Beléptünk egy újabb boltív alatt és egy tágas csarnokban találtam magamat. Legalább két tucat ember nyüzsgött mindenfelé, bár szinte elvesztek a hatalmas térben. Edward megállt és végignézett az emberein. Nagy levegőt vett, majd rám pillantott.

– Ha gondolod, ülj le ott – mutatott egy asztal felé. – Egy kis idő, amíg felmérem a terepet, de utána a tiéd vagyok – mosolyodott el újra. Valahogy jó érzéssel töltöttek el a szavai, annak ellenére is, hogy nem igazán értettem, mitől olyan jó ezt hallani.

Épp válaszolni akartam, amikor egy középmagas, izmos fiú lépett mellénk.

– Edward, hála az égnek! Már azt hittem megőrülök. Minden a feje tetején áll! – kezdte a srác izgatottan, rólam tudomást sem véve. – Arnold otthon felejtette a háttér tervet. Lotty összetört egy csomó tányért, Billy beteget jelentett, Zed pedig tök részeg. Ahogy meghallotta, hogy mi történt Tonyval…

– Fenébe! – morogta Edward, amikor az idegen végre észrevett.

– Oh, nem is tűnt fel, hogy nem vagy egyedül. Samuel Embry vagyok – nyújtott felém kezet.

– Bocs, Sammy, csak úgy lerohantál, hogy el is felejtettelek titeket bemutatni egymásnak. Sammy, Jasmin Anderson, Jasmin, Sammy Embry. Sam az én jobb kezem.

– Nagyon örülök – nyögtem zavartan. Sosem tudtam magammal mit kezdeni idegenek között.

– Anderson? Csak nem Nicky húga vagy?

Váratlanul ért a kérdése.

– De, igen, ő Nick kishúga.

– Szóval, őt hoztad Tony helyett? – kérdezte a fiú meglepetten. Edward elmosolyodott.

– Nem is olyan rossz ötlet! Azt mondtad, állást kéne találnod arra az időre, amíg itt vagy, nekem pedig kéne valaki, amíg Tony rendbe nem jön. Van kedved hozzá, hogy nekem dolgozz?

Elég hülye fejet vághattam, mert elnevette magát és átkarolt, miközben a Sam nevű fiúra kacsintott.

– Most komolyan, Jas, nekem nagyon kéne valaki, aki megbízható, és kiben bízhatnék meg jobban Nick húgánál.

– De én nem is értek az ilyesmihez – húztam a számat rémülten.

– Nem is kell. Sammy, mondd meg Jesse-nek, hogy mától ő veszi át Tony helyét, Ben pedig Jesse-ét. Jasmin áll be Ben helyett.

– De én…

– Ne aggódj, Ben amolyan mindenes itt nálunk. Kávét főz, székeket tologat, kiugrik a boltba, ha kell valami. Ideiglenesen ezt te is meg tudod csinálni, aztán ha az esküvőt letudtuk, akkor keresünk neked valami olyan munkát, ami érdekel, és átvariáljuk a dolgokat. Most csak azt kell csinálnod, amit éppen rád bíznak a srácok. Mindig megmondják majd, hogy mi a tennivaló, és mindenki segíteni fog. Ha mégsem boldogulsz, én itt vagyok. Bármikor szólsz, szívesen segítek, bármiben.

– Fogalmad sincs, milyen béna vagyok – tiltakoztam. Edward kedves mosolyt intézett felém, aztán elengedett. Egy pillanatig a plafont nézte, utána elkomolyodott az arca.

