A követező mintegy másfél órában csúnyán néztek egymásra, bár Jasmin határozottan megőrizte jó hangulatát. A három lány is egyre oldódott és csendben kacarásztak Nicky „balesetén”. Én voltam az egyetlen, aki idővel kicsit megszánta. Bementem a házba és kivettem a hűtőből az összes jeget, aztán egy konyharuhába tekertem őket, amit a szekrényből halásztam elő.

Dante ezerrel csóválta a farkát és kérlelően szaglászta a levegőt. Tudtam, hogy feneketlen gyomra már nem is emlékszik a vacsorára. Úgy döntöttem, majd a nyársamon pirosodó szalonnát adom neki, azt úgysem szeretem. Lelkesen követett a tűzrakóhoz, miközben már egész jól éreztem magam a vodka ellenére is. Talán kezdett a hatása múlni, vagy én szoktam hozzá az érzéshez.

A vörös és a néger lány éppen arról beszéltek, hogyan ismerték meg Nicolast. Jasmin most nem volt velük ellenséges és úgy festett, ők sem vették szívükre Jas korábbi sértéseit. Nyilván tudták, hogy azok inkább a bátyjának szóltak, mint nekik.

A jeget átnyújtottam a még mindig dacosan hallgató barátomnak, aztán megkerültem a tüzet. Nem kívántam belefolyni a társalgásba, inkább csendben elhelyezkedtem és lefejtettem a nyársról a kaját és kétfelé szedtem. Az egyiket Jasmin elé tettem, én pedig hozzáláttam a másikhoz, miután jó étvágyat kívántam neki, amit mosolyogva viszonzott.

Megvacsoráztuk, amíg a lányok tovább kuncogtak és egyre inkább keresték Jasmin társaságát is. Örültem, hogy Jas is hajlandó volt félre tenni a csatabárdot és barátkozni kicsit.

A hűvös levegő ellenére egyre inkább felélénkült mindenki. Nick is abbahagyta a drámázást és visszaült a lányok közé, akik azonnal üdvözülten fogadták. Csak én nem kapcsolódtam be továbbra sem a társalgásba. Inkább figyeltem, leginkább persze Jasmin arcát, aki valahányszor rám pillantott, mindig megajándékozott egy tündöklő mosollyal, ami szinte elvakított, hiába láttam egyre többször az éjszaka folyamán. Képtelen voltam betelni a látvánnyal, aminél szebbet elképzelni sem tudtam.

Bár, mikor először megláttam Jasmint, tisztában voltam még azzal, hogy ő bizony nem olyan szép, mint például Nicky vendégei, de ez a két nap elég volt ahhoz, hogy a józan eszem utolsó maradványait is száműzze a fejemből, így már csak a világ legcsodálatosabb teremtését láttam magam előtt és a tudat, hogy mindez csak önámítás, a legkevésbé sem izgatott.

Nicolas haragja tovatűnt a lángokkal együtt, már csak parázslott a tűz és Nick újra önelégült vigyorral vette tudomásul a lányok figyelmét. Szokásához híven most is engem égetett, de ezúttal nem voltam hajlandó sértődötten duzzogni, habár minden olyan témát előhozott, amiről tudta, hogy idegesít.

Három is elmúlt, amikor bementem a házba, hogy elmosogassak magunk után. Odakint újból a gitárból áradó lágy dallamok vették át a szerepet. Még Nick hangja is beszűrődött. Az egyik kedvenc balladámat énekelte, amit a péntek esti koncertre is beterveztünk. Ez az én dalom volt. Azon kevesek egyike, amit nem csak én írtam, de egyedül is énekeltem. Talán, ha három ilyen dal szerepelt összesen a repertoárunkban. Rendszerint én csak kísértem Nicolast, esetleg duetteztünk, de ritkán énekeltem egyedül. Nem is igazán szerettem, ha minden szempár rám szegeződik.

