– Rendben van? – kérdeztem lehalkítva a tévét.

– Elaludt. Abban a percben, hogy ledőlt. Gondoltam várok még egy kicsit. Csak néhány percet, hogy lássam, hogy tényleg alszik-e. De nyöszörögni kezdett, szóval tutira nem kel már fel.

– Hogy érted azt, hogy nyöszörögni kezdett? – kérdeztem értetlenül.

– Nem túl jó alvó. Ami nem csoda azok után, amilyen gyerekkora volt. Mindig forgolódik, nyögdécsel, vergődik. Meg beszél, sőt, olykor kiabál is. Azt hiszem, soha nem lesz nyugodt éjszakája. Maximum, ha leissza magát a tudatlanságig. De az nem vallana rá. Legalábbis ritkán iszik. Nem is bírja túl jól a piát.

– Nem kéne vele maradni? – kérdeztem feszülten.

– Jézus Jas, dehogy – háborodott fel Nick. – Felnőtt ember, ellesz egyedül.

– Ugye nem akarod egykor felkelteni? – kérdeztem az órára pillantva. Már fél tizenkettőnél jártak a mutatók.

– Kettőig hagyom. Utána felébresztem. Sosem bocsátaná meg, ha nem kelteném fel.

– Legyen inkább három. Legfeljebb nem fekszünk le – vontam vállat. Nick elgondolkozott, végül bólintott.

Egy órát beszélgettünk, aztán Nicky a fotelban ülve aludt el. Tudtam, hogy a verseny kiszívta az energiáit. Fáradt volt, mégha nem is akarta volna bevallani. Úgy döntöttem, hogy megnézem Edwardot. Felmentem az emeletre és sorra nyitottam be a szobákba, ami miatt rosszul éreztem magam, mintha tiltott helyen járnék, de muszáj volt látnom, hogy tényleg jól van-e. Az utolsó ajtónál megálltam és nagy levegőt vettem. Öt szobát néztem meg, és már csak ez maradt hátra. Beharaptam az alsó ajkamat, aztán hangtalanul benyitottam.

Edward hason feküdt az ágyon. Mélyen aludt, szuszogása betöltötte a nem túl tágas szobát. Lábujjhegyen közelítettem meg a széles franciaágyat, aminek a közepén feküdt. Az egész háta kint volt, nyilván tényleg nyugtalanul aludt, ezért gyűrődött fel a pólója. Világított sima, hibátlan bőre. Finoman megemeltem a testét, és lassan kihúztam alóla a takarót, majd ráterítettem. Felnyögött ugyan, de nem ébredt fel.

Mivel mindketten aludtak, nem nagyon tudtam mivel üthetném el az időt, így végül úgy döntöttem, hogy Edward szobájában maradok, bár olyan sötét volt, hogy hófehér arca volt az egyetlen, amit legalább valamennyire láttam. Megszokta a szemem ugyan a sötétséget, de még így is alig tudtam kivenni a bútorok sziluettjét. Leültem a földre, szerencsére vastag szőnyeg borította a padlót, ami viszonylag kényelmes volt. Hátam egy szekrénynek vetettem és figyeltem, ahogy aszik. Tényleg nyöszörgött, sőt mocorgott is, de arcát nem fordította el, így alaposan megfigyelhettem finom vonásait, mégha nem is tudtam teljesen kivenni őket a sötétben.

Tíz perce üldögélhettem, amikor nyikorgott egyet az ajtó. Oldalra fordítottam a fejemet és megláttam a kutyát. Bedugta az orrát és hangosan szimatolt, majd belökte az ajtót és bedöcögött. Megállt az ágy mellett és egy darabig figyelt. Aztán valamit letett az ágy szélére és felsóhajtott, egészen úgy, mint egy ember. Előre hajoltam és elvettem a sötét valamit. Majdnem hangosan nevettem fel, amikor rájöttem, hogy egy labdát tartok a kezemben.

– Elég sokáig tartott – suttogtam.

Dante felém fordította hatalmas fejét és csóvált egyet, majd elgondolkozva meredt rám, végül odabaktatott hozzám, és nekem nyomta monumentális testét. Félig térdeltem, ezért majdnem elestem. Ennek ellenére örültem, hogy a kutya ilyen barátságosan fogad, pedig a gazdija szobájában voltam, és az lett volna a normális, ha morogni kezd. De amint beletúrtam vastag, dús bundájába, azonnal járni kezdett a farka, felkavarva az amúgy állott levegőt.