– Nézd, Jasmin, őszinte leszek hozzád. Szükségem van emberre, mert túl kevesen vagyunk. Hirtelenjében nem tudom kivel pótolni Tonyt. Nagyon nagy szívességet tennél ezzel nekem, és még pénzt is kapnál érte. Leköteleznél egy életre. Mint mondtam, az állásom függ ettől az esküvőtől, és én szeretem a munkámat. Nagyon, nagyon szeretem…

Elnéztem a tekintetébe költözött keserűséget, és képtelen voltam neki nemet mondani, mégha úgy is éreztem, hogy néhány óra múlva utálni fogom magam azért, hogy hagytam, hogy rábeszéljen. Bólintottam, ő pedig hálásan mosolyodott el. Megkönnyebbültem. Már ezért az egy, aprócska mosolyért is megérte…

Samuel bemutatott a fiúknak, és egy perc alatt vázolta nekik az új helyzetet. Edward leült az egyik asztalhoz egy laptop elé, és gondterhelt arccal meredt a képernyőre. Sammy, mint kiderült a legédesebb srác a földön. Azonnal maga mellé vett, és olyan apró feladatokat bízott rám, amiket közvetlen mellette maradva is meg tudtam csinálni.

Miközben egyeztettem a vendéglistát egy másikkal, amit Sammy adott, leült mellettem, és írogatni kezdett, de időről-időre felnézett, és benyögött valami akkora hülyeséget, hogy majd lefordultam a székről.

Közel egy óra telt el úgy, hogy szinte észre sem vettem. Szerencsére, főleg olyan feladatokat kaptam, amik szórakoztattak. A vendéglista után egy programtervet adott. Sammy félretolta a dossziét maga előtt, és segített átnézni a dolgokat, majd megkért, hogy az időpontokat egyeztessem a menyasszonnyal és a vőlegénnyel, persze telefonon. Amíg én felvázoltam nekik a programtervet, Samuel kiosztott két srácot, akik nagyon elszúrtak valamit. Mire végeztem már mellettem állt.

Hogy ne unatkozzak, megkért, hogy segítsek neki kivágni egy csomó rajzot. Meglepődtem, mikor egy rakás mesefigurát ábrázoló papírt tolt elém. Arra utasított, hogy vágjam őket körbe. Minden mesefigura öt különböző pózban volt megrajzolva. Amíg én körbevágtam a rajzokat, Sam ismét egy dossziéba merült, de olykor felnézett, és rám zúdított egy jókora szóáradatot. Egy ilyen dumadömping során tudtam meg azt is, hogy a rajzokat, melyekkel éppen dolgoztam, maga Edward készítette. Arról faggattam Sammyt, hogy minek kellenek a rajzok egy esküvőhöz, mire elmagyarázta, hogy a menyasszony várandós, és a nyolcadik hónapban van, az esküvőt pedig egyben egy babaváró estének is szánják. Ilyenről még sosem hallottam azelőtt, bár amúgy sem voltam járatos a rendezvények ügyében. Életemben kétszer voltam esküvőn, az első katasztrofálisra sikeredett, mert a vőfély totál részegen állított be, a menyasszony pedig végig bőgte az egészet. A második anya és Jack esküvője volt. Csak két tanút hívtak meg rajtam kívül, így azt nem igazán lehetett nagy eseményként számon tartani, bár én élveztem, mert Jack végig ugratott és megállás nélkül viccelődött velem. Ahogy felidéztem ezeket az emlékeket, hirtelen iszonyatos honvágy fogott el. Hiányzott anyu és Jack is. Mindig is kedveltem, mégha Nicky nem is szívlelte.

Egy ideje már elvoltam a rajzokkal, amikor elgondolkozva pillantottam fel. Edward tekintete az enyémbe fúródott. Ki tudja, mióta figyelt már. Amikor rájött, hogy lebukott, szégyenlősen elmosolyodott, aztán ismét a laptopra összpontosította a figyelmét. Majdnem fél percig kibírta, hogy ne nézzen újra rám. Zavartalanul mosolyodtam el újra, mire kissé elpirult. Nagyjából két percig nem lesett fel, de végül engedett a kényszernek, hogy megnézze, figyelem-e még. Nem lepte meg, hogy újra összefonódott a tekintetünk. Ezúttal bátrabban mosolyodott el.