Sokat tűnődtem azon, hogy engem miért nem vonz a hírnév. Hogy miért nem vágyok a rivaldafényre, ahogy a legtöbb ember. A válasz egyszerű volt és egészen a gyerekkoromba nyúlt vissza. Mindig próbáltam a háttérben maradni, mert valahányszor apa figyelme rám terelődött, a végén csúnyán megjártam. Nem számított, hogy tettem-e bármi rosszat. Ő nem azért ütött, mert okot adtam rá. Egyszerűen agresszív lett az alkoholtól és bizonyára pont emiatt nem ittam túl sokat. Nem szerettem volna olyanná válni, mint ő.

Tulajdonképpen mindig is harcoltam a génjeim, az öröklött rossz szokások és rossz hagyatékok ellen. Erről szólt az életem. Másnak lenni, mint amilyen ő volt. Az utóbbi időben azonban próbáltam minél kevesebbet gondolni rá. Úgy éreztem, ideje tovább lépnem, bármilyen nehéz is. Nem bujkálhatok örökké a világ elől, csak mert nehéz gyerekkorom volt. Igyekeztem nyitottabbá válni, de az átállás nehezebbnek bizonyult, mint reméltem. Minden idegen közelében szorongva vettem a levegőt, és bár Nicolas próbált segíteni, rendszerint csak rontott a helyzeten. Mégis ő jelentette nekem a világot, hiszen csak ő ismert igazán. Egyetlen sóhajom is felért számára egy félórás monológgal. Elég volt a szemembe néznie és valósággal olvasott a gondolataim között. Fogalmam sem volt, hogy mi lenne velem nélküle.

Már elmostam néhány tányért, amikor valami a vállamhoz ért. Annyira megijedtem, hogy kiesett a kezemből anyám kedvenc étkészletének még mindig zsíros darabja.

– Ohh, bocsáss meg. Nem akartalak megijeszteni – fogadkozott Jasmin, miközben mellém lépett.

– Csak egy kicsit elkalandoztam – motyogtam magam elé. – Miért nem vagy a többiekkel? – kérdeztem halkan. Nem mintha nem örültem volna a jelenlétének, csak azt nem értettem, miért hagyott ott egy jó hangulatú társaságot. Biztosra vettem, hogy odakint elfogyott az üdítő, vagy valaki leöntötte magát és papírtörlőért jött be.

– Csak kíváncsi voltam, miért tűntél el – mosolygott, miközben elkezdte feltűrni a pulóverének ujját.

– Mit csinálsz? – fordultam felé megütközve.

– Segítek mosogatni – közölte olyan hangon, mintha nem értené, miért nézek olyan megrökönyödve.

– Nem a vendégek dolga a mosogatás – morogtam magam elé. Kihúzta a kezemből a szivacsot és küldött felém egy olyan észvesztő mosolyt, hogy megremegtem.

– Hallgatom a teóriádat – jelentette ki határozottan, miközben szó szerint arrébb tuszkolt a mosogató elől.

– A mimet? – kérdeztem zavartan, miközben hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak.

– A teóriádat arról, hogy mi a dolga egy vendégnek – folytatta zavartalanul és már hozzá is látott folytatni, amit én kezdtem el.

– Szórakozni, élvezni a társaságot, hagyni, hogy az efféle dolgokat a házigazda végezze – jegyeztem meg szinte felháborodva.

– Nos, kedves házigazda. Mi lenne, ha méltatlankodás helyett keverne nekem egy koktélt. Már ha tudja, hogyan kell – tette hozzá kicsit gúnyosan.

Lesütöttem a tekintetemet.

– Miért csinálod ezt? Úgy értem…

– Pontosan tudom, hogy érted, Riley – vágott a szavamba. – Azért jöttem be, mert beszédem van veled.

– Velem? – kérdeztem döbbenten.