Visszaültem a földre. Az eb letelepedett mellettem és anélkül, hogy kikérte volna a véleményemet, fejét az ölembe hajtotta és dünnyögni kezdett. Reméltem, hogy nem ébreszti fel szuszogó gazdáját, de úgy tűnt, hogy Edwardot egy ágyú dörrenése sem tudná felkelteni.

Nem voltam álmos és tudtam, hogy amúgy sem bírnék idegen helyen aludni, ezért a kutya dögönyözésével ütöttem el az időt. Hamarosan úgy bújt hozzám, mintha mindig is barátok lettünk volna. Össze-vissza nyálazott hosszú, széles nyelvével, de nem tudtam neheztelni rá. Jópofa kutya volt, bármikor szívesen elfogadtam volna, bár Edwardhoz jobban illett, mint hozzám.

Nem néztem az órát, de éreztem, hogy sok idő telt már el azóta, hogy a földszinten hagytam a bátyámat. Edward időnként felnyögött, forgolódott, fejét a fal felé fordította, és láthatóan tényleg nem aludt valami jól. Valahányszor meghallotta a hangját, Dante mindig megmerevedett, és egy pillanatig feszülten figyelt.

Hosszú idő múlva Edward sóhajtott egyet, aztán lassan megmozdult. Vékony karja előre nyúlt a lámpa felé, ami az ágy melletti éjjeliszekrényen kapott helyet. Amikor felkapcsolta a lámpát, döbbenten meredt rám. Bár álmos volt a tekintete, szinte rögtön magához tért a tudattól, hogy a szobájában lát. Azonnal zavarba jött, akárcsak én.

– Ne haragudj! – kezdtem szégyenkezve, hiszen elég nagy illetlenség volt tőlem figyelni, miközben alszik. – Csak Nick kidőlt, én meg… csak gondoltam… csak látni akartam, hogy jól vagy…

Edward megdörzsölte sápadt arcát és fáradt, vörös szemeit, aztán felsóhajtott. Nem nézett rám, helyette a kutyára pillantott, aki feltápászkodott, és vad csóválással figyelte imádott gazdija minden mozdulatát.

– Mit keresel itt? – kérdezte morcosan.

– Bocsáss meg, már itt sem vagyok – kezdtem feltornázni magam, miközben felsóhajtott.

– Nem tőled kérdeztem – közölte elnyomva egy ásítást. – Dante, menj ki innen, minden csupa szőr lesz.

Meglepett, hogy a kutya jelenléte zavarja, mikor én is a szobájában vagyok. Dante panaszos nyöszörgésbe kezdett, nem nagyon akaródzott neki kimenni.

– Jobb, ha én is megyek – álltam fel.

– Hová? – kérdezte még mindig félig kábán.

– Nem akartalak zavarni…

– Maradj – sóhajtotta, miközben előhalászta zsebéből a doboz cigarettát. – Nem zavarsz – nyögte, de továbbra is kerülte, hogy a szemembe nézzen. – Hány óra?

– Nem tudom – vallottam be.

Oldalra fordult, hogy megnézze a falon az órát, de semmit sem láttunk belőle. Túl sötét volt. Végül a karórájára pillantott, megnyomott egy gombot, és zöldes fényburok jelent meg az óra körül.

– Fél három – sóhajtotta bosszankodva. – Jól elszúrtam az éjszakátokat…

– Tévedsz. Nicolas úgyis kidőlt volna, én pedig… – Elhallgattam, mert rájöttem, hogy bármit mondanék is, mindenképpen kínos lenne.

– Dante, hozz egy hamutálat légy szíves – mondta Edward, majd kissé elfordította a lámpát, hogy a fal helyett felém irányítsa a keskeny fénycsóvát. A kutya azonnal kioldalgott a szobából. – Zavar, ha rágyújtok? – kérdezte, miután rájött, hogy nálam még nem látott cigarettát.

– Csak nyugodtan.

– Inkább kimegyek – kelt fel az ágyról.

– Anya is dohányzik. Tényleg nem zavar – biztosítottam, miközben visszaültem a földre. Egy darabig habozott, de végül letelepedett oda, ahol korábban ült és meggyújtotta a cigarettát.

– Nick legalább tízig nem fog felébredni. Ha elszívtam megmutatom a fürdőszobát, aztán választhatsz egy vendégszobát és…

– Nem vagyok álmos – közöltem, ami részben igaz is volt. Amúgy sem akartam magára hagyni. Biztos voltam benne, hogy úgysem tudna visszaaludni.

Hátradőlt, hátát a falvédőnek vetve, és lehunyta a szemét.