Egy darabig azzal szórakoztattam magam, hogy időnként felnéztem. Minden alkalommal engem bámult, de nem zavart. Azok után, amiket megtudtam róla, nem éreztem furcsának, hogy szemmel tart. Szerelmes volt belém, és talán még mindig nem múlt el ez az érzése. Különös, de valójában nagyon is jól esett az érdeklődése, pedig máskor idegesített, ha valaki nyíltan megbámult. De ő más volt. Már nem tudtam idegenként tekinteni rá. Végül is, bárhogy is nézzük, egy ágyban aludtunk el. Mellette ébredtem, mégha ez így utólag abszurdnak tűnt is. Most már sokkal vidámabb volt, mint előző este.

Amikor végeztem, új feladatra várva Sammy felé fordultam. Éppen telefonált, és elég feszültnek látszott. Csak most jöttem rá, hogy beszél, mert annyira lefoglaltak a gondolataim, hogy eddig fel sem tűnt. A kórházzal diskurált a balesetet szenvedett fiúval kapcsolatban. Amikor kinyomta a telefont, elég volt ránéznem ahhoz, hogy tudjam, nem sok jó hírt kapott.

– Baj van? – kérdeztem együtt érző hangon.

– Még mindig nem ébredt fel. Az orvos szerint talán soha nem is fog.

– A fiú, aki helyett most itt vagyok, igaz? – sóhajtottam lehangoltan. Sammy bólintott, aztán felállt.

– Tony szülei szeretnék, ha Edward meglátogatná őket. Azt nem tudom miért. A nővér szerint külön kérték, hogy ha felveszi a kórház a kapcsolatot velünk – hogy a kérésünkre tájékoztassanak minket Tony állapotáról -, akkor adják át ezt az üzenetet.

– Nem hiszem, hogy Edward örülni fog. Tegnap elég rossz passzban volt. Biztos megviseli majd ez a találkozás – vélekedtem olyan hangon, mintha ezer éve ismerném Rileyt. Valójában ez igaz is volt, csak nem emlékeztem rá. – Mit csináljak addig? – váltottam témát, mert nem szerettem volna munka nélkül maradni.

– A képeket fel kéne tenni a falra. Edward azért rajzolt ennyi variációt, hogy ki lehessen választani belőlük a legjobbakat. Szóval rád bízom, melyikeket rakod fel, azt is, hogy milyen séma alapján. Az egész fal a tiéd.

– Hogy? – sápadt el az arcom. Egy dolog körbevágni a képeket, azt talán még én sem rontom el, de megint egy másik dolog megcsinálni egy falat, amit több száz ember lát majd. Megrémültem.

– Ne aggódj, nem tudod elrontani. Annyi a lényeg, hogy arányosan oszd el őket a falon, tehát ne nagyon legyenek üres részek. A többi nem számít. Úgy csinálod, ahogy jól esik…

Beharaptam az alsó ajkamat, és arról győzködtem magam, hogy egy gyerek is képes elvégezni ezt a feladatot.

Sammy magamra hagyott és odament Rileyhoz, aki azonnal elkomorodott, amint beszélgetni kezdtek. Néhány percig még figyeltem őket, aztán hozzáláttam ahhoz, hogy felmérjem a lehetőségeimet. Negyed óra múlva fordultam meg ismét, hogy szemügyre vegyem Edwardot, de már nem ült a gépnél. Zavartan néztem körül. Mindenhol fiatalok tüsténkedtek – túlnyomórészt fiúk -, de Edward nem volt köztük és Sammyt sem láttam sehol. Aggasztott, hogy ennyire magamra maradtam. Próbáltam a feladatomra koncentrálni, de megállás nélkül azon járt az eszem, hogy hol lehet Riley és Sam.

Rajtam kívül mindenki tartott már szünetet, de ahogy teltek az órák, egyre mélyebben merültem bele a fal díszítésébe. Akkor kaptam csak észbe, amikor éreztem, hogy valami a lábamhoz simul. Felugrottam és Dantéval találtam szembe magam. Éppen a fejét nyomta a két lábam közé, miközben lelkesen járt a farka.

– Te hogy kerülsz ide? – kérdeztem döbbenten, miközben próbáltam arrébb tuszkolni a fejét.

Szerző: Audry

VN:F [1.9.13_1145]
Rating: 9.8/10 (29 votes cast)
Edward Riley 19. rész, 9.8 out of 10 based on 29 ratings