– Amennyiben téged hívnak Rileynak – mosolygott. – Figyelj! Nicky említette, hogy… szóval, hogy feszélyez a társaságom… – Ez volt az a pillanat, amikor tekintetem a konyhakések felé irányult és lassan tervezni kezdtem, miként fogom kiszabadítani legjobb barátom szívét a bordái közül. – Észrevettem, hogy mindig zavarban vagy a társaságomban – folytatta Jasmin. Én még mindig Nick felboncolását igyekeztem minél alaposabban végiggondolni. Először a szívétől szabadítom meg, aztán a nyelvét vágom ki, amiért nem tudja a szájában tartani, utána egyesével sorakoztatom fel a konyhapulton a többi szervét is. – És ez arra késztetett, hogy elgondolkozzak kicsit. – Azzal volt némi gondom, hogy miként fogom rávenni Nicolast, hogy nyugton maradjon, amíg el nem kezdem a műveletet. Mondjuk, leszíjazhatnám, talán már ivott annyit, hogy elbírjak vele. Igaz, az altató is jó lenne, de akkor nem fájna neki és abban nem lenne semmi pláne… – Nickynek talán igaza van. És jobb lenne, ha pár napig nem találkoznánk, csak amíg rendbe teszed magadban a dolgokat. – Annyi a késeknek! Balta kell! Vagy csákány. De lehet, hogy inkább láncfűrész. Bár kicsit gyors és elég sok koszt hagy maga után, de nem számít, legalább hallom majd a csontok ropogását!

– Nem kell idő – léptem Jasmin mögé és minden bátorságomat összekaparva átöleltem. Közel hajoltam hozzá és egyenesen a fülébe suttogtam. – Veled akarok lenni! A közeledben. Mert mióta az eszemet tudom, erre vágytam és nem szeretnék elpazarolni egyetlen percet sem azért, mert a hülye bátyád paranoiás. Tudom, hogy alig ismersz. Sőt, továbbmegyek, egyáltalán nem ismersz. De szükségem van rád, mégha én sem ismerlek igazán. Szóval hidd el, tudom kezelni a helyzetet és ígérem, hogy mindent megteszek azért, hogy ne hozzalak kínos helyzetbe se most, se később. – Megfordult és jóformán összeütköztünk, ahogy a szemembe nézett. Csak ekkor döbbentem rá, hogy a két kezem a csípőjén pihen és erősen félreérthető közelségben van az arcom az övéhez. Leengedtem a kezemet és leszegtem a fejem. – Ha azt mondanád, hogy ne találkozzak veled napokig, az olyan lenne, mintha egy gyerek elé letennél egy hatalmas dobozt, tele csokoládéval és azt kérnéd tőle, hogy ne nyúljon hozzá. Ez több lenne, mint kínzás. Ez egyenlő lenne azzal, hogy elevenen a föld alá kaparsz és még meg is taposod a halmot, amit rám szórtál. – Mire befejeztem, már döntöttem. Tüzes vas! Ez lesz a befutó… a végtelenségig lehet fokozni vele a kínt…

Jasmin megértően méregetett, amíg én a cipőmet tanulmányoztam. Talán kéne vennem egy újat – tűnődtem, nem mintha nem lett volna másik száz cipő a szekrényben. Jasmin ujjait az állam alá csúsztatva felemelte a fejemet, kényszerítve rá, hogy tekintetem az övébe fúrjam.

– Annyira szeretnék neked segíteni, Edward. Igazán… de nem tudok eligazodni rajtad. Látom, hogy vergődsz és tudom, hogy mindent megteszel azért, hogy ezt eltitkold előttem, de ha nem mondod meg, mivel tudnám neked könnyebbé tenni ezt az egészet, akkor csak egyre rosszabb lesz. Azt mondod, szükséged van rám! Nos, itt vagyok. Csak várom az instrukciókat, hogy mit kell tennem.

Vettem egy nagy levegőt, aztán kissé előre hajtottam a fejemet, amíg össze nem ért a homlokunk.

– Nem lehetne, hogy ne tegyél semmit? Nem lehetne, hogy végre ne az érzéseimmel legyél elfoglalva? Mi lenne, ha egyszerűen… csak…

– Csak mi? – kérdezte szinte sürgetve.

