok neki, amiért hülyít, de végül feltérdeltem vele szemben, és két kezem közé fogva az arcát, megfontolt tempóban megcsókoltam. Ezúttal nem viszonozta, nem ölelt át, nem is moccant, csak hagyta, hogy szabadon tegyem, amit akarok.

– Most már tuti, hogy egy mesebeli hős vagy – suttogtam megenyhülve. Értetlenül pillantott fel, mire elnevettem magam. – Egy átlag pasi megdöntött volna, te meg jössz itt nekem az érzéseimmel. Halljam, melyik herceg öltött testet benned?

   Nem mosolygott, szemlátomást még mindig zavarban volt. Már nem nézett rám, a takarót figyelte, mintha valami érdekes motívum lenne rajta.

– Ne haragudj – motyogta maga elé.

– Rád nem lehet haragudni! Legalábbis tartósan – csókoltam meg gyengéden. Félve lesett fel, kissé bizonytalanul, aztán sóhajtott egyet.

– Jobb, ha megyek, mielőtt az édesanyád itt talál. Elég nehéz volna kimagyarázni, mit keresek a szobádban ilyenkor. Nem szeretném, ha miattam hazudnod kellene…

– Előbb ígérj meg valamit! – kaptam el a karját, mikor szökni akart. Kérdőn pillantott fel, de félig már készen arra, hogy mielőbb leléceljen. – Ígérd meg, hogy ha reggel felkelek, még mindig itt leszel… Úgy értem… nem akarom, hogy elmenj!

   Szelíd mosoly bújt meg az ajka szegletében, és olyan őszinte rajongással telt meg a tekintete, hogy az már megindító volt.

– Nem megyek sehová, amíg nem akarod! – közölte lágyan, aztán finoman lefejtette ujjaimat a karjáról.

– Aludj jól, Riley! – bólintottam, mire visszahajolt, és megpuszilta az arcomat.

– Legyenek édes álmaid, hercegnőm! – suttogta vágyakozva. Egy pillanatig habozott elmenni, de végül erőt vett magán, és magamra hagyott. Az ajtóból még intett egyet, aztán kisurrant, mint egy tolvaj, aki ezúttal ellopott tőlem valamit, és nem tudtam eldönteni, visszakapom-e még valaha…

   Már tíz óra is elmúlt, mire magamhoz tértem. Álmosan pislogtam néhányat, csak ezután jöttem rá, hogy milyen csodálatos éjszaka van a hátam mögött. Azonnal késztetést éreztem rá, hogy ellenőrizzem, Riley meg van-e még, vagy elszelelt, mint egy káprázat, ami sosem létezett. Kilépve a szobámból az üres nappali várt, és a konyhában sem találtam senkit. Azonnal megrémültem, és visszasiettem a szobámba, hogy megkeressem a mobilomat. Kellett néhány perc, mire megtaláltam az ágy alatt… Hol máshol lehetne? Gyorsan feltárcsáztam Edward számát, és legnagyobb döbbenetemre szinte azonnal meghallottam a halk dallamot. Követtem a hangot, ami a konyhába vezetett. A telefon ott volt a kabátjában, amit korábban nem vettem észre. A szék támlájára terítette, de őt sehol sem láttam. Megszakítottam a hívást, és Nickyvel próbálkoztam, aki a negyedik csörgés után vette fel.

– Hol vagytok? – kérdeztem szinte követelőző hangon.

– Anya elment dolgozni, mi meg nem akartunk felébreszteni. Most éppen a ligetben sétáltatjuk a két kutyát. Eléggé egymásra találtak. Most mindent együtt csinálnak. Reggel Dante csak azután kezdett enni, hogy látta, hogy Jerry is hozzálát. Aztán együtt lekucorodtak a matracra a konyhában. Utána kihoztuk őket, azóta egymás hátsójában vannak. Te még nem láttál ilyet. Kajakra együtt mozognak. Olyanok, mint a szinkronúszók. Ha Jerry mozdul, Dante árnyékként követi. Riley szerint tök szerelmesek, és már azon agyaltunk, hogyan magyarázzuk meg nekik, hogy mi emberek rossz szemmel nézzük az egyneműek vonzalmát…

   Miközben beszélt, egyfolytában kacarászott, nem tudva, mekkora kő esett le a szívemről. Tehát Riley nem lépett meg, csak nem akartak felébreszteni. Máris jobb kedvem lett.

– Mit reggeliztetek? Ha jól tudom, nem sok zöldség és gyümölcs volt itthon. Asszem, banánt vettem, meg talán volt répa is…

   Felkuncogott, amit először értetlenül fogadtam, egészen addig, amíg meg nem szólalt.

– Ne aggódj, a pártfogoltad nem halt éhen. Hajnalban leugrottam a közértbe, és bevásároltam. Neked is vettem kaját, ott van a hűtőben. Elindulunk haza, de az még nagyjából egy óra. Útközben veszünk ebédet is, úgyhogy ne edd tele magad.

– Vettél nekem reggelit? – kérdeztem az egyetlen dolgot, amit felfogtam. Annyira lemaradtam ennél a momentumnál, hogy a többi el sem jutott a tudatomig.

– Edward ötlete volt, csak ő még nem tért magához, mikor elmentem. Egy cetlire írta fel nekem éjjel, és a matracom mellé rakta a földre.

   A háttérből hallottam Riley méltatlankodását, aki próbálta lepisszegni pletykás barátját, de Nicky ügyet sem vetett rá.

