Unottan parkoltam le a kocsit a feljárón. Dante azonnal kiugrott a csomagtartóból, amit rács választott el az utastértől. Ugatva rohangált fel-alá, és szemügyre vette a lányokat is, akik persze, hogy azonnal belezúgtak. Nicky átkarolt két lányt, a harmadik Dantéval a nyomában követte őket. Kinyitottam nekik a kaput és lemaradtam mögöttük. Nicolas természetesen nem fárasztotta magát azzal, hogy bevigye a házba, amit vett, ezért ez rám maradt, amíg ő a lányok hálójában a hátsó kert felé vette az irányt.

Dante nem ment velük, inkább körülöttem sündörgött, bár gyanítottam, a kajaszag miatt és nem azért, mert annyira szeret. Lestát is hamar előkerült, ahogy az egész házat elárasztotta a nyers hús illata. Nyivákolva követelte a szerinte neki járó adagot, de helyette csirkeaprólékot tettem egy lábosba, és miután minimális fűszerrel elláttam, hagytam főni. Amíg készült a jószágok vacsorája, hozzáláttam felszeletelni a húst, addig sem kellett kint jó pofiznom Nicolas „rajongótáborával”. Amúgy sem volt kedvem az egészhez. Jasmin nélkül nem volt értelme. Főleg nem így, hogy Nick nem egyedül jött. Akkor talán még némi lelkesedést is mutattam volna, így azonban kívülálló lettem a saját otthonomban.

A hús darabokat feltűztem a nyársra, némi hagymával és szalonnával megspékelve és felsorakoztattam őket az asztalon, magam előtt. Éppen levettem a gázról a kis barátaimnak szánt vacsorát, amikor Nick jelent meg az ajtóban.

– Kilencig idebent fogsz gubbasztani? – kérdezte szemrehányóan.

– Megkérdezhetted volna, hogy van-e kedvem a barátnőidhez – vetettem oda morcosan.

– Nemet mondtál volna, mert ami azt illeti, neked sosincs kedved senkihez, akit nem ismersz. Leszámítva a húgomat persze…

– Nem lehetne, hogy két percig nem zrikálsz ezzel? – kérdeztem lehunyva a szemem. Máris úgy hiányzott Jasmin, mintha hónapok óta nem láttam volna.

– Mondd meg neki – lépett mellém Nick és elvett egy darab húst az asztalról. Miután rácsaptam a kezére, elfordultam, hogy kivegyem a csirkeaprólékot a lábosból.

– Ugyan, mit?

Nick megfogta a csuklómat, megakadályozva, hogy folytassam, amit elkezdtem.

– Hogy most is ugyanúgy szereted. Hogy szeretnél vele lenni. Hogy megőrülsz érte.

– Idegen vagyok neki – nyögtem csalódottan és kihúztam a csuklóm a tenyeréből. Leöntöttem a vizet az állatok kajájáról, miközben Nick felsóhajtott a hátam mögött.

– Kedvel – közölte határozottan.

– Na persze!

– Ne csináld már, Edward. Alig vártad, hogy visszajöjjön, most meg hirtelen elutasító vagy.

– Nem vagyok – tiltakoztam színtelen hangon.

– De igen. Ő sokkal nyitottabb, mint te. Pedig nem is emlékszik rád. Máskor pont olyan nyuszi, mint amilyen most te vagy, de most nem. Egyértelműen élvezi a társaságodat, csak nem akarod észrevenni.

– Nem számít! – vontam vállat durcásan. Idegesített, hogy erről beszélünk.

– Már hogy ne számítana, a fenébe is! – csattant fel Nicolas dühösen. Újra elkapta a csuklómat és maga felé fordított. – Ide figyelj, Riley! Ha nem mondod el neki, hogy mennyire vágysz rá, attól nem lesz jobb. Úgyis tudja, hogy szereted.

– Így van. Tudja. Szóval nincs mit elmondanom neki – érveltem és bár próbáltam szabadulni, Nick ezúttal nem engedte.