– Csak hagynád, hogy egyedül birkózzak meg a dolgokkal – fejeztem be zavartan. Már éppen azt reméltem, hogy rábólint a kérésemre, amikor olyasmit csinált, ami nem volt fair velem szemben. Ujjait a hajamba fúrta és szó szerint végigsimított a koponyámon, amitől bármennyire is utáltam magam, azonnal beindultam. Mire észbe kaptam, már előre mozdultam és ajkam az övére tapasztva öleltem magamhoz. Egy pillanatig nem gondoltam végig, hogy mit csinálok és engem pont olyan váratlanul ért a dolog, mint őt.

Amikor elkaptam a fejem, döbbenten nézett rám.

– Ohh… én… sajnálom… bocsáss meg… – hadartam zavarodottan és felkaptam a konyharuhát, bár igazából lövésem sem volt, mihez kezdek vele. – Valamit el kell intéznem! – nyögtem és gyors léptekkel az ajtó felé indultam.

Egy pillanat múlva már a friss, szinte borzongató levegőt lélegeztem be. Dante izgatottan követett, miközben sejtelmem sem volt arról, mit csinálok. Megálltam Nicolas előtt, aki meglepetten tette le a gitárt és egyenesedett fel.

– Valami baj van, Riley? – kérdezte feszülten. A következő pillanatban hangos csattanással csapódott a tenyerem az arcának.

– Most már nincs – nyögtem félig öntudatlanul és visszamentem a konyhába, ahol Jasmin még mindig dermedten állt. – Bocsáss meg a csók miatt. Többé nem fordul elő. És ne haragudj, hogy megszegtem az adott szavam. Azt ígértem, sosem hozlak kínos helyzetbe. Elég gyorsan sikerült ezt figyelmen kívül hagynom. Őszintén sajnálom. Csak feldühített a bátyád. Természetesen, ha akarod, most azonnal hazakísérlek…

– Fogd be, Riley! – húzott magához a pulcsimnál fogva és ezúttal ő csókolt meg. Bénultan álltam, várva, hogy felébredjek, de kezdtem azt gyanítani, hogy ébren vagyok.

– Most már kvittek vagyunk. Az előbb te hoztál kínos helyzetbe, most én téged. Tiszta lap, oké? – nyújtott kezet félmosollyal az arcán. Ha eddig úgy gondoltam, hogy ez a nő az őrületbe kerget már a puszta létezésével is, most már biztosan tudtam, hogy soha a büdös életben nem fogok tudni túllépni rajta. Ha létezik a földön örökké tartó szenvedés, a szerelem, amit iránta érzek, biztosan belesorolható ebbe a kategóriába. De már cseppet sem érdekelt. Mert a csókja édesebb volt, mint bármi, amit valaha ízleltem. Ha az ördög ebben a pillanatban elém tol egy szerződést, hogy még egy csókért cserébe övé a lelkem, az ereimet is felvágtam volna csak azért, hogy minél vastagabb betűkkel írhassam alá. Menthetetlenül elnyelt Jasmin bájos, kihívó tekintete és biztosra vettem, hogy meg fogok fulladni. De még ez sem érdekelt, mert a szívem úgy kalapált, mint egy bepörgött harkály és semmi más nem számított, mint hogy életem végéig megőrizzem ennek a csóknak az emlékét…

Jasmin

Amikor először ért össze az ajkunk, a meglepetéstől elfelejtettem lélegezni és kábán simultam izmos karjai közé. Egy pillanatig talán nem is volt tudatában annak, amit tesz és ez a pillanat számomra is rendkívül izgalmas volt. De a varázs azonnal elszállt, ahogy rémülten hátrált egy lépést.

Zavarában azt sem tudta, hová nyúljon. Felkapta a konyharuhát, miközben szinte érthetetlenül hadovált valamit, amit csak nagyjából fogtam fel, annyira hadart.

– Ohh… én… sajnálom… bocsáss meg… valamit el kell intéznem! – azzal sarkon fordult és faképnél hagyott. Mozdulatlanul meredtem magam elé, azon tűnődve, hogy hogyan jutottunk el eddig a felettébb érdekes szituációig. Edward Riley titokzatosabb volt, mint egy kincskereső túra az Amazonas mentén. Hiába próbáltam kiigazodni rajta.