– Jah, és ne aggódj, anya aludt, mikor kijött a szobádból! – kacarászott, miközben fülig vörösödtem a tudattól, hogy lebuktunk. – Aucs! – hallottam Nicolas fájdalmas nyögését, de olyan hangerővel, hogy majd kiszakadt a dobhártyám. – Most mi van? Tehetek én róla, hogy nem tudok idegen helyen aludni?

   Elképzeltem, ahogy Riley nyakon vágta, és reméltem, hogy minél erősebben tette.

– Nicky! Ha kikotyogod anyának, halott ember vagy! – figyelmeztettem ingerülten.

– Jézus! Olyanok vagytok, mint két maffiózó. Edward itt fenyeget, te meg ott. Hát ez szép! Ahelyett, hogy térden állva esdekelnétek, hogy tartsam a számat… Aucs! Ne már! Ez tényleg fájt! – nyüszítette.

   Úgy döntöttem, eleget hallottam. Alig egy órám volt arra, hogy rendbe szedjem magam, mielőtt visszajönnek. A telefont kinyomtam, és letettem az asztalra, aztán kirohantam a fürdőszobába, megfeledkezve arról, hogy el sem búcsúztam. Először elszörnyülködtem a tükörképemen, aztán levetettem a ruháimat, és beálltam a zuhany alá. Alig egy perce folyattam a vizet, amikor megpillantottam egy falra tapadt hajszálat. Ahhoz túl hosszú volt, hogy Nickyé legyen. A gondolat, hogy előttem Edward állt a vízsugár alatt, újra tűzbe hozott. Nem is értettem, eddig hogy nem vettem észre, mennyire vonzó srác. Most mindenről ő jutott eszembe. Nem csak a hajszálról, de törölközés közben a szárítóra akasztott sötét, számomra idegen fürdőlepedőkről is.

   Mikor elkészültem, megszárítottam a hajamat, fogat mostam – reggeli előtt, ez rendkívül logikus volt tőlem -, aztán gyorsan kifestettem a szememet, de rájöttem, hogy elég hülyén venné ki magát, ha itthon kifestve várakoznék, ezért gyorsan le is mostam a sminket. Feltakarítottam magam után, és elővettem azt a parfümöt, amit kizárólag különleges alkalmakra tartogattam, mert egyrészt megfizethetetlen volt, másrészt csak Thaiföldön lehetett kapni, így körülményes volt a beszerzése is. Jack olykor kiment, hogy tárgyaljon az ottani ügyfelekkel, és sosem feledkezett meg arról, hogy hozzon nekem egy üveggel.

   Mikor úgy véltem, többet már nem tudok kihozni ébredés után a külsőmből, kinyitottam a hűtőt, és tanulmányoztam a kínálatot. Azonnal kiszúrtam a gyümölcssalátát, amiben mangó, ananász, alma, banán és még néhány más fajta finomság volt. Nicky tényleg bevásárolt. Még sosem láttam annyi féle gyümölcsöt a hűtőnkben, mint most, ami azt jelentette, hogy Rileyval nem egy napig maradnak. Biztos voltam benne ugyanis, hogy miatta vett ennyi mindent, hiszen reggel csak turmixot ehetett.

   Éppen befaltam az egészet, amikor megjelent Dante és Jack, és csakugyan úgy mozogtak, mint a rajba verődött halak. Dante minden lépését leste Jack kutyájának, és úgy tűnt, Jerrynek sincs ellenére a dolog.

   A két ebet a két világutazó követte. Nicky kicsit dacosan intett felém, és motyogott egy üdvözlésszerűséget, Edward azonban határozottan köszönt, bár tekintete árulkodott róla, hogy csak úgy, mint rám, őrá is nagy hatással volt az elmúlt éjszaka. Most is fáradtnak látszott, nyilván nem aludt túl sokat. Szemei alatt ott voltak még a sötét, mély karikák, bőre haloványabb volt, mint a fehérre mázolt, de az évek során megszürkült fal, és látványosan nagyokat pislogott.

– Mi a mai program? – kérdeztem türelmetlenül, mert mindenáron tudni akartam, hogy együtt töltjük-e a délutánt.

– Nos, a lovagodnak köszönhetően nem vettünk kész kaját, mert mindenáron ő akart csinálni valamit, úgyhogy most éhezünk, amíg el nem készül, aztán elmegyünk egy cirkuszba, ami néhány napja vert tanyát a ligetben. Este itthon ülünk majd, mert anya a lelkünkre kötötte, hogy ki sem tehetjük a lábunkat. Komolyan, mintha lesitteltek volna…

– Ne nyávogj annyit, szerintem aranyos ötlet az itthon készített kaja – lelkendeztem, mert örültem, hogy lehetőségem nyílik arra, hogy kettesben legyek Edwarddal.

   Azt tudtam, hogy Nicky nem fog asszisztálni neki, tehát bizonyára kivonul majd a konyhából, és mi zavartalanul állhatunk neki a sütés-főzés izgalmas feladatainak. A tény, hogy Riley ilyesmihez is kedvet érez, nagy örömmel töltött el, habár én magam nem szerettem annyira a konyhában tüsténkedni. Valami morbid oknál fogva szinte láttam magam előtt, ahogy néhány év múlva a gyerekeink segítségével készítjük el a lasagne-t, és szépen feldíszítve tálaljuk az étkezőben, miközben mesefilmekről és a sulis dolgokról dumálunk velük. Ez a gondolat épp úgy mosolyra ingerelt, mint a bátyám, aki még mindig fanyalogva felkapott egy poharat, és duzzogva kivonult a konyhából.

Szerző: Audry

VN:F [1.9.13_1145]
Rating: 10.0/10 (25 votes cast)
Edward Riley 32. rész, 10.0 out of 10 based on 25 ratings