– Hajts rá, Riley! Jó srác vagy és tuti, hogy ezt már ő is észrevette. Menni fog, tudom. Minden csajt leveszel a lábáról, független attól, hogy nem vagy tudatában. Ő sem lesz kivétel. Összejöttök, végre megkönnyebbülsz és talán nem csak a savanyú képedet kell bámulnom megállás nélkül, hanem végre újra láthatlak mosolyogni. Hozzáteszem, az utóbbi két hónapban jóformán csak tegnap volt szerencsém a mosolyodhoz. Elég letargikus voltál mostanság.

– Ez nem igaz. Csak ritkán találkoztunk és mindig pont akkor, amikor nem volt jó kedvem.

– Szinte tudtam, hogy ezt fogod mondani. Nézd, Riley, elég jól ismerjük egymást, jóformán olyan vagy nekem, mint másnak a felesége. Bármilyen hülyén hangzik is – tette hozzá elgondolkozva. – Oké, tudom, kefélni nem szoktunk, de ami a többit illeti… jöhetsz nekem itt a sok baromsággal, de pontosan tudom, mikor vagy jókedvű és mikor vagy rossz passzban. És mostanában mindig úgy festesz, mint aki karót nyelt. Én értem, hogy félsz attól, hogy visszautasít, de azt is tudom, hogy nem fogod összekapni magad, amíg beléd nem szeret.

– Eddig is megvoltam nélküle – morogtam az orrom alá.

– Igen, csakhogy eddig nem volt itt. Most viszont itt van! És te is. És nem fogod kibírni, hogy csak barátok legyetek. Kell neked és szerintem hamarosan te is kelleni fogsz neki. Ha nem akarsz vele erről beszélni, legyen. De akkor is hajts rá, különben engem is megőrjítesz, őt is és legfőképpen magadat kergeted az őrületbe. És ez egyikünknek sem jó.

– Befejezted? – kérdeztem türelmetlenül.

– Mindegy, mit akar az eszed, mert úgyis a szíved dönt – sóhajtotta és végre eleresztett.

Fellélegeztem, amikor kiment és újra egyedül maradtam a két szőrmókkal.

– Ahhoz vissza kéne kapnom, hogy dönteni tudjon – mormoltam Dante felé, aki bólogatva csóválta a fakrát, bár gőze sem volt arról, mit dumálok.

Töltöttem magamnak egy üdítőt és bevettem az esti vitamin adagomat. Ahogy elnéztem a töménytelen piát, amit Nick vett, nem volt kétségem afelől, hogy ki fogja üti magát, ami azt jelenti, hogy nekem kell majd felcipelnem az emeletre, ha kidől.

Fél kilencig kitakarítottam az egész konyhát. Nem igazán tudtam mit kezdeni magammal, ezért felmostam, lesikáltam a szekrényeket, kipakoltam a hűtőt, kimostam és leolvasztottam. Megállás nélkül az órát lestem, de a percek úgy vánszorogtak, mint egy mozgássérült teknős.

Nicolas újra megjelent, de csak azért, hogy kivigye a nyársakat. Nem szólt hozzám, bár sokatmondó pillantása elég beszédes volt ahhoz, hogy ezért hálát adjak a jó Istennek. Tudtam, hogy nem fog békén hagyni. Ha néhány órán át ki is bírja, még milliószor hallgathatom majd végig a kioktató szentbeszédeit.

Háromnegyed kilenckor kiálltam a kocsival és izgatottan készültem becsukni a kaput, de Dante elővette a legelragadóbb tekintetét és nem túl finoman tájékoztatott róla, hogy velem kíván tartani. Először csak szépen nézett, aztán halkan nyüszíteni kezdett, végül szó szerint leordította a fejem. Most sem tudtam neki ellenálli, ahogy általában máskor sem. Kinyitottam a kocsi hátulját és szabályszerűen berepült a helyére, majd elégedetten elvigyorodott.

– Ismét bebizonyítottam, hogy nulla a tekintélyem előtted – morogtam rá, de azért meggyűrögettem a fülét, amíg rá nem jöttem, hogy pontosan két percet pazaroltam el a kutyára. Két percet, amivel előbb láthattam volna Jasmint. Lecsuktam a csomagtartót és beültem a kocsiba. – Meg se nyikkanj, különben kiteszlek valahol! – szóltam hátra. Dante gyorsan lefeküdt, mintha szófogadó lenne, bár mindketten tudtuk, hogy egész úton be nem áll majd a szája.