– Miattam nem kell fent maradnod – sóhajtotta érezhetően bűnbánó hangon. Nyilván kényelmetlenül érezte magát amiatt, hogy az este másképp alakult, mint tervezte.

– Nem tudok idegen helyen aludni – mosolyodtam el. Kinyitotta a szemét, kissé meglepetten nézett rám, aztán újra hátra hajtotta a fejét.

– Sajnálom, nem tudtam. Nem kellett volna erőltetnünk, hogy itt éjszakázz…

– Edward, nem hagynád ezt abba? – kérdeztem kicsit felháborodva. Zavartan pillantott fel.

– Mit? – kérdezte értetlenül.

– Ezt az önmarcangolást. Nézd, kibuktál, nagy dolog, bárkivel előfordul. Nem rontottad el az estémet. Apa házában sem tudok aludni, másrészt örülök, hogy itt vagyok. A kutya remekül elszórakoztatott, apánál meg csak forgolódtam volna. Szóval ne ostorozd magad, mert semmi értelme – hadartam feszülten. Szerettem volna, ha végre kicsit felenged.

Egy percig hallgatott. Beleszívott a cigarettába, aztán szégyenlősen felém pillantott, végre a tekintetem keresve. Egy hosszú pillanatig egymásra néztünk, aztán megszólalt.

– Igazad van, tényleg idegesítő vagyok – ismerte be. Akaratlanul is elmosolyodtam.

– Nem idegesítesz.

– Mintha könyvből olvasnád – harapta be fakó rózsaszín ajkát.

– Hogy? – csodálkoztam.

– Remekül tudsz hazudni. Majdnem el is hittem, igazán…

Egy másodpercig bosszúsan néztem rá, de aztán átsuhant az arcán egy gonosz mosoly, ami nevetésre ingerelt. Dante megjelent, csendesen slattyogott át a szobán, és két mancsával felállt az ágyra, hogy gazdija ölébe tegye a hamutálat.

– Kösz haver – veregette meg a fejét Edward. Az eb sóvárogva pillantott az ágyra. – Egy frászt! – csattant fel Edward, amikor rájött, mi jár a négylábú fejében. – Szó sem lehet róla! Felejtsd el szőrmók!

Dante nyitott szájjal vinnyogott, elővéve legártatlanabb, legszeretnivalóbb tekintetét. Edward arca megváltozott. Mérgesen meredt az állatra.

– Ne csináld ezt! Ez nem ér. Nem nézhetsz így mindig, ha akarsz valamit. A szobámba se kéne bejönnöd, nemhogy még az ágyamra kéredzkedj a bolhás bundáddal.

– Túl szigorú vagy vele – vélekedtem.

Edward úgy nézett rám, mintha meglepné, hogy a szobájában lát. Talán meg is feledkezett rólam egy pillanatig, amíg a kutya lekötötte a figyelmét.

– Mindent elér. Folyton bedőlök az ártatlan képének – panaszolta keserűen.

– Csak a közeledben akar lenni. Miért olyan rossz dolog ez? – kérdeztem.

– Nem az én közelemben akar lenni, hanem a párnám közelében. Imádja belefúrni a fejét. Aztán mindig húzhatok ágyneműt… Tudja, hogy nem szabad, de általában nem nagyon hatják meg a szabályok. Nem mintha túl sok lenne belőlük.

– Szerintem aranyos. Úgy ahogy van. A nagy fejével, a kifejező tekintetével, az állandó szövegelésével… Én mindent megengednék neki, nem lennék túl jó gazdija.

Edward némán hallgatott, aztán végre széles mosoly terült el kimerült arcán. Egy igazi mosoly, nem csak amolyan próbálkozás. Őszinte, bátor, határozott mosoly volt, amitől ellenállhatatlanná váltak amúgy is kellemes vonásai. Belefeledkeztem a pillanatba, és csak akkor kaptam észbe, amikor összevonta a szemöldökét. Észre sem vettem, hogy mikor komolyodott el az arca.

– Nick hol van? – kérdezte.

– A nappaliban.

– Akkor jobb, ha nem megyünk le. Bizonyára kimerült, nem szeretném, ha felébredne.

– Azt én se. Elég nyűgös, ha álmos – állítottam magabiztosan. Bár alig ismertem a bátyámat, de a közös vakációk során volt már éppen elég lehetőségem rá, hogy megismerjem fáradt oldalát is.

Szerző: Audry

VN:F [1.9.13_1145]
Rating: 9.9/10 (15 votes cast)
Edward Riley 10. rész, 9.9 out of 10 based on 15 ratings