Még magamhoz sem tértem szinte, mikor újra megjelent, ugyanazzal a gondterhelt, zilált arccal, mint amivel távozott. Megtorpant előttem, vett egy mély lélegzetet és dőlni kezdtek belőle a szavak, mint nyári felhőből a langyos eső.

– Bocsáss meg a csók miatt. Többé nem fordul elő. És ne haragudj, hogy megszegtem az adott szavam. Azt ígértem, sosem hozlak kínos helyzetbe. Elég gyorsan sikerült ezt figyelmen kívül hagynom. Őszintén sajnálom. Csak feldühített a bátyád. Természetesen, ha akarod, most azonnal hazakísérlek…

Nem is tudtam igazán eldönteni, hogy a bűntudata, vagy a rémült arckifejezése a bájosabb. De nem is próbálkoztam meghozni ezt a döntést. Egyszerűen megragadtam a pulóverét és közelebb húztam magamhoz, miközben megszólaltam.

– Fogd be, Riley! – Az első bátortalan csókot most egy határozottabb követte. Ő gyengéd volt és bizonytalan, ám most én kezdeményeztem és ellenben vele én szinte felfaltam. Földbe gyökerezett lábbakkal állt, szinte megbénulva, miközben lehunytam a szemem és egy hosszú pillanatig elképzeltem, mit érezhet ebben a másodpercben. Nem akartam őt bántani, de azt sem szerettem volna végignézni, ahogy hetekig emészti magát a történtek miatt. – Most már kvittek vagyunk. Az előbb te hoztál kínos helyzetbe, most én téged. Tiszta lap, oké? – nyújtottam felé a kezem. Úgy állt, mint akit megbabonáztak. Mereven bámult maga elé, szinte megrészegülten az „élménytől”. Végül mégis kezet nyújtott, bár úgy tűnt, hogy ismét nincs igazán tudatában annak, amit csinál. Eléggé össze lehetett zavarodva. Most először láttam igazán vonzónak az arcát. Eddig is tisztában voltam vele, hogy kivételesen jóképű fiú, de most több volt annál. Most tényleg piszokul dögös volt. Egy percig még elnéztem ködös tekintetét, aztán, hogy kizökkentsem a sokkból, amibe a csókom miatt került, végigsimítottam a karján.

– Mi lenne, ha megcsinálnád nekem azt a koktélt, amíg én befejezem a mosogatást?

Végre visszazökkent tekintete a megszokott, kissé bátortalan állapotba és mosolyt erőltetett az arcára.

– Persze… vagyis… csinálom – dadogta, bár utólag nem is voltam benne biztos, hogy jó ötlet volt egy ilyen „rendkívül bonyolult” műveletet bízni rá, amikor ennyire káosz van a fejében. Bármit megadtam volna azért, hogy ebben a percben olvasni tudjak a gondolataiban. Bár felmerült bennem a lehetősége annak, hogy per pillanat egyetlen értelmes szót sem tudnék kibogozni belőlük. Reméltem, hogy azért annyira nem zilált a lelki állapota, hogy hígítót töltsön a poharamba vodka helyett.

Néhány perc alatt végeztem a mosogatással és elindultam, hogy megkeressem Rileyt, akit végül már az udvaron találtam meg. Meglepett a néma csend, ami fogadott. Nicolas a szék előtt állt, értetlenül meredve barátjára, miközben az arcát dörzsölte.

– Történt valami, amiről nem tudok? – kérdeztem meglepetten.

– Azon kívül, hogy Riley minden magyarázat nélkül felképelt? Nem, azt hiszem, ezen kívül semmi említésre méltó nem történt – morogta Nicky, de inkább döbbentnek látszott, mint dühösnek.

– Te felpofoztad Nickyt? Hát ezért jöttél ki? – léptem Edward mellé, aki elmerengve vesződött a koktéllal. Elég fura színe volt. Elém tolta a poharat és rám nézett.