Tényleg elszórakoztatott útközben. Belekezdett egy őrjítő áriába, ami az elején még borzolta az idegeimet, de mire Jasminék háza elé értem, már határozottan jobb kedvre derültem. Nem szívesen nyomtam meg a csengőt, mert még öt perc volt hátra kilencig és tudtam, hogy Michael épp úgy számon tartja az időt, amit a lányával tölthet, ahogy én. Ennek ellenre mosolyogva nyitott ajtót.

– Gyere be, még öltözik – lépett félre, hogy utat engedjen nekem.

– Megvárhatom idekint is. Nem akarok zavarni – sütöttem le a tekintetemet.

– Sosem zavarsz, Riley. Tudod jól, hogy szívesen látlak. Gyere, igyál velem egy üdítőt.

Bólintottam és elindultam a konyha felé. Michael csendben követett. Addig nem ültem le, amíg hellyel nem kínált, aztán némán vártam, hogy megszólaljon.

– Beszéltél mostanság az anyáddal? – kérdezte, miközben eperlevet töltött két pohárba.

– Reggel – feleltem feszengve.

– Hogy van?

– Azt hiszem, jól. Bár gondolom, már jönne haza. Folyton aggódik valami miatt.

– Úgy érted, folyton aggódik miattad – helyesbített Michael. Bólintottam, mialatt elém tette az egyik poharat. – Szeret téged.

– Úgy kezel, mintha még csak öt éves volnék. Pedig igazság szerint, inkább vagyok felnőtt, mint ő – sóhajtottam.

– Tudom, hogy néha zavarba hoz az örökös anyáskodása. De őt is meg lehet érteni. Majdnem elveszített téged. Sosem heverte volna ki.

– Tudom, csak… kicsit belefáradtam már – forgattam a poharat kedvetlenül.

– Megértem. Egyikőtöknek sem könnyű. De nemsokára megváltoznak a dolgok. Te is fellélegezhetsz majd és neki is lesz jobb dolga, mint azt lesni, hogy mit tehet érted.

– Nem hiszem, hogy valaha lesz bármi, ami jobban érdekli majd, mint az, hogy bevettem-e a vitaminokat, felvettem-e a dzsekimet és benéztem-e a dokihoz…

Michael hallgatott egy pillanatig, aztán átnyúlt az asztal felett és a csuklómra helyezte a kezét.

– Csak félt téged. És ez érthető. Azok után, amit az apád művelt veletek… figyelj, Riley! Éveken át senki sem törődött veled. Tudom, mert ezerszer láttam, ahogy reszketve húzod meg magad a sarokban. Emlékszem, hányszor jöttél át az éjszaka közepén remegve. Igaz, hogy ennek már vége, de te és az anyád végre megtaláljátok a közös hangot. Most először érzi úgy a születésed óta, hogy van egy fia. Eddig az apád miatt nem is mert közeledni feléd. Most szeretne, de folyton azt látja, hogy húzod a szád. Érti, hogy mennyire zavar téged, hogy megállás nélkül táncol az idegeiden, de ugyanakkor képtelen visszafogni magát, amikor legszívesebben többé el sem engedné a kezed. Felnőttél, de ő azt a kisfiút látja benned, aki minden éjjel sírva bújt az ágy alá. Még most is látja maga előtt, ahogy az apád megállás nélkül püfölt téged. Még évek múlva is hallja a rémült sikolyodat. Sokat beszélgettünk erről. Tudtad, hogy rendszeresen rémálmai vannak?

Meglepetten néztem fel. Fogalmam sem volt erről.

– Mindig téged lát. Kezedben a késsel, véresen. Azt mondta, hogy az álmában ugyanúgy nem tudja, hogy kié a vér, mint akkor… szerintem indokolt, ha ezek után a széltől is óvni akar. Eleget szenvedtetek mindketten és most mindent meg akar tenni azért, hogy soha többé ne eshessen bajod.

– Apa tönkretette az életét – hajtottam le a fejemet, miközben megborzongtam.

– Ahogy a tiédet is, Edward. De ezen már nem lehet változtatni. Az egyetlen, amit tehetsz, hogy elnézően beletörődsz abba, hogy az anyád halálosan szerelmes beléd. Bármit megtenne érted. Te már bizonyítottál és úgy érzi, hogy az adósod…

– Ez nem igaz – nyögtem szomorúan.

– Bátor dolog volt, amit tettél, Riley.

– Inkább hülyeség volt, mint bátorság. Nagyobb baj is lehetett volna belőle.

– De nem lett. Szerencsére.

Sokáig ültünk és hallgattuk a falióra lassú, komótos ketyegését. Dante kuncsorgott egy kis felvágottat és begyűjtött egy jó adag simogatást is. Michael mindig is rajongott érte.

– Ha tehetek érted bármit… tudod, hogy hozzám bármikor jöhetsz…

– Tudom. És hálás vagyok érte… sokkal inkább voltál az apám, mint Jeff.

– Még a postás is inkább volt az apád, mint Jeff – veregette meg a vállam Michael.

– De nem a postás törte be apa orrát, hanem te – sóhajtottam, miközben kirázott a hideg az emlék hatására.

– Kár, hogy csak az orrát törtem be.

– Na, ezzel egyet kell értenem – mosolyodtam el akaratlanul is. Michael viszonozta a mosolyomat.

– Nekem épp úgy a fiam vagy, mint Nicky. Az voltál mindig is és az is leszel, amíg élek. Itt mindig otthonra találsz és bármeddig maradhatsz.

– Köszönöm – motyogtam hálásan.

– Ne köszönd! Már ezerszer bebizonyítottad, hogy érdemes vagy a szeretetre.

Elpirultam, szinte éreztem, ahogy még a fülemet is elönti a vér. Michael újra elmosolyodott és összekócolta a hajamat.

– Vigyázz a lányomra, amíg nálad lesz. Ne hagyd, hogy Nicky piszkálja.

– Nem fogom – mosolyogtam én is és mint egy végszóként, Jasmin lépett be az ajtón, vállán a hátizsákjával.

– Szia, Riley, bocsi, elszöszöltem az időt.

– A nők már csak ilyenek – kelt fel Michael, hogy homlokon csókolja. – Érezd jól magad, Tökmag.

– Úgy lesz, apu – vigyorgott Jasmin lelkesen.

Egy hosszú, jelentőségteljes pillantást váltottunk, aztán megittam az eperlevet, amit Michael elém rakott. Mielőtt elindultunk volna, kezet nyújtottam felé.

– Köszönöm az üdítőt – kezdtem, majd miután megrázta a kezemet, hozzátettem -, és a többit is.

– Benézhetnél valamikor beszélgetni, Edward. Mostanában nem nagyon jártál errefelé.

– Igen, tudom és sajnálom, igazán. Nem szép dolog tőlem. Most még az esküvő miatt el vagyok havazva, de amint vége, első dolgom lesz idejönni – ígértem. Michael ismét megveregette a vállam.

– Túlhajtod magad – jegyezte meg halkan.

– Tudom, hol a határ, ne aggódj. Legalább te ne – mosolyogtam rá.

– Mikor hozod vissza a lányomat?

Elgondolkoztam. Jasmin mellém lépett és belém karolt, mindezt olyan természetességgel, mintha összetartoznánk. Ismét vörös színt öltött az arcom, de nem vette észre.

– Majd Nicky hazahoz. Nem akarom mindig Edwardot ugráltatni.

– Aligha hiszem, hogy terhet jelentene számára – kacsintott rám Michael, ezzel még jobban zavarba hozva. – Jobb szeretném, ha te hoznád haza. Nicolas biztosan sokat fog inni. Legalábbis, ahogy ismerem…

– Nem gond. Ha másnapos lesz, őt is hazahozom – sóhajtottam.

– Már ha hajlandó lesz nálad hagyni a kocsiját – jegyezte meg Michael kétkedő hangon.

– Majd elveszem a slusszkulcsát – mosolyodtam el és végre kezdtem visszanyerni a természetes színemet.

– Érezzétek jól magatokat, gyerekek – kacsintott újra rám.

Jasmin elengedett és kifelé menet megsimogatta Dantét, aki úgy táncolta körül, mint indiánok a tábortüzet. Látszott rajta, mennyire kedveli Jasmint. Örültem, hogy kölcsönösen szimpatizálnak egymással.