– Miatta szegtem meg a szavam. Megérdemelte – vont vállat Edward.

– Mi van? – kérdezte Nicky értetlenül. Riley odalépett hozzá.

– Az árulókat régebben felkötötték. Szóval könnyen megúsztad… – közölte villogó tekintettel. Nem ismertem rá, de valójában nagyon is tetszett, hogy végre férfiként viselkedett.

– Az árulókat? – csodálkozott Nicky.

– Kösz, hogy miközben megállás nélkül csesztetsz, neki azt mondod, hogy kerüljön el, mint egy leprást – sziszegte Edward feldúltan.

– Ohh – akadt benn a szó Nicky tüdejében. Idegesen pillantott felém. – Te elmondtad neki? – kérdezte, de már meg is bánta, amikor tekintete találkozott Rileyéval.

– Nem fogok hazudni neki! – sóhajtottam kicsit szégyenkezve. Nem volt szép tőlem kiadni Nicolast. Ezt már akkor is tudtam és most még inkább dühített, hogy nem hallgattam el Edward elől ezt a jelentéktelen, ám számára annál felkavaróbb infót.

– Oké, haragudhatsz rám! De akkor is igaz. Időre van szükséged – fordult Nick barátja felé, aki újra felképelte. A lányok most már tényleg elvesztették a fonalat, én egyszerűen nem győzetem csodálkozni Edward viselkedésén, Nicolas pedig egyenesen ledöbbent.

– Szállj le rólam és Jasminről! Hagyj végre békén minket! – vicsorogta Edward.

Minket – ízlelgettem a szót, miközben igyekeztem figyelni, nehogy lemaradjak valamiről.

– Kérlek! Már itt sem vagyok! – kapta fel a vizet Nicolas, de Riley megragadta a csuklóját.

– Ma este nem lesz belőled mártír, Nicolas Anderson! Te hívtad meg a lányokat, szóval nem fogod őket itt hagyni! Mostantól kezdve tabu téma köztünk a magánéletem. És ez volt az utolsó, hogy eltűrtem tőled, hogy beleavatkozz a dolgaimba. A legjobb barátom vagy Nick, de ez az én életem, világos?! És igen, kimondom, mindennél jobban szeretem a húgodat! De ez nem számít semmit, megértetted?! Szóval szakadjunk le végre a témáról és érezzük jól magunkat, ha már egyszer itt vagyunk.

A három lány, Sandy, Jenny és Debbie kíváncsian meredtek a két fiúra, akik e percben nem úgy festettek, mint két barát. Edward még mindig erősen tartotta Nick csuklóját, aki bizonyára pont annyira meglepődött barátja viselkedésén, amennyire én.

– Igazad van, sajnálom – sóhajtotta végül Nicky. Edward elengedte a csuklóját és leült a helyére. Egy pillanattal később már a kezében volt a gitárja és szinte elszántan pendítette meg a húrokat.

– Vége az ingyen cirkusznak! – fordult a lányok felé, akik tátott szájjal ültek egymás mellett, valóban olyan képet vágva, mintha egy előadáson lennének. – Ideülnél mellém, Jasmin? – nézett rám Riley szigorú tekintettel. Ezek után akkor sem ültem volna máshová, ha egy Uzzit nyomnak a halántékomhoz. Kezdtem úgy érezni, hogy van ebben a srácban valami, ami eddig elkerülte a figyelmemet.

Nick is leült és felvette a gitárját. Egy darabig egymást bámulták, aztán végül Riley kezdett el egy dalt, amihez Nick már az első taktusok után bekapcsolódott.

Már kezdett világosodni. Dante és Lestát a gazdájuk kegyeit keresve helyezkedett el. A macska Riley vállán feküdt, a kutya a fejét hajtotta a combjára.

Szerző: Audry

VN:F [1.9.13_1145]
Rating: 9.8/10 (30 votes cast)
Edward Riley 24. rész, 9.8 out of 10 based on 30 ratings