Kinyitottam a kocsiajtót Jasminnek és Dantét is betereltem a helyére. Éppen becsuktam az ajtót, mikor Michael mellém lépett.

– Tudom, hogy szereted őt, de mielőtt elragadnának az érzéseid, ne felejtsd el, hogy…

– Nem fogom – vágtam a szavába, mert pontosan tudtam, mire céloz. – Egy ujjal sem fogok hozzáérni – tettem hozzá zavarodottan.

– Csak tudni akarok róla, ennyi az egész.

– Nincs miről tudnod! – sütöttem le a tekintetemet. Jasmin már térdelt az ülésen és a rácson át dögönyözte szőrös cimborámat.

– Csak huszonegy éves, Riley. Ne kapkodjatok…

Ezúttal fal fehér lett az arcom. Fogalmam sem volt, miért van mindenki az én érzéseimmel elfoglalva. Persze nyílt titok, hogy megőrülök Jasminért, de az, hogy Michael burkoltan az áldását adta ránk… idegesen nyeltem egyet, miközben a tüdőm felsikoltott egy nyugtató nikotin rúd után. Ezt nem vettem túl jó jelnek. Nem akartam rászokni. Anyu így is az agyamra ment. Más sem hiányzott, mint hogy még a cigaretta miatt is hallgassak. De most nagyon feszült voltam. Ha már Michael is ezzel jön, akkor tényleg az arcomra van írva minden, amit érzek és ez sehogy sem tetszett. Jasmin túl tökéletes volt nekem. Másrészt azt is tudtam, hogy másnak látom, mint amilyen valójában. Azt látom benne, amit szeretnék és ennek bizonyára semmi köze a valóághoz. Már csak ezért is igyekeztem távol tartani magam tőle. Legalábbis amennyire ez lehetséges.

– Én nem… ne fájjon emiatt a fejed. Végül is nem marad itt örökre. Másfelől, nem is lenne illő…

– Na látod, ebben egyet értünk! Furcsa lenne – tűnődött Michael a csillagokat bámulva.

– Tőlem nem kell féltened – motyogtam zavartan.

– Te rendes srác vagy, Riley. Minden apa olyan tisztességes fiút akarna a lánya mellé, mint te. De…

– Szem előtt fogom tartani a tényeket. És különben sem érez irántam semmit. Szóval…

– Még! – sóhajtotta aggódva Michael.

– Én túl unalmas vagyok egy olyan lánynak, mint ő.

– Csak azért nem állok le veled vitatkozni, mert ideje indulnod. De csak hogy tudd, hamarosan épp úgy fog érted rajongani, mint te őérte. Ezért szeretném, ha nem veszítenéd el a fejed. Ő még nem tud semmit, de ha történne köztetek valami és utána rájönne… nos, azt hiszem, az nagyon fájna neki…

– Ebben biztos vagyok – bólintottam.

– Nickynek mondd meg, hogy ésszel igyon.

– Úgy lesz, Michael.

– Érezzétek jól magatokat – mosolygott barátságosan, bár tulajdonképpen ezután a beszélgetés után semmi esélyt nem láttam arra, hogy egyetlen percig is jól érezzem magam az éjszaka folyamán.

– Jó éjszakát – biccentettem felé és elvonszoltam magam az ajtóig, bár annyira forgott velem a világ, hogy abban sem voltam biztos, hogy képes leszek megtenni azt a nagyjából négy lépést, ami előttem állt. Beültem és egy hosszú másodpercig összeszedtem magam. Nem mertem elindulni addig, amíg alább nem hagy a szédülésem. Szerencsére csak néhány pillanatig tartott. Jasmin közben megfordult és becsatolta magát. Követtem a példáját, aztán beindítottam a kocsit.

– Hol hagytad Nickyt? – kérdezte kíváncsian, miközben legördültünk a felhajtóról.

– Nos, ő jól elvan – morogtam, mert eszembe jutott, hogy nincs egyedül. Még mindig idegesített, hogy magával hozta azokat a lányokat.

Szerző: Audry

VN:F [1.9.13_1145]
Rating: 9.7/10 (36 votes cast)
Edward Riley 22. rész, 9.7 out of 10 based on 36